Vissza a tartalomjegyzékhez

HETEK-ÖSSZEÁLLÍTÁS
Hamasz-miniszterek Arafat kormányában

Jasszer Arafat „hasznosnak és fontosnak” nevezte az Európai Unió vezetőinek a közel-keleti békefolyamatról kiadott közleményét. Az uniós csúcstalálkozó résztvevői felszólították Izraelt, hogy „ismerje el a palesztinok jogát az önmeghatározásra, és ne zárja ki az államalapítás lehetőségét”, a palesztinokat pedig felkérték: ismerjék el Izrael jogát arra, hogy határain belül biztonságban éljen. Időközben Jasszer Arafat felkérte a Hamasz terrorszervezetet, hogy képviselője vegyen részt a palesztin kormány munkájában.

Az uniós politikusok „nagyon komoly aggodalmukat” fejezték ki az elhúzódó patthelyzet miatt. Izrael elutasítja az EU vezetőségének fokozott szerepvállalását, mivel Jeruzsálem szerint az unió részrehajló az arabok felé. Az izraeli külügyminisztérium által kiadott közlemény leszögezi: „A két félnek szabadon és nyilvánosan kell megbeszéléseket tartania, előfeltételek nélkül.”
„Az arabok mást sem csinálnak, mint állandóan összeesküsznek ellenünk” - panaszolja az al-Hajat al-Dzsadida című palesztin újság. Abu Hidzsla újságíró azt követően tette ezt a megjegyzését, hogy sikerült tető alá hozni a palesztinok által meghirdetett arab csúcstalálkozót a közel-keleti békefolyamatról. Az Al Gomhorija című egyiptomi újság ugyanakkor bejelentette: Jasszer Arafat, a Palesztin Hatóság elnöke gyengülő egészsége miatt rövidesen lemond. Az egyiptomi újság bejelentését palesztin oldalról cáfolták. A hírt azonban izraeli sajtóvélemények úgy értékelik, hogy a palesztin vezetésben már készülnek az Arafat utáni korszakra.
Arafat egyébként a napokban meghívta a palesztin vezetésbe a Hamasz nevű terrorszervezet képviselőit. Bár a Hamasz ezúttal visszautasította a kormányzati felkérést, amennyiben a szervezet később mégis bekerül a palesztin vezetésbe, az Arafat politikájának radikalizálódását eredményezheti - véli a Jerusalem Post című izraeli lap.