Hetek - II. évfolyam, 24. szám, 1998. június 13

Lapunk vezető szocialista politikusokat: Kósáné Kovács Magdát, az MSZP ügyvezető alelnökét, Jánosi György alelnököt, Földes Györgyöt, a párt elnökségi tagját és Szekeres Imrét, az MSZP korábbi frakcióvezetőjét kérdezte a választási kudarc okairól és a párt érvényesülési alternatíváiról.

Horn Gyula és Szekeres Imre. „1994-hez képest növelték szavazataik számát, mégis kevesebb képviselői helyhez jutottak” Fotók: Vörös Sz.

Kósáné Kovács Magda a választások eredményét egy sajátos történelmi helyzet metszéspontjaként értékeli. Szerinte a magyar gazdaság egy rendkívül nehéz átalakulási folyamaton ment át, amelyért sokan komoly áldozatokat hoztak. A lakosság elfogadta a gazdasági átalakulás szükségességét, ugyanakkor az emberek továbbra is megőrizték azokat az eszméket, eszményeket, amelyeknek igen mély gyökerei vannak a magyar társadalomban. A társadalmi gondoskodás és igazságosság értékei igen mélyen élnek a magyar köztudatban. Az eredmény szempontjából pedig az volt a döntő, hogy ezeket az eszményeket a választópolgárok egy része nem a szocialisták, hanem a Fidesz programjában vélte megtalálni.
Az alelnök asszony nem hiszi, hogy a szélsőjobboldali erők előretörése döntötte el a választásokat. A Fidesz sikerét inkább annak tudja be, hogy a jobb választási kampány, a hitelesebb önfelmutatás, a konkrétabb és pontosabb program a fideszes képviselők javára billentette el a mérleget. Még egy nagy tanulság, hogy a baloldali választók egy része sem a szocialista pártra, hanem az utolsó pillanatban a Fideszre szavazott. Kósáné a jobboldali előretörés jelentős részét a csalódottsággal, a társadalom polarizálódásával magyarázza: a jobboldalra a reményüket vesztettek szavaztak, nem feltétlenül azok, akik a társadalom szélére szorultak. Arra a kérdésre, hogy úgy tűnik: „kommunistázással”, illetve „utódpártozással” tudott-e az ellenzék szavazatokat gyűjteni, Kósáné kifejtette: szerinte a kommunistázás ma a politikai szubkultúra része. Ez politikai gátlástalanságot vagy a politikai kultúra hiányát mutatja, amelynek nincs mély talaja a választópolgárok körében.
Jánosi György a választási fiaskót három okra vezeti vissza. Az egyik ok - hasonlóan Kósáné érveléséhez - szerinte az volt, hogy egy olyan gazdasági stabilizációt kellett az elmúlt négy évben végrehajtani, amely terheket hárított a társadalomra. Ugyanakkor a gazdaság nem jutott el időben ahhoz a ponthoz, hogy ennek a folyamatnak a pozitív hatásait viszonylag jelentősebb rétegek az életszínvonaluk javulásában is érzékeljék. Mindez elégedetlenségeket szült, és - mivel nem volt igazán pénzügyi mozgástere a kormánynak - a legneuralgikusabb, legjelentősebb társadalmi feszültségpontokat, konfliktusokat sem tudta igazán kezelni. A második ok: azok a választások előtti ügyek, amelyekben rosszul jelent meg a közvélemény előtt az MSZP - például Bős-Nagymaros, illetve a közbiztonság kérdése. Ezekben egy kicsit az is benne volt - folytatta a politikus -, hogy néhány szocialista vezető elhitte a korábbi közvélemény-kutatási adatokat, miszerint viszonylag simán megnyerhető a választás. Ez az alaptalan várakozás tompította azt a szükséges óvatosságot, amit egy politikai pártnak tanúsítania kellene választások előtt.
Harmadik ok, ami egyben sajátos ellentmondás is, hogy noha több párt indult a választásokon, lényegét tekintve mégis sikerült a Fidesznek egy politikai váltógazdálkodásra utaló választási szisztémát ráerőltetnie a politikára. A Fidesz integrálta a jobboldali szavazókat, szavazatokat, és ezek együttesen többnek bizonyultak, mint a jelenlegi kormánypolitikát folytatni szándékozók aránya. Erre az ellentmondásra vezethető vissza az, hogy noha a pártok versenyében a szocialista párt kapta a legtöbb szavazatot, mégsem alakíthatott kormányt.
Földes György mindössze annyit árult el a választási vereséget firtató kérdésünkre, hogy a stabilizációs csomag, illetőleg a rendszerváltás befejezése „nem állt jól a baloldalnak, és így a baloldali pártnak”. Hiába nem lehetett ez alól a két feladat alól kitérni, a rendszerváltó, stabilizáló politikának ára is volt, amit a társadalom fizetett meg.
A választási kampányt Szekeres Imre volt frakcióvezető irányította. Éppen ezért érdekes álláspontja, miszerint: 1994-hez képest növelték szavazataik számát, mégis kevesebb képviselői helyhez jutottak. Az első fordulóban szinte tizedszázalékra olyan eredményt értek el, mint 1994-ben. A második fordulóban még növelték is a szavazatok számát, de a győzelemhez ez is kevés volt. Egyszerűen ilyen történelmi szituáció alakult ki: nincs két egyforma helyzet.

Kósáné Kovács Magda: „a Fidesz baloldali értékek felmutatásával nyerte meg a választókat”

Kósáné Kovács Magda szükségesnek tartja, hogy mindezek után az MSZP újra egy hiteles baloldali pártként jelenjen meg a választók előtt. Ehhez az kell - szólt az érvelés -, hogy el tudják magukat választani a radikális liberalizmustól és vissza tudjanak térni a „saját pályára”, hiszen a szocialista pártot az ellenfelei jelentős mértékben a saját pályáján előzték meg: a Fidesz baloldali értékek felmutatásával nyerte meg a választókat. A MSZP jövője ezért éppen azon múlik, hogy a vezető testületek megújult tevékenysége és a konkrét személycserék milyen irányba mozdítják a pártot. Az alelnök asszony szerint új arcokat, új módszereket és új stílust ígérnek a párt választások utáni első megnyilvánulásai.
Nagy dilemmának tűnik - legalábbis Jánosi György szavaiból -, hogy az eddigi kormányzópárt miként fog viselkedni ellenzéki szerepben. Agresszív ellenzék lesz-e, vagy éppen „összebarátkozós”, „összekacsintós”, csendes kritikus. Jánosi szerint a politikai tisztesség azt követeli: azokban a döntésekben, amelyekben a Fidesz folytatni kívánja a gazdasági stabilizációs és konszolidációs politikát, támogatni kell a kormányt. Egyértelműen segíteni kell az ország stabilizációja szempontjából döntő ügyeket: az európai integráció, a NATO-hoz való csatlakozás és a gazdasági felerősödés programját. Ellenben nyilvánvaló, hogy a szocialisták nagyon kemény ellenzéki párt lesznek, amikor a kormánykoalíció ki akar jönni ebből a mederből és osztogatni akar, veszélybe sodorva a gazdaság stabilizációját: „Azt gondolom, nekünk a parlamenti nyilvános politizálásban erre a szerepre kell koncentrálnunk.” Földes György a legdemokratikusabb elveken működő magyar pártnak tartja az MSZP-t. Úgy gondolja, hogy éppen az a baj: egyes pártszervezeteknek is akkora a függetlenségük, hogy az már-már akadályozza a párt racionális működését. Szerinte ebben változtatni kell. Ezzel szemben a Horn-kormány problémájának azt tartja, hogy a döntések nem voltak minden esetben nyilvánosak, inkább egyfajta kádári politizálási stílusra utaltak. Földes György sajnálja, hogy nem sikerült a kabinetnek az országgal kommunikálnia, s ezt a hiányt az ellenzék a maga javára tudta fordítani. A feladat - ami ellenzéki pozícióból könynyebbnek tűnik - most az, hogy a párt megtanuljon jobban szót érteni a társadalommal. Szekeres pedig úgy foglalta össze a teendőket, hogy az MSZP-nek konstruktív ellenzéki magatartást, az ország érdekeit és nem a napi taktikai előnyöket hajhászó politizálást kell folytatnia.

Érdekes, hogy egyetlen általunk megkérdezett politikus sem lát esélyt arra, hogy a magyar politikai közélet belátható időn belül kétpólusúvá (szociáldemokrácia avagy konzervativizmus) válik. Kósáné az ezt firtató kérdésünkre határozott nemmel válaszolt. Az igaz - mondotta -, hogy „a kampány azt sugallta: a választóknak az MSZP és a Fidesz között kell választania”. Ez azért rossz megközelítése a kérdésnek, mert nem két párt, hanem két egymástól eltérő politikai alternatíva között kellett választani. Az egyik egy konzervatív-jobboldali, nacionalista irány, míg a másik a szociáldemokrata-liberális irányvonal, de e két kérdéskör ugyanakkor Magyarországon nem két pártot jelent. A jobboldal vezető pártja a Fidesz, a baloldal vezető pártja pedig a szocialista párt. A kettő között több párt van, amelyeknek a jövőben igen jelentős szerepe lehet. Az alelnök asszony arra számít, hogy az SZDSZ által képviselt liberális gondolkozásnak az elkövetkezendő időszakban sokkal nagyobb tábora lesz.
Jánosi György is úgy látja, hogy a tendenciák világosan ebbe az irányba mutatnak. Ennek okaként az jelölte meg, hogy a Fidesz folytatja eddigi politikáját, nevezetesen igyekszik minden jobboldali pártot „le- és bedarálni”. Ha sikerül neki, akkor nyilvánvalóan egypólusú jobboldal jelenik meg. A kisgazdapárt érzékelhette ezt a veszélyt, s emiatt van a kívülállók számára talán érthetetlen konfliktus a két párt között. A másik oldalon ilyen szándékok nincsenek, egyszerűen az a helyzet állt elő, hogy a Magyar Szocialista Párt még tudta hozni azt a szavazóbázisát, amit hozott 1994-ben, míg az SZDSZ tragikusan rosszul szerepelt. Az SZDSZ-nek hosszú távon vélhetően egy kiegyensúlyozó, kis-középpárt szerepre kell felkészülnie.
Földes György hárompólusú politikai térképben hisz: ezek a konzervatív-keresztény-nemzeti, a szabadelvű-liberális és a baloldali szocialisztikus irány. Ezek aránya nagyjából azonos Magyarországon - bár az arányok ide-oda változnak. Igaz, most a politikai küzdelmek látszólag két erő köré csoportosítottak, de a társadalom sokkal összetettebb annál, hogy feltétlenül kétpólusúvá kellene válnia. Földes úgy gondolja, hogy a liberális-szabadelvű irányzatnak a mai feltételek között igenis van realitása és komoly szerepe az ország életében.
Szekeres Imre szerint egyértelműen látható, hogy a szocialista párt megszilárdította 1994-ben kivívott helyét a magyar politikában: mélyen beágyazódott a társadalomba, a politikai közélet erős baloldali pólusát alkotja. A Fidesz körül létrejött tömörülés tartósságát viszont a jövő próbálja meg. Szekeres úgy látja: a Fidesz és a Független Kisgazdapárt társadalmi bázisa, világszemlélete és értékrendszere tartósan különbözik egymástól, tehát kérdéses: lesz-e egység. A szabaddemokratákról szólva kifejtette: az általuk képviselt értékrend tartósan jelen lesz a magyar politikában.

A magánosítás diszkrét bája

Vereség után általában felmerül az igény, hogy az emberek, szervezetek, pártok felmérjék: milyen részletkérdéseknél „csúszott ki a kezükből” a győzelem. Az elmúlt hónapokban tüntetések kísérték, sőt a szabaddemokraták ellenvéleményét hozták a Horn-kormány Bős-Nagymaros ügyében tett lépései. A privatizáció kapcsán több ellenzéki párt - köznapi nyelven szólva - egyszerűen lopást emlegetett. Vajon megváltozik-e a szocialisták véleménye ezen kérdések kapcsán? - tettük fel a kérdést. A Duna ügyét Kósáné kizárólag szakmai kérdésnek tartotta, melyet környezetvédelmi szempontok szerint, vízmennyiség, vízállás, hajózhatóság szerint lehet és szabad mérlegelni. A privatizáció kapcsán kifejtette: a gazdasági tőke birtokosai nem kapcsolódnak a rendszerváltás előtti elithez. A nyugati országrész sohasem volt a szocialista párt bázisa, noha a gazdasági átalakulással ez az országrész nyert a legtöbbet. A gazdagnak számító budai I., II., és XII. kerület Budapesten mindig is konzervatív bázisok voltak, s ma is azok, pedig a rendszerváltás gazdasági eredményei ott „csapódtak” le. Ha igaz lenne az állítás, hogy a szocialista párthoz közel állók a privatizáció nyertesei, akkor a villanegyedben a szocialista pártnak tarolnia kellett volna, márpedig nem ez történt - tette hozzá Kósáné.