Vissza a tartalomjegyzékhez

HETEK-ÖSSZEÁLLÍTÁS
Elhúzódó koalíciós tárgyalások

Politikai maratonnak számító, közel ötórás négyszemközti beszélgetést folytatott Orbán Viktor, a Fidesz - Magyar Polgári Párt és Torgyán József, a Független Kisgazdapárt elnöke Leányfalun, a kisgazda elnök nyaralójában. A „munkaebéd” eredményét nem hozták nyilvánosságra, így továbbra is csak találgatni lehet, hogy kikből is fog állni az Orbán-kormány.

Annyi már bizonyos, hogy a kisgazdákkal nem olyan egyszerű megegyezni, mint a Magyar Demokrata Fórummal. Azzal az MDF-fel, amely beleegyezett abba, hogy az új kormányban nem szerepelteti az Antall-kabinetben megismert arcokat. A Magyar Demokrata Fórum kedden - több mint kétórás tárgyalás után - elfogadta a Fidesz koalíciós ajánlatát, amely szerint a demokrata fórum az új kormányban az igazságügyi tárcát fogja felügyelni. Az igazságügyminiszteri posztra Dávid Ibolyát, a fórum alelnökét jelölték. Emellett megegyeztek abban is, hogy a Miniszterelnöki Hivatalban Semjén Zsolt, a KDNP-ből az MDF-be igazolt honatya államtitkári minőségben felügyeli majd az egyházügyi kérdéseket. Dávid Ibolya első nyilatkozatában kijelentette, hogy helyre kívánja állítani a igazságügyi tárca tekintélyét. Szándéka szerint ez lesz a kodifikációs - törvény-előkészítési - centrum, mely funkciót jelenleg gyakorlatilag a Miniszterelnöki Hivatal tölti be. Az ügyészség felügyeletét, amely jogot jelenleg a parlament gyakorol, a leendő miniszter a tárcához vonná.
A Fidesz miniszterjelöltjei is egyre biztosabban „látszanak”. Orbán Viktor a héten hivatalos programok keretében együtt mutatkozott Gógl Árpáddal, az egészségügyiminiszter-jelölttel, Urbán Lászlóval, a pénzügyminiszteri tárca várományosával, valamint Stumpf Istvánnal, a Miniszterelnöki Hivatal leendő miniszteri szintű vezetőjével. Pokorni Zoltán mint oktatásfelelős járt a Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezeténél. Deutsch Tamás sportügyi államtitkári, avagy miniszteri posztját a fiatal politikus diplomaszerzéséhez kötötte.
A kisgazdákkal való tárgyalássorozat viszont nem halad olyan gyorsan, mint azt a választások után elhangzott ígéretek alapján várni lehetett. Bár már három miniszteri tárcát is ígértek a kisgazdáknak. Az is igaz, hogy a Fidesz múlt hétvégi országos választmányi ülésén Orbán egyértelművé tette: a vidék pártjának gondolják magukat. A felszólalók, köztük Glattfelder Béla, a párt mezőgazdasági szakértője ugyan az FKGP- vel való koalíció mellett tört lándzsát, ezért tudatták: nem látják értelmét a Földművelésügyi Minisztériumot is magábaolvasztó vidékfejlesztési csúcsminisztériumnak. Ez utóbbihoz - mint ismeretes - Torgyán József kisgazda pártelnök ragaszkodott. Az elmúlt napokban többször is találkozott Kövér László, a Fidesz alelnöke és Szabadi Béla, az FKGP főtanácsadója; megbeszéléseik eredményeként körvonalazódik a megoldás lehetősége, de a tárgyalásokat még folytatni kell. Lapunk információi szerint egy sajátos vidékfejlesztési tárca mellett az FKGP vezetheti a honvédelmi tárcát. Ennél még bizonytalanabb, hogy Torgyán József milyen poszton kap szerepet az Orbán-kormányban. Mint ismeretes, a kisgazda frakció alakuló ülésén elfogadott egy határozatot, miszerint a pártelnöknek feltétlenül részt kell venni az új kabinetben.