Vissza a tartalomjegyzékhez


Ki nevet a vébén

Már több mint egy hete tart a labdarúgó-világbajnokság Franciaországban. Az első kört még inkább egy felvezetésnek lehet tekinteni, ám már most is látszódik, hogy ezen a tornán kiegyenlítettebb a mezőny, néhány mérkőzés kivételével szoros eredmények születtek.
- Ez egy érdekes világbajnokság, mert nincs nagy különbség a csapatok között. Az úgynevezett „kiscsapatok” is megmutathatják, hogy nem roszszabbak a többieknél, és szerintem a csoportmérkőzések második körében meglepetéseket fognak okozni - nyilatkozta az egykori francia válogatott labdarúgó, Michel Platini.
Platininek nem kellett sokat várnia a meglepetésre, hiszen már az első meccseken is születtek érdekes eredmények.
Az A-csoportban például a papírforma a brazilok és a norvégok továbbjutását ígérte. Ebbe alaposan beleszólt Marokkó és Skócia, a világbajnok mögött a második továbbjutásra a brit együttesnek van a legnagyobb esélye.
A B-csoportban Olaszországnak még arra is volt esélye, hogy maximális pontszámot szerezzen. Ez már nem történhet meg, hiszen Chile a Squadra Azzurával döntetlent játszott, és miután Chile 1-1-et játszott Ausztriával, ebben a csoportban sok minden előfordulhat még, hiszen ott van még Kamerun is.
A C-csoport talán az egyetlen, amely betartja az esélyeket. Franciaország és Dánia biztos továbbjutónak tűnik. A D-csoportban a szakértők Spanyolországot tartották a legesélyesebbnek az első helyre, ám a Nigéria elleni 2-3 után erre már nincs komoly esélyük. Paraguay és Bulgária tartogathat még meglepetéseket. Platini szerint a bolgár Sztoicskov volt idáig a torna legjobbja.
- Sztoicskov egyetlen egyszer sem vesztette el a labdát és mindig jól passzolt - magyarázta választását.
Az E-csoportban Hollandia a vártnál erőtlenebbül kezdett Belgium ellen, és miután Mexikó magabiztos győzelmet aratott Dél-Korea ellen, nem elképzelhetetlen, hogy az egyik Benelux állam kipottyan.
Az F-csoportot röviden úgy lehet jellemezni, hogy a politikai csoport. A rajt után (Németország, Jugoszlávia, USA, Irán van ebben a csoportban) azonban egyértelmű a két továbbjutó kiléte is: a németek és a szerbek.
A G-csoportban Anglia magabiztos győzelmet aratott a durva futballt játszó Tunézia ellen, az elsőhelyre nekik van a legnagyobb esélyük, főleg, hogy se Románia se pedig Kolumbia nem nyújtott meggyőző teljesítményt az egymás elleni összecsapáson, amely végül a szomszédok 1-0-s győzelmével zárult.
Az utolsó csoportban a H-ban játszották talán a torna legjobb mérkőzését. Horvátország (amelyet a mérkőzés után elkereszteltek Európa braziljainak) remek játékkal legyőzte Jamaicát, amely partnerük volt, egy jó csapat benyomását keltették. Végül 3-1 lett a horvátok javára, Robert Proszinecski pedig berúgta a torna idáig legszebb gólját. A csoport másik meccse már nem volt olyan jó, Argentína Batistuta góljával csak 1-0-ra győzött Japán ellen, amely kemény ellenállást tanúsított.
A mezőny eléggé kiegyenlített, és ezzel Pelé, a régi nagy brazil futballista is egyetért.
- A franciaországi az ötödik labdarúgó-világbajnokság, amin televíziós kommentátorként veszek részt, de ez az első, amikor nem tudom előre megjósolni, hogy melyik két csapat játssza majd a döntőt - mondta. - Az eddig lejátszott összecsapások kiváló támadójátékot hoztak, talán csak a belga válogatott játékán éreztem, hogy inkább a döntetlent tartják szem előtt.
A kérdés tehát adott: ki nevet a vébé végén?