Vissza a tartalomjegyzékhez


Selejtes alkotások gyűjteménye

Rövidesen egyedülálló gyűjtemény áll össze a rossz műalkotásokból a bajor fővárosban. Két müncheni művész, Peter Gersina és Florian Borkenhagen 1997-ben kezdeményezte az „Elsősegély rossz műalkotásoknak” elnevezésű projektet, és sorra látogatta a kasseli, velencei, kölni, berlini és frankfurti kiállításokat, hogy rossz műalkotások után kutasson. Most Münchenben állítják össze kollekciójukat.
A két művész felkínálja minden alapítónak vagy kölcsönadónak, hogy rossz műalkotásaikat náluk állítsa ki. Céljuk, hogy létrehozzák a rossz műalkotások nemzetközi gyűjteményét. Gersina szerint ezzel nem a jó, kvalitásos művészetet akarják karikírozni, de „a torz, befejezetlen, kínos művekből nagyobb kihívás és inspiráció árad. A rossz műalkotás ugyanakkor serkenti az észlelést, és erősíti a véleményalkotásra való készséget.”
Aki július elseje előtt eljuttatja Münchenbe rossz műalkotásait, részt vehet a sorsoláson, amelyen a legrosszabb műalkotásnak odaítélik a tízezer márka jutalommal járó Arany Szarvas díjat.
Gersina és Borkenhagen azt tervezi, hogy nem mindennapi gyűjteményét július végén nagyszabású fogadáson mutatja be München alternatív közönségének. (MTI)