Az utóbbi években kevés játékos tudott olyan gyors karriert itthon befutni, mint
Király Gábor. A kapus már 18 évesen állandó kezdő volt a Haladás
futballcsapatában, majd 21 évesen leigazolta az akkor Bundesliga I-be feljutó Hertha
Berlin. Először még csak az amerikai válogatott Friedel tartaléka volt, majd miután
abszolút utolsó lett a fővárosi gárda, az edző betette a kezdő tizenegybe. Azóta
nélkülözhetetlen a Hertha számára, és a német liga tizenegyedik helyen zárt gárda
legnépszerűbb játékosa lett. Sőt, hogy teljes legyen a sikersztori, még a
válogatottban is bemutatkozott a 3-2 sikerrel végződött Ausztria-Magyarország
meccsen. Király most szabadságát tölti és hazajött Szombathelyre. Ezekről és
egyéb érdekes tapasztalatairól kérdeztük.
- Elsőként arra lennék kíván-csi, hogy az osztrák-magyar mérkőzés óta
- ahol te védtél - változott-e benned valami, vagy esetleg a karrieredben?
- Nem sok minden. Örültek a csapaton belül is (Hertha Berlin - a szerk.), hogy
bekerültem a válogatottba, és hogy jól szerepelt a csapat, győztünk.
- Volt egyébként a meccsen egy érdekes jelenet számomra. Amikor a német bíró
1-0-ás vezetésnél tizenegyest ítélt ellenetek, te kezedbe vetted a labdát, és
valamit duruzsoltál. Te akkor mit csináltál?
- Mint minden kapus, elkezdtem koncentrálni arra, hogy mit csináljak, plusz még
a saját mozgásomra. Akkor egyébként magamnak beszéltem. Bár ezek olyan szakmai
dolgok, amit a szurkolók nem nagyon értenek. Ezt egyébként máskor is használom,
például a szögletnél is, vagy a szabadrúgásoknál. A különbség az, hogy akkor a
kamera nem mutat, mint az osztrák-magyaron.
- Ez ott be is vált, hiszen megfogtad Toni Polster büntetőjét, és nyertetek.
Máskor ez össze szokott jönni?
- Az ember mindig azért van, hogy tanuljon. Mit mondjak? Néha bejön, néha nem.
- A sógorok elleni mérkőzés után gratuláltak-e az ellenfél kapusai? Franz
Wolfhart - aki ugyan kispadon ült - szintén a Bundesligában, a Stuttgartban véd.
- Wolfhart a mérkőzés végén és a szünetben is gratulált, de úgy nem
beszéltünk különösebben.
- Más. A magyar futballistáknak nem nagyon sikerül befutniuk külföldön, ám
neked úgy tűnik sikerült, hiszen rendszeresen védsz a Bundesliga első osztályában,
a Herthában. Mit csináltál másképp, mint a többiek?
- Én úgy érzem, hogy ehhez nem kevés szerencse is kell, nem sok mindent
csináltam máshogy, mint ahogy a többi magyar. Az is igaz, hogy egy kapusnak egészen
más a helyzete, mint egy mezőnyjátékosnak. A kapus vagy véd, vagy nem, míg más
poszton játszók azért játszanak mondjuk öt percet. A kettőt nem lehet
öszszehasonlítani. Az, hogy nekem most így jött ki ez a félév, a szerencsén kívül
a Hertha menetelésén is függött.
- De a magyar játékosok többsége mégsem tudott sikert elérni külföldön...
- Az igaz, hogy harcolni kell keményen. Van aki könnyebben feladja, van, aki
kitartó, akár a végtelenségig is küzd.
- Tudnád más hazai játékosoknak is tanácsolni a Bundesligát?
- Tanácsolni lehet, ám a német bajnokság egy teljesen más világ, mint a
többi. A dolgokhoz másképp kell hozzáállni. Például nem szabad úgy gondolkodni,
hogy most kimegyek edzeni, aztán csak szórakozok egy jót. Egy szó, mint száz: oda
kell figyelni! Az egészhez még hozzátartozik, hogy több dologban is meg kell
alázkodni a külföldieknek, főleg a keletről jötteknek, mivel lenézik őket.
- Téged lenéztek?
- Le. De nemcsak engem, hanem a többi magyart is. Volt néhány érdekes eset, a
németek kissé kulturálatlanok. Mi azért igyekeztünk őket felvilágosítani például
arról, hogy milyen is valójában Magyarország. Karácsonykor például olyat
kérdeztek, hogy van-e nálunk karácsony.
- A válogatottságod csak nem szerencse volt?
- Megmondom őszintén, én nem számítottam rá, úgyhogy nagy
megtiszteltetésnek tartottam, meg még most is tartom, de huszonkét évesen nekem van
elég időm. Meg egyébként van még előttem több kiváló kapus. Dolgozok ugyanígy
tovább, vagy még jobban, és majd meglátjuk, mit hoz a jövő.
- Vannak valami távolabbi céljaid? Szeretnél más csapatban játszani?
- Távolabbra nem szoktam tervezni, mindig csak egy évre. Benn akarok maradni a
Hertha kezdőcsapatában, és be akarok kerülni a válogatottba néha-néha, igaz, az se
baj, ha ez nem sikerül, sőt még ha meg se hívnak. A lényeg most az, hogy a
csapatomban nyújtsam a maximumot, és utána majd megjön ennek az eredménye.
- De azért biztosan van olyan csapat, ahol szívesen védenél...
- Van. Magyarországon a Szombathely. Komolyra fordítva a szót, én nem vagyok
olyan típus, hogy most soroljam a nagy csapatokat, Bayern München, Juventus... Persze,
szurkolok nekik, főleg az utóbbinak, a gyerekkorom óta. De nem vágytam rá, hogy ott
védjek, mivel az már egy magasabb szint. Magyarán, jelenleg még nem vagyok arra a
szintre képes. Meg még nem is kerültem szóba ezeknél a klubboknál. Szombathelyről
indultam, Szombathelyre akarok visszajutni.
- Haza akarsz jönni?!
- Egy idő után persze. Tanulni, rutint szerezni akarok külföldön, de az egész
életemet nem akarom ott leélni. Itthon van a család, az ismerősök, a rokonok. Tehát
minden.
- Milyen érzés újra itthon lenni?
- Nagyon jó, de sajnos rövid az idő - jó, mondjuk mi kaptunk egy hónapot,
ami a futballban nagyon ritka -, próbálom hasznosan eltölteni.
- Látsz te arra reális esélyt, hogy a magyar válogatott - persze a te
védéseiddel - kijut a 2000-es Eb-re?
- Szerintem a magyar labdarúgásra ráférne egy kis siker. Az mindegy, hogy
velem-e, vagy nélkülem, ez a szövetségi kapitány, Bicskei Bertalan feladata. Úgy
gondolom, hogy a magyar labdarúgás első célja az, hogy folyamatosan fejlődjön,
mindegy, hogy kivel, hogy milyen csapattal. Célt, és eredményt kell elérni.
- Szerinted jobb lett a válogatott, mint volt?
- Az eddigi eredmények alapján igen, bár az idáig lejátszott mérkőzések
edzőmeccsek voltak. Az Eb-selejtezőkön mindig-mindig bizonyítani kell majd,
meccsről-meccsre. Ez lesz majd a neheze. Véleményem szerint ez a válogatott képes
arra, hogy jó eredményeket érjen el.
- Akkor optimista vagy?
- Igen, én mindig az vagyok.
- Visszakanyarodva Berlinbe, a szurkolók hogy fogadták a szereplésedet?
- Volt egy szavazás a szurkolók között, arról, hogy kit tartanak az év
legjobbjának. A díj egy aranycipő volt. Nos, itt az első helyet megszereztem, és ezt
most nem nagyképűségből mondom, de a berliniek körében elég népszerű vagyok.
- Ez azért nem semmi. Kerestek-e nagyobb csapatok, igazolási szándékkal?
- Már hallottam hogy keresnek, de még konkrétat nem tudok.
- Kíváncsi lennék arra, hogy a szintén magyar csapattársadnak, Dárdai Pálnak
milyenek az esélyei Berlinben?
- Igazából ezt tőle kéne megkérdezni, Pali nevében nem akarok nyilatkozni. Az
biztos, hogy az ő helyzete nehezebb. Meg kell küzdenie a csapatba kerülésért, sőt
még azért is, hogy egyáltalán bent legyen a keretben. Ez óriási munkával jár. Hogy
ő mit tervez, arra én nem tudok válaszolni.
- Te egyszer azt mondtad, hogy őt nagy tehetségnek tartják.
- Mondani sok mindent lehet. Palit valóban marasztalják, hiszen nagy tehetségnek
tartják, mondták, hogy játszani fog, de aztán mégse lett így.