Vissza a tartalomjegyzékhez


INNEN-ONNAN
Tévés riasztás

Az új-zélandi rendőrség kordonokkal csaknem két órára lezárta Wellington egy részét, hogy elfogjon két színészt, mert veszélyes bűnözőknek vélték őket. Az akció még rendőrségi próbatesztnek sem volt jó, mert a rendőrségnek nem sikerült elfognia üldözöttjeit, akik pedig egyáltalán nem profi bűnözők. Mint kiderült, több járókelő csupán filmforgatás miatt látott a kezükben lefűrészelt csövű puskákat. A helyzetet még zavarosabbá tette, hogy időközben már a televízió is beszámolt a rendkívül veszélyes bűnözőkről és a példátlan rendőri akcióról, amelyben különleges osztag is részt vett. Ugyanakkor ennek a tévéhírnek volt köszönhető, hogy a helyzet ezután már hamar megoldódott: a forgatócsoport egyik tagja véletlenül látta a híradót, s beszámolója után a megrémült rendező hanyatt-homlok rohant telefonálni a rendőrségnek. (MTI)


Lőhetik a medvét

Svédországban megemelték a kilőhető medvék számát, mert a bundások egyre gyakrabban támadnak háziállatokra, mind több kárt tesznek a méhkaptárakban, és rendre feltúrják a szénaboglyákat. Hogy ez utóbbi miért olyan nagy baj, arra nem tért ki a Reuters jelentése. A svéd parasztoknak mindenesetre már nagyon elegük van a mackókból, s panaszaik hatására az idei szezonban - amely szeptember 7-én kezdődik - összesen 78 medvével végezhetnek a vadászok. A tavalyi kvóta 69 mackó volt. Svédországban jelenleg mintegy ezer medve él, és a Svéd Környezetvédelmi Hivatal - amely most megemelte a kilövési arányt - hosszabb távon továbbra is szeretné, ha gyarapodna az állomány. (MTI)


Elfújta a szél

Amikor egy tornádó lekaszabolt egy negyed mérföldes útvonalat, amely azon a kisvároson át vezetett, ahol Michael és Carla McCandless lakott, az ő házuk sem úszta meg, sőt a 321 km/óra sebességű forgószél még a házaspár házasságlevelét is felszippantotta. Nekik persze fogalmuk sem volt a nagy kavarodásban arról, hogy ez az irat hiányzik, egészen addig, míg egy nap egy közeli barátjuk, Don Bayliss meg nem lepte őket a számukra felbecsülhetetlen értékű okmánnyal. Egy farmer talált rá egy legelőn több, mint 129 km-re tőlük. „A férjem bolondnak tartott, amikor védőréteggel láttam el a házasságlevelünket” - mondta Carla McCandless, aki 28 évvel ezelőtt ment hozzá középiskolai szerelméhez. A műanyag védőréteg bizonyára védelmet jelent az eső áztatta délkelet-Iowában. (USA Today)


Ébresztés az űrből

Houston Woods éppen reggeli kávéját szürcsölgette, amikor egy óvatlan pillanatban egy meteorit vágódott be a tetőt átszakítva szobájába, és ágyának rugói között landolt. Legalábbis ő úgy hiszi, hogy egy meteorit volt az, és ezzel a Cumberland Tudományos Múzeum szakértői is egyetértenek. A biztonság kedvéért azért elküldték a széndarabra emlékeztető teniszlabda formájú tárgyat a Smithsonian Intézetbe analízisre. Woods és felesége elmondták, hogy az önfejű objektum egy erős robaj kíséretében érkezett meg keresztülhatolva a tetőn, a szoba falát átszakítva. Úgy tűnik, nem ez volt az egyetlen meteoritdarab, amely behatolt Földünkre. A tudósok az előzővel egy időben két másik meteorit becsapódását is észlelték, amelyek Új Mexikó keleti részén egy csűr tetejét tarolták le. (USA Today)


Hogyha egyszer sok pénzem lesz…

…felülök a repülőre - hangzik a régi nóta. Nem repdesnek azonban ennyire az örömtől a New York-i közlekedésrendészet dolgozói a helyi parkolóórákból kiszedett több, mint egymillió darab pénzérme láttán. Az óránkénti negyed dolláros parkolási díjat ugyanis 62 különböző országból származó, összesen mintegy nyolcezer kilónyi aprópénzzel fizették ki a cseles autósok az elmúlt négy év során. Főhet a fejük a rend őreinek, hogyan hasznosítsák e hirtelen jött vagyont, mivel eddig nem sok jelentkező akadt a pénzhalom szétválogatására, és a bankok is csak papírpénzt fogadnak el. A félkilónkénti egydolláros egységáron való értékesítés járható útnak látszik, feltéve persze, ha titokban tudják tartani az érmék rejtett eredeti lelőhelyét. (Reuters)