Vissza a tartalomjegyzékhez

PÁLFY GYULA
Az ősök kultusza

Úgynevezett „józan” ésszel, vagyis pusztán racionális alapon nehezen lehet felvezetni egy a sámánizmusról szóló írást. Hisz már a kiindulási alap is magyarázatot igényel.
Mert miről is van szó? Néprajzosok hobbijátékairól, ősi szerepjátszásokról? Avagy nemzetféltő ismeretplántálásról az „emlékezzünk eleinkről” címszó alatt…?
Több mint valószínű, hogy a sámánizmus az előzőek jelmezét alkalom szerint örömest felöltő, sok ezer éven át begyakorolt - de ma újra „terítékre került” - varázslótechnika, amely az úgynevezett természeti népek vallásosságának alapjára, a mágiára épül.
A formálódásakor az egyistenközpontú zsidó-keresztény kinyilatkoztatásra, majd a felvilágosodás óta a jelenségek és dolgok racionális megismerhetőségére (is) ráépülő nyugati civilizáció életmódja és értékrendje látszólag legyőzte, maga alá szorította a „természettel” mindig is napi kapcsolatban élő, de anyagi-tárgyi környezetében fejletlenebb törzsi, harmadik világbeli kultúrákat.
Századunkban - méghozzá egyre gyorsuló módon - a Nyugat egész életszemlélete az egyetlen sikeres jövőstratégiát kezdte jelenteni „a többiek” számára. Másképpen nem, csak ezen a materialista racionalizmusra épülő „nyelvezeten” át lehetett bekapcsolódni a világ gazdasági és politikai vérkeringésébe. A féltve (vagy félve!) tisztelt pogány (vagy diplomatikusabban: természetközeli) vallásos hagyományok egy időre szőnyeg alá söprettek… s a hangsúly a lemaradást most bepótolni kívánó, ám hátrább lévő starthelyről induló országokban is a pénz és tőkepiac törvényeinek észelvű elsajátítására került át, az addigi szellemközpontúságról.
Mára azonban az évezredes hagyományok világszerte ismét feljövőben vannak. Mintha a materializmus nyilvánvaló kimerülése felgurította volna azt a bizonyos szőnyeget a parkettáról, hogy a múlt verméből újra előmászhassanak az ősök sokféle szellemei…
Ezt segíti elő a sámánizmus is. A magyarság törzsei és más olyan pusztai-nomád/félnomád vándoroló, nagyrészt állattenyésztő társadalmak az indiánokéhoz hasonló természetkultuszok szerint éltek, világképük különböző szellemek alá- és fölérendezettségével írható le.
E kultuszrendszer szerint minden állatnak-növénynek, sőt dolognak megvan a maga transzcendens személyisége, „szelleme”, amelyekkel a törzs és a szellemvilág közötti avatott közvetítő, a sámán létesíthet kapcsolatot. E kapcsolat tulajdonképpen szellemidézés, és más okkult módszerek (a Biblia minősítése szerint: ún. „utálatos bűnök”) segítségével hozható létre, a szellemi lények (démonok) megnyilvánulásait pedig amulettek, mágikus kegytárgyak és nemegyszer titkos főzetek segítségével előidézett transzállapot elérése hivatott felgyorsítani. Az időfaktor jelentősége nyilvánvaló, hiszen ezek a törzsek gyakran keveredtek - pl. a legelőterületek miatt - fegyveres vitákba egymással, így a szükséges „politikai” döntésekhez a feszült helyzetben esetenként hamar fel kellett kutatni az „ősök” iránymutatását.
Az ősökre, az elköltözöttekre való hivatkozás lényegi elem a sámánizmusban. Ugyanis a természeti jelenségeket (idetartoznak például az időjárás csapásai) bizonyos rituálékkal elsősorban kiengesztelni kellett. A törzs szempontjából „tekintélyes” állatok (pl. a medve, amelynek nevét is igyekeztek babonásan elkerülni a régi magyarok) vélt belső lényegéből már többet - életerőt, harci képességeket - igyekeztek maguknak megszerezni, ám mégis az ősök emlékének, tetteinek, sőt „személyének” rendszeres felidézése jelentette az egész törzs, nép számára a biztonságos, sőt a legális - úgymond „erkölcsös” - létezés alapját.
És itt érkeztünk el mondandónk lényegi részéhez. Az ősökre való gyakori utalgatásból kiindulva ugyanis a magyarság, „keresztény korszaka” előtti időszakát hitelesebbnek, igazibbnak tartó szellemi irányvonal szervezett politikai erőként is képes volt megjelenni. A legutóbbi választások eredménye miatt pedig a kérdés újra napirenden van. A folklór megkedvelésétől a pártprogramig vezető út persze nem véletlenszerű és nem napok alatt végbemenő ugrás. Ha jobban végigkövetjük nemzetünk egykori és most készülődő vezetőinek nyilatkozatait, tetteit, akkor egyértelműen egy (a közismert kötetpár terminológiáját kikölcsönözve) inkább befogadó és a vele mindig is szembenálló kirekesztő politikai irányzat lépéseiről, szavairól kaphatunk kronológiát.
Az első csoport az ország fejlődéséhez szükségnek tartotta a környező népekkel való kiegyezést, nem idegenkedett máshonnan elüldözött népcsoportok befogadásától, attól a belátástól vezéreltetve, hogy „az egynyelvű, egyszokású” ország „gyenge és kiszolgáltatott” (az államalapító István király szavai); sőt attól sem rettent vissza, hogy a fejlettebb tájakról több hullámban ideérkező (például zsidó) népcsoportok talentumait, szaktudását és tehetségét bizonyos szakmai jogosítványokkal elismerve vonja be az ország gazdagodásába, életszínvonalának javításába, termelési viszonyainak fejlesztésébe.
Velük ellentétesen a kirekesztő vagy erre időközönként újra és újra hajlamos gondolkodásmód az „Idegen”-t, mint olyat, a nemzeten kívülről ideérkezett, „beépült jöttment”-nek, az ősi vérvonalat megszakítani, az eredeti, tehát egyedül hiteles kultúrát fondorlattal felhígítani és átrajzolni igyekvő kártevőnek látja, a magyarság sorsrontójának, akit szükséges és „egészséges” valamiképpen elszigetelni a nemzet testétől, cselekvési és önkifejezési szabadságában korlátozni, hiszen különben a vélt „eredeti jelleg” kerül a veszélyeztetettség sanyarú állapotába.
Súlyos mániák és durva indulatok tudnak felkavarodni ily módon, hisz ezen őspogány gondolatsor alapján a nemzet nehéz helyzetét (amely ma például kifejeződhet a család válságában, a születésszám drasztikus apadásában is) az ősök, az elhalt jeles elődök megsértésével, a nemzet eredeti programjának- predesztinációjának felborításával lehet magyarázni!
A tradíciókat persze elvileg mindenkinek alkotmányos joga szíve vágya szerint tisztelni avagy egyáltalán nem figyelembe venni. De az egyéni szabadság korlátozásának régiónktól időben-térben még nem eltávolodott gyakorlatrendszere a legtöbbször pontosan ily módon - a nemzet ősjellegének „védelmét” radikálisan és erőszakkal az egyén döntési szabadsága fölé helyezve - magyarázta a különféle szűkítéseket és diszkriminatív törvényeket. Tanácsos azonban semmiképpen és senkinek sem elfelejteni, hogy a magyarság legsanyarúbb korszakait mindig az ilyesféle lépések vezették be.