Vissza a tartalomjegyzékhez


Fürge ürge

Kétezerötszáz kilométeres szupermaratoni távot készül lefutni Európa országaiban a 70 éves Jevgenyij Jalovoj, a Krím-félszigeti Szevasztopol lakója.
A nagy honvédő háborúban is részt vett nyugalmazott százados június 14-én, Szevasztopol alapításának 215. évfordulóján startol a lengyelországi Chelm városából. A hosszútávfutó naponta 42 kilométert kíván megtenni, s a tervek szerint áthalad Varsón, Berlinen, Lipcsén és Párizson. A végcél az Atlanti-óceán partján fekvő Bordeaux kikötője.
Jalovoj 70. születésnapját „útközben”, augusztus 16-án a párizsi Champs-Elysées-n szeretné megünnepelni egy korty francia pezsgővel. A veterán sportoló - aki 1944-ben kezdett futással foglalkozni - eddig tíz szupermaratont teljesített, hatvanadik születésnapjára egy negyvennapos, 2200 kilométeres futást szervezett magának Szevasztopol és Leningrád között - számolt be csütörtökön az Interfax Ukraina hírügynökség.
Jalovoj hivatalos orvosi bizonyítvánnyal rendelkezik arról, hogy biológiai életkora mindössze 35 év. Az „idős” futó nem dohányzik, és a szeszes italok közül csak Cabernet vörösbort fogyaszt rendszeresen, azt is vízzel hígítva.
Az ukrajnai veterán futó mostani szupermaratonija nem öncélú: Szevasztopol és a Fekete-tenger súlyos környezeti problémáira szeretné ráirányítani a Nyugat figyelmét. (MTI)