Vissza a tartalomjegyzékhez

SASS SZILVESZTER
Profi foci

Immáron biztossá vált a jövő évi magyar labdarúgó-bajnokság kiírása. Eldőlt, hogy a sokat vitatott profiliga ugyanolyan rendszerben működik, mint elődje, az NB I., akárcsak a többi alacsonyabb osztály. Jövőre tehát 18 profinak nevezett, gazdasági társaságként működő klub küzdhet az első ligában.
Közben javában tart az átigazolási időszak. Egyre valószínűbb, hogy Füzi Ákos, akiért a legtöbb magyar csapat bejelentkezett, a lefiatalított (vagy inkább kiárusított) Ferencvárosban folytatja pályafutását. Egyébként nem ő az egyetlen BVSC-s, aki távozik Zuglóból. Erős Károly jövőre az MTK-t erősíti, Bükkszegi Zoltánt a Fradi, az Újpest és a Kispest is hívja. Kriston Attiláért, a Siófok védőjéért a Vasas és a Fradi is versenyez, utóbbi tűnik az esélyesebbnek. A piros-kék csapat nem omlik össze, ha Kristont nem tudja leigazolni, hiszen másokkal is tárgyalnak a klub vezetői. Első számú kiszemeltjük Vincze Ottó, aki korábban már játszott a Vasasban. Vinczét a svájci Sion tartja kezében, az árát is ők határozták meg. Erre mondta Páncsics Miklós, a Ferencváros menedzser-igazgatója, hogy kifizethetetlen. A Vasasnak lehet, hogy nem az. Az angyalföldi csapat az MTK-ból Farkasházy Lászlót is szívesen megszerezné.
Igor Nicsenko és Dejan Milovanovics a Ferencvárosból a Duneferrhez távoznak, így ismét Varga Zoltán irányítása alatt dolgozhatnak, miután Varga dunaújvárosi csapata remek teljesítménynyel kiharcolta az első osztályba való jutást, a Nyíregyháza mögött másodikok lettek az NB I./B-ben.
A héten még az is biztossá vált, hogy a Videoton jövőre is első osztályban szerepel, míg a Tiszakécske elbukta a III. ker. TVE elleni osztályzót, így Óbudának jövőre - névleg legalábbis - profi csapata lesz.