Vissza a tartalomjegyzékhez

RUFF GABRIELLA
Járai: vállalhatók a választási ígéretek

A Járai-Urbán pénzügyminiszterjelölt-csere elég furcsa, és ennek még lehet hatása az azonnal reagáló és érzékeny pénz- és tőkepiacra - mondta Vértes András, a Gazdaságkutató Intézet Rt. elnök-vezérigazgatója. Járai Zsigmond, a Tőzsdetanács jelenlegi elnöke örömmel elfogadta a miniszterségi felkérést. A pozíció betöltéséhez nem szabott feltételeket, mert - mint mondta - a legmesszebbmenőkig azonosulni tud a Fidesz programjával. Egyetért a modern, európai piacgazdaság kiépítésével. Célja, hogy az infláció 2000-re 10 százalák alá csökkenjen, miközben a gazdaságban a pénzügyi egyensúly megmarad.

Járai szerint elképzelhető, hogy jövőre 7 százalékkal bővüljön a gazdaság. Bízik abban, hogy az infláció az idén 4-5 százalékponttal csökken. Kijelentette, hogy a kampány során hangoztatott ígéreteket meg lehet valósítani, hiszen nincsen áthidalhatatlan különbség a Fidesz kormányprogramja és választási programja között.
A Fidesz - MPP a központi elvonások csökkentését a tb-járulék leszállításával kezdené - tájékoztatta az érdeklődőket Varga Mihály, a párt gazdaságpolitikusa a Nemzetközi Kereskedelmi Kamara (ICC) Magyar Nemzeti Bizottsága által szervezett fórumon, amelyen a nagyobbik kormánypárt gazdasági elképzeléseit ismertette. Ez a 3-4 százalékos csökkentés azonban csak fokozatosan képzelhető el a magánnyugdíjpénztárakba átlépők kieső járulékfizetései miatt, amely összeg akár 50-60 milliárd forintra is rúghat.
A Fidesz a társadalombiztosítási önkormányzatokat létrehozó 1993-as döntést is újragondolná, a tb-önkormányzatok megszüntetését, vagyonuk visszavonását és a járulékok behajtásának központosítását tervezi. Ez utóbbit egy olyan szervezet (feltehetően az Apeh) hatáskörébe utalná, amely az adók behajtásáért is felelős. A vállalkozásokat legjobban nyomasztó tehernek az adózással kapcsolatos adminisztrációt tartja a párt, ezért már jövőre az adóbürokrácia enyhítését tervezik, az adó mértékének csökkentése azonban még várat magára.
Varga kifejtette, hogy a kormány várhatóan azokat az inflációcsökkentő lépéseket fogja előnyben részesíteni, amelyek a gazdasági növekedést nem törik meg. Konkrétan: az eddigi évenkénti bérmegállapodások helyett 3-5 éves megállapodások megkötését szorgalmazzák majd, amelyek hozzájárulnának az inflációs várakozások mérsékléséhez.
A Fidesz - MPP fontosnak tartja a gazdasági növekedés szétterjesztését, egyrészt a kis-, és középvállalkozásokra, másrészt az elmaradottabb országrészekre. Ez utóbbi területen elsősorban a beáramló német tőkére számít, amelyet a keleti régió infrastruktúrájának fejlesztésével igyekszik odavonzani. Ennek két fő iránya a vasút- és a közúthálózat fejlesztése. Az autópályák építését közös finanszírozású rendszerben folytatják majd, valamint alapot hoznak létre elkerülő utak megépítésére. Varga Mihály jó esélyt lát arra, hogy növekedjék a magyar gazdaság versenyképessége, valamint arra, hogy a mintegy 2 milliárd dollárt (432 milliárd Ft) kitevő működőtőke beáramlása az elkövetkező években is folytatódjék.
A Fidesz betarthatatlannak tartja azokat az ígéreteket, amelyeket a most leköszönő kormány tett, például a 8-9 százalékos reálnyugdíj-emelést, mert ezen ígéretek betartása esetén a jövő évi költségvetés hiánya a GDP 7 százalékát is elérhetné, a Fidesz azonban igyekszik ezt 5 százalék alatt tartani - állította a politikus.