Úgynevezett „józan” ésszel, vagyis pusztán racionális alapon nehezen
lehet felvezetni egy a sámánizmusról szóló írást. Hisz már a kiindulási alap is
magyarázatot igényel.
Mert miről is van szó? Néprajzosok hobbijátékairól, ősi szerepjátszásokról?
Avagy nemzetféltő ismeretplántálásról az „emlékezzünk eleinkről” címszó
alatt…?
Több mint valószínű, hogy a sámánizmus az előzőek jelmezét alkalom szerint
örömest felöltő, sok ezer éven át begyakorolt - de ma újra „terítékre
került” - varázslótechnika, amely az úgynevezett természeti népek
vallásosságának alapjára, a mágiára épül.
A formálódásakor az egyistenközpontú zsidó-keresztény kinyilatkoztatásra, majd a
felvilágosodás óta a jelenségek és dolgok racionális megismerhetőségére (is)
ráépülő nyugati civilizáció életmódja és értékrendje látszólag legyőzte,
maga alá szorította a „természettel” mindig is napi kapcsolatban élő, de
anyagi-tárgyi környezetében fejletlenebb törzsi, harmadik világbeli kultúrákat.
Századunkban - méghozzá egyre gyorsuló módon - a Nyugat egész életszemlélete
az egyetlen sikeres jövőstratégiát kezdte jelenteni „a többiek” számára.
Másképpen nem, csak ezen a materialista racionalizmusra épülő „nyelvezeten” át
lehetett bekapcsolódni a világ gazdasági és politikai vérkeringésébe. A féltve
(vagy félve!) tisztelt pogány (vagy diplomatikusabban: természetközeli) vallásos
hagyományok egy időre szőnyeg alá söprettek… s a hangsúly a lemaradást most
bepótolni kívánó, ám hátrább lévő starthelyről induló országokban is a pénz
és tőkepiac törvényeinek észelvű elsajátítására került át, az addigi
szellemközpontúságról.
Mára azonban az évezredes hagyományok világszerte ismét feljövőben vannak. Mintha a
materializmus nyilvánvaló kimerülése felgurította volna azt a bizonyos szőnyeget a
parkettáról, hogy a múlt verméből újra előmászhassanak az ősök sokféle
szellemei…
Ezt segíti elő a sámánizmus is. A magyarság törzsei és más olyan
pusztai-nomád/félnomád vándoroló, nagyrészt állattenyésztő társadalmak az
indiánokéhoz hasonló természetkultuszok szerint éltek, világképük különböző
szellemek alá- és fölérendezettségével írható le.
E kultuszrendszer szerint minden állatnak-növénynek, sőt dolognak megvan a maga
transzcendens személyisége, „szelleme”, amelyekkel a törzs és a szellemvilág
közötti avatott közvetítő, a sámán létesíthet kapcsolatot. E kapcsolat
tulajdonképpen szellemidézés, és más okkult módszerek (a Biblia minősítése
szerint: ún. „utálatos bűnök”) segítségével hozható létre, a szellemi lények
(démonok) megnyilvánulásait pedig amulettek, mágikus kegytárgyak és nemegyszer
titkos főzetek segítségével előidézett transzállapot elérése hivatott
felgyorsítani. Az időfaktor jelentősége nyilvánvaló, hiszen ezek a törzsek gyakran
keveredtek - pl. a legelőterületek miatt - fegyveres vitákba egymással, így a
szükséges „politikai” döntésekhez a feszült helyzetben esetenként hamar fel
kellett kutatni az „ősök” iránymutatását.
Az ősökre, az elköltözöttekre való hivatkozás lényegi elem a sámánizmusban.
Ugyanis a természeti jelenségeket (idetartoznak például az időjárás csapásai)
bizonyos rituálékkal elsősorban kiengesztelni kellett. A törzs szempontjából
„tekintélyes” állatok (pl. a medve, amelynek nevét is igyekeztek babonásan
elkerülni a régi magyarok) vélt belső lényegéből már többet - életerőt, harci
képességeket - igyekeztek maguknak megszerezni, ám mégis az ősök emlékének,
tetteinek, sőt „személyének” rendszeres felidézése jelentette az egész törzs,
nép számára a biztonságos, sőt a legális - úgymond „erkölcsös” -
létezés alapját.
És itt érkeztünk el mondandónk lényegi részéhez. Az ősökre való gyakori
utalgatásból kiindulva ugyanis a magyarság, „keresztény korszaka” előtti
időszakát hitelesebbnek, igazibbnak tartó szellemi irányvonal szervezett politikai
erőként is képes volt megjelenni. A legutóbbi választások eredménye miatt pedig a
kérdés újra napirenden van. A folklór megkedvelésétől a pártprogramig vezető út
persze nem véletlenszerű és nem napok alatt végbemenő ugrás. Ha jobban
végigkövetjük nemzetünk egykori és most készülődő vezetőinek nyilatkozatait,
tetteit, akkor egyértelműen egy (a közismert kötetpár terminológiáját
kikölcsönözve) inkább befogadó és a vele mindig is szembenálló kirekesztő
politikai irányzat lépéseiről, szavairól kaphatunk kronológiát.
Az első csoport az ország fejlődéséhez szükségnek tartotta a környező népekkel
való kiegyezést, nem idegenkedett máshonnan elüldözött népcsoportok
befogadásától, attól a belátástól vezéreltetve, hogy „az egynyelvű,
egyszokású” ország „gyenge és kiszolgáltatott” (az államalapító István
király szavai); sőt attól sem rettent vissza, hogy a fejlettebb tájakról több
hullámban ideérkező (például zsidó) népcsoportok talentumait, szaktudását és
tehetségét bizonyos szakmai jogosítványokkal elismerve vonja be az ország
gazdagodásába, életszínvonalának javításába, termelési viszonyainak
fejlesztésébe.
Velük ellentétesen a kirekesztő vagy erre időközönként újra és újra hajlamos
gondolkodásmód az „Idegen”-t, mint olyat, a nemzeten kívülről ideérkezett,
„beépült jöttment”-nek, az ősi vérvonalat megszakítani, az eredeti, tehát
egyedül hiteles kultúrát fondorlattal felhígítani és átrajzolni igyekvő
kártevőnek látja, a magyarság sorsrontójának, akit szükséges és
„egészséges” valamiképpen elszigetelni a nemzet testétől, cselekvési és
önkifejezési szabadságában korlátozni, hiszen különben a vélt „eredeti jelleg”
kerül a veszélyeztetettség sanyarú állapotába.
Súlyos mániák és durva indulatok tudnak felkavarodni ily módon, hisz ezen őspogány
gondolatsor alapján a nemzet nehéz helyzetét (amely ma például kifejeződhet a
család válságában, a születésszám drasztikus apadásában is) az ősök, az elhalt
jeles elődök megsértésével, a nemzet eredeti programjának- predesztinációjának
felborításával lehet magyarázni!
A tradíciókat persze elvileg mindenkinek alkotmányos joga szíve vágya szerint
tisztelni avagy egyáltalán nem figyelembe venni. De az egyéni szabadság
korlátozásának régiónktól időben-térben még nem eltávolodott gyakorlatrendszere
a legtöbbször pontosan ily módon - a nemzet ősjellegének „védelmét”
radikálisan és erőszakkal az egyén döntési szabadsága fölé helyezve -
magyarázta a különféle szűkítéseket és diszkriminatív törvényeket. Tanácsos
azonban semmiképpen és senkinek sem elfelejteni, hogy a magyarság legsanyarúbb
korszakait mindig az ilyesféle lépések vezették be.