Vissza a tartalomjegyzékhez

CSEREKLYEI MÁRTA
Mickey egér és a melegek

A homoszexuálisok immáron hatodik éve rendezik meg hagyományos felvonulásukat, az úgynevezett Gay Pride (Meleg Büszkeség) napját a világ nagyvárosaiban. A minden évben vitát kiváltó esemény egyik fő színhelye az Egyesült Államokban a floridai Walt Disney park, amely ezért különböző vallási csoportok bírálatának középpontjába került. A tüntetésekkel és ellentüntetésekkel, bojkottfelhívásokkal és indulatos nyilatkozatokkal kísért orlandói rendezvényről a napokban a CNN tévétársaság is részletesen beszámolt.

„Ha egy vállalat, amely elvileg a gyermekek és családok érdekében működik, nyíltan olyan elveket támogat, amelyek éppen hogy szétrombolják a családot, akkor ott valami baj van” - mondta Christine O’Dell, a homoszexuálisok parádéjának megrendezése ellen tiltakozó Operation Rescue (Mentési Hadművelet) elnevezésű mozgalom vezetője.
Amerika-szerte évek óta számos szervezet kifogásolja, hogy a Disney-birodalom garantálta: a cég alkalmazottai azonos nemű élettársai és partnerei részére is biztosítja a házastársaknak járó egészségügyi juttatásokat és más kedvezményeket.
A tavalyi felvonulás idején a legnagyobb amerikai protestáns felekezet, a 15 millió tagot számláló Dél-baptista Egyház (melynek Bill Clinton elnök is tagja) lépett fel nyíltan a Gay Pride-nak helyszínt biztosító Walt Disney vállalat ellen. Határozatukban a következő áll: „Az elmúlt évek során, úgy tűnik, a Disney cég számára fontosabbá vált a homoszexualitás támogatása, mint a hagyományos családi értékek melletti elkötelezettségük.” A felekezet országos közgyűlésén ezért megszavazta: bojkottál mindent, ami a Disney cégtől származik. „Nem gyűlöletből támogatom a bojkottot, hanem mert különbséget tudok tenni a helyes és a helytelen között” - mondta Delmar McCollum lelkész. Idén júniusban pedig a baptisták úgy döntöttek, hogy a 2000-ben soron következő gyűlésüket tiltakozásul nem a Disney-birodalom szívének számító Orlandóban, hanem New Yorkban rendezik meg.
A Disney cég egyik képviselője azonban úgy nyilatkozott, hogy a homoszexuális férfiak és leszbikus nők „a Disney család tagjai, akik segítenek a Disney-produkciók létrejöttében”.
Bár a Disney hivatalosan nem szponzorálja a Gay Pride eseményt, valójában semmit nem is tesz ellene, hacsak azt nem, hogy engedélyezi a felháborodott látogatóknak: az eseménynek otthont adó parkba érvényes jegyüket egy másik helyszínre szólóra cseréljék.
„A park magántulajdon, tehát jogunk van reagálni mindenféle rendbontásra, és ezt meg is fogjuk tenni” - jegyezte meg a Disney szóvivője, Bill Warren az Operation Rescue tagjainak tiltakozására utalva. - Az az álláspontunk, hogy az emberek azért jönnek el hozzánk, hogy a mindennapi élet valóságából menekülve belevessék magukat egy varázslatos élménybe - és mi azt szeretnénk, hogy az emberek élvezzék a szabadidejüket” - tette hozzá.
A Disney-filozófiát a Gay Day (Meleg Nap) reklámszövege is alátámasztani látszik: „Fedezzük fel együtt a varázslatos élményt barátainkkal és családjainkkal június 8-án, Orlandóban, a Walt Disney Birodalomban!”
A Walt Disney parkokat naponta mintegy százezren látogatják. S mivel évről évre egyre többen akarják felfedezni a „varázslatos élményt”, idén elkészült a park Disney Állatkirályság nevet viselő negyedik része, melynek átadása egybeesett a Gay Day megrendezésével. A Gay Pride szervezői ezt szerencsés időzítésnek minősítették, hiszen az új parkrész megfelelő nagyságú ahhoz, hogy otthonul szolgáljon a rendezvénynek.
A Disney szabályzata tiltja, hogy a látogatókat valaki - akaratuk ellenére - nézeteikkel ellentétes elképzelésekről próbálja meggyőzni, azt azonban nem, hogy véleményét szabadon kifejezze. Az Operation Rescue csoport tagjai ezért „Az Életért” feliratú pólót viselve tartottak csendes felvonulást. A park előtt összegyűlt tiltakozók „Jézust válaszd Mickey egér helyett” feliratú transzparenseket emeltek a magasba, míg a szórakoztatócentrum felett szálló repülőgép zászlóján a következő volt olvasható: „Jézus meg tud szabadítani az életstílusodtól”.
A csoport tagjai kezükben Bibliával mentek be a parkba, s a látogatók közé vegyülve - biztonsági őrök árgus pillantásai kíséretében és riporterek kíváncsi füle hallatára - beszélgettek a magukat piros pólóval megkülönböztető homoszexuálisokkal. „A statisztikák azt mutatják, hogy ezzel az életmóddal sokkal rövidebb ideig élhetsz - érvelt az egyik aktivista -, ezért ezt nem lehet életstílusnak nevezni. Ez halálstílus.” Érveit egy nemrégiben kibocsátott tanulmány is alátámasztja, mely szerint a homoszexuális és biszexuális tinédzserek hasonló korú társaiknál sokkal nagyobb gyakorisággal kísérelnek meg öngyilkosságot, és követnek egészségükre ártalmas szélsőséges életmódot.