Több mint két hét telt el a világbajnokság kezdete óta. Hogy ki nevet
majd a vébé végén még nem tudjuk, de vannak, akik már sírtak. Az évezred utolsó
foci-vébéjéről is elmondható, ami minden nagy versenyről általában: vannak nagy
vesztesei. Ennek a hétnek két nagy vesztese volt: Marokkó és Spanyolország. Mindkét
csapat szépen búcsúzott. Marokkó három gólt varrt be a skótoknak, a spanyolok pedig
- a legtöbb találattal eddig a vébén - 6-1 arányban győzték le Bulgária
válogatottját. Szívszorító volt látni, hogy a dél-európai csapat játékosai az
utolsó gólokat sírva rúgták be. Marokkó kiesését Norvégiának
„köszönhette”, mivel az 2-1-re legyőzte a világbajnokságra legesélyesebbnek
tartott Brazíliát. Spanyolországot Paraguay búcsúztatta a Nigéria ellen aratott
győzelmével.
Nagy meglepetés volt, hogy Románia 2-1 arányban legyőzte a futball-nagyhatalomként
számon tartott Angliát, ezért csoportelsőként juthat a következő fordulóba. Egy
másik jelentős mérkőzés volt - ha nem is sportszempontból - az Irán és az
Amerikai Egyesült Államok közötti küzdelem. Mint ismeretes, a két ország között
több mint húsz éve nincs diplomáciai kapcsolat. Sokan a mérkőzésben a két nép
megbékélésének lehetőségét látták felvillani. De hogy a békülési szándék nem
mindenki részéről egyértelmű, az a meccsről és annak hátteréről szóló
írásunkból kiderül. Franciaország a legutóbbi, dánok elleni mérkőzését is
megnyerte. Ők lettek az elsők, akik „csont nélkül”, veretlenül jutottak a legjobb
tizenhat közé. A házigazdák ezzel bizonyították: igenis esélyesek a világbajnoki
cím elnyerésére.
A mai futball egyre keményebb. Ez minden eddiginél jobban látszik ezen a viadalon.
Szomorú, hogy azok a csapatok, amelyek nem tudnak technikailag lépést tartani
ellenfeleikkel, durva játékkal próbálják ellensúlyozni a másik csapat fölényét.
Ezen a héten leginkább az Olaszország-Ausztria meccsen látszott ez a tendencia. Del
Piero megszámlálhatatlan rúgást kapott, de több olasz játékos is kék-zöld
foltokkal mehetett le a pályáról. A durvaságban Kamerun szuperhatalom. Ahelyett, hogy
- amint ígérték - „megették” volna ellenfeleiket, inkább felrúgták, mi
több sokszor megtaposták az aktuális riválisaikat. Majd miután kiestek, a kudarcért
a magyar játékvezetőt, Vágner Lászlót hibáztatták.
Az azonban mindenképpen örömteli, hogy mi nézők, nem vagyunk vesztesek. Eddig
többségében izgalmas és jó találkozókat láthattunk. Most hogy a döntő
időpontjához egyre közelebb kerülünk, az izgalmak fokozódnak.