Vissza a tartalomjegyzékhez


Maroktelefon elleni hatásos fegyver

Érdemes moziba járni - olykor pusztán azért, hogy az embernek kifizetődő ötlete támadjon. Raoul Girod francia mérnök - közvetve - a Titanic című filmnek köszönheti, hogy igazán hatásos fegyvert talált fel, amellyel mozitulajdonosok és vendéglősök megakadályozhatják, hogy megszólaljon a maroktelefon.
A mérnök találmánya egyszerű: olyan kis készülék, amely az adott helyiségben lévő maroktelefonoknak szóló hívásokat visszairányítja a telefontársaság központi üzenetrögzítő automatájához. A távbeszélő készülék nagyságú szerkezet prototípusa már el is készült, és fél éven belül kapható lesz a kereskedelemben mintegy 300 ezer forintnak megfelelő összegért.
A ötlet megszületését Girod mérnök a Le Parisien című lapban megjelent interjúban írta le. Eszerint feszült érdeklődéssel nézte a Titanic című filmet, de amikor Leonardo DiCaprio átölelte a hősnőt, megszólalt egy maroktelefon, és tulajdonosa, egy hölgy elmagyarázta férjének, hogy hová tette a tyúkot a hűtőszekrényben.
A lyoni mérnök feltevése szerint a zavartalan nyugalom nemcsak vendéglősöknek és mozitulajdonosoknak ér meg ennyit, hanem hasznos lehet iskolai tantermekben és előadótermekben is. Egy lyoni plébános pedig már rendelt is egyet, mivel szentmise közben nagyon zavarja őt a maroktelefon csengése. (MTI)