Vissza a tartalomjegyzékhez


Polgári győzelem


Polgár Judit. A gondolkodó polgár Fotó: Vörös Szilárd

Beteljesült Polgár László álma, aki 26 évvel ezelőtt elhatározta, hogy lányaiból a világ legjobb sakkozóit neveli ki. Akkor még megmosolyogták, most azonban már csak gratulálni tudnak neki. A héten ugyanis a Mol Sakk Kupa keretében a világ legjobb női és férfi sakkozói, azaz Polgár Judit és az orosz Anatolij Karpov mérték össze erejüket, amely a magyar sakkozónő magabiztos sikerével zárult. A sikert növeli, hogy Polgár veretlen maradt a nyolc játszmából álló partiban, 5:3-as összesítéssel diadalmaskodott. Karpov e vereségen nehezen tette túl magát, az utolsó parti után felugrott helyéről, kirohant, és még a liftet sem volt ideje megvárni, minél gyorsabban elmenekült a helyszínről. Szégyellte, hogy a világ legjobb sakkozójaként egy nőtől kell kikapnia. Mellesleg nemcsak sakkpartiban szenvedett vereséget, hanem a levezetőnek szánt teniszversenyen is Polgár Judit győzött. A sikerek után Göncz Árpád, a köztársasági elnök levelében gratulált, mint írta, ez a női sakk és a Polgár család sikere is. (Hetek)