Vissza a tartalomjegyzékhez

SZAKONYI DÁVID
Felfüggesztett kisgazdák

A budapesti kisgazda pártszervezet megrendelésére „betört” a miskolci kisgazdák egy csoportja borsodi kisgazdák székházába. Ennek okát a párt országos főtitkára, Bernáth Varga Balázs abban jelölte meg a Heteknek, hogy a pénzügyi elszámolási vita miatt felfüggesztett borsodiak nem lettek volna a továbbiakban jogosultak a székház használatára.
„A felfüggesztett párttagok nem gyakorolhatják a párton belüli jogaikat, de mégis használták a székházat” - mondta Bernáth, aki hozzátette: nyolc személy felfüggesztése azért történt, mert nem tartották meg a párt működési elvét, s „összekeverik a demokráciát az anarchiával”. Elmondta továbbá, hogy a borsodiak ellen büntető-feljelentést is tettek, mivel azok nem voltak hajlandóak elszámolni a költségvetésükkel. „Jogszerű eljárással a hatóságok segítségével avatkoztunk be. Nincs joguk a párt belügyeihez a felfüggesztetteknek, míg tart a fegyelmi eljárás ellenük” - mondta.
„Técsi Istvánnak, a miskolci második kerületi kisgazda alapszervezet elnökének vezényletével kommandósok kíséretével lefűrészelték a lakatot és bementek a székházba. Erről mi telefonon értesültünk, de a dolgok azóta rendeződtek” - ecsetelte a pártházfeltörést a Heteknek Osztroha Bertalan, a párt borsodi - szerinte valóságos - elnöke. „Amit az elszámolással kapcsolatban mondanak rólunk, az rágalom. Az elszámolással élen jártunk a többi megyéhez képest. Mit lehetett volna sikkasztani egyébként is abból az évi száznyolcvanezer forintból, amit kaptunk? Csak sóra és paprikára elég az.” Erre reagálva Bernáth elmondta, hogy valóban elszámoltak, de zűrösen: például tizenhétezer kilométert mértek egy-egy autóra. „Ez meg lesz vizsgálva” - jelentette ki Bernáth.