A Nemzetközi Munkaügyi Szervezet, az ILO által nemrég nyilvánosságra hozott
jelentés szerint az 5-14 éves gyerekek egynegyede dolgozik világszerte teljes
munkaidőben vagy félállásban. Mintegy 250 millió gyermek dolgozik a fejlődő
országokban, legtöbbjük Ázsiában és Afrikában. Nagyobb részük veszélyes
körülmények között, igen alacsony bérért végez rabszolgamunkának is nevezhető
tevékenységet.
„Ideális munkaerőt jelentenek”
A 13 éves indiai Chandrika azért hagyta ott az iskolát, hogy egy helyi hitelező
háztartását vezetve ledolgozza szülei kölcsönét. Egész nap főz, mos, takarít,
és vigyáz a gyerekekre. Amikor este végre hazamehet, az egész kezdődhet elölről a
saját otthonában, hiszen a családjáról is neki kell gondot viselnie.
A gyermekmunkának ez a formája Pakisztánban sem ismeretlen. A szülők kisebb hitelek
fejében gyermekeiket kötelezik munkára a gyár vagy bánya számára. A családok már
hároméves kortól arra készítik fel a gyerekeket, hogy amint betöltik az ötéves
kort, elzálogosítják őket. Ennélfogva legtöbbjük nem is panaszkodik: amikor eljön
az ideje, hogy elhagyja a családot, tudja, mi vár rá. Bár Pakisztánban nemrég a
gyermekmunkát erősen korlátozó új törvényeket fogadtak el, ennek ellenére
továbbra is mintegy 11-12 millió gyermek (közülük a fele tíz év alatti) dolgozik. A
munkaadók semmibe veszik a korlátozásokat. Mindennapos az erőszakos
gyermekmunkaerő-toborzás, amely főleg a 7-10 éves fiúkra terjed ki. „Ideális
munkaerőt jelentenek”- mondja a pandzsabi Sadique, aki szőnyegszövésre alkalmaz
gyerekeket. „A fiúk ebben a korban kézügyességük és munkabírásuk csúcsán
vannak, és csodálatosan szófogadóak. Ha arra kérném őket, akár 24 órán át is
dolgoznának.” Némi ösztökélés után azonban azt is bevallja, hogy a fiúk
alkalmazása rendkívül gazdaságos. Egy másodosztályú felnőtt szőnyegszövőmunkás
béréért három, nemritkán négy gyerek alkalmazható, akik rövid idő alatt első
osztályú szőnyegeket szőnek.
Egy apa körülbelül ötezer rúpiát (146 dollárt, azaz mintegy 31 ezer forintot)
kaphat fia ötévi munkájáért, ha eladja egy szőnyegszövő műhelybe. Az egyezség
igen nyereséges - főleg a munkaadónak, aki ezzel egy felnőtt munkás kéthavi
bérét fizeti csak ki. A pénzt ráadásul kis részletekben kaphatja meg a család, ha
ugyan valami marad belőle, miután a gyerek eltartásával járó minden költséget -
étel, szerszámok, nyersanyag, „oktatásra” szánt idő - levonnak belőle.
Hároméves „traktor”
A termőföldek nagyobb részét még járni is alig tudó három-ötéves gyerekek
művelik, és nem ritka a csatornapartokon és öntözőárkok mentén a tehetősebb
szomszédok szennyesét mosó kisgyerekek látványa sem. Az általános nézet szerint
„a gyerek olcsóbb, mint egy traktor, és értelmesebb, mint egy ökör”.
A nagyvárosokban még rosszabb a helyzet, mint vidéken. Egyes hírek szerint némely
gyár rabszolgaként bánik az ott alkalmazott gyerekekkel. Egy Lahore környéki
sportszergyárban öt-tízéves gyerekek futball-labdákat gyártanak kézzel, napi
negyven rúpiáért (1,20 dollár; alig több mint 250 forint). Heti nyolcvan órát kell
dolgozniuk majdnem teljes sötétségben és csendben. A főnök magyarázata szerint a
sötétség egyrészt energiatakarékosság, másrészt megakadályozza, hogy a
gyermekjogi aktivisták fotókat készíthessenek, és bizonyítékokat gyűjthessenek a
gyárban folyó illegális munka ellen. A csend a minőségi munka biztosítéka: ha a
gyerekek beszélnek, nem figyelnek a feladatra, és könnyen hibáznak. A munka során
elkövetett hibákért éppúgy büntetés jár, mint a napi harmincperces ebédidő
utáni késésért, a munka közbeni elalvásért, a piszkos munkapadért, az
anyagpocsékolásért, vagy a szüleiknek való panaszkodásért. A szabályokat nem
érdemes megszegni, mert a büntetés igen súlyos: a bűnöst térdénél fogva fejjel
lefelé felfüggesztik, és éheztetik, megbotozzák vagy szíjjal verik meg. Az erre
szolgáló büntetőhelyiségek jelenléte a gyárakban általánosan jellemző.
A pakisztáni kormány nem képes érvényt szerezni a gyermekmunka elleni törvényeknek.
Az olcsó munkaerő iránti társadalmi igény még mindig igen erős. A probléma fő oka
azonban a politikai akarat hiánya. A kis költségekkel járó gyermekmunka alkalmazása
mellett szól az is, hogy az amerikai és európai fogyasztók szívesen vásárolják az
általuk előállított olcsó és jó minőségű termékeket. A pakisztáni
szőnyegexport az elmúlt két évtizedben megduplázódott, hála annak az 500 ezer és
egymillió közötti számú 4-14 éves gyermeknek, akik teljes munkaidőben dolgoznak a
szőnyegiparban. A UNICEF adatai szerint a szőnyegszövésben foglalkoztatott munkaerő
90 százaléka gyerek. Sokan dolgoznak téglakészítőként is. A világ egyik
legmagasabb születési rátájával bíró Pakisztán iparát valóságosan a
gyermekmunka tartja fenn, hiszen az oktatási rendszer nem is képes befogadni a gyerekek
többségét.
A jelenség persze nem egyedülálló, hiszen a harmadik világ bármely része hasonló
képet mutat. A világ öszszes gyermekét tekintve a 14 év alatti teljes munkaidőben
dolgozók száma meghaladja a 200 milliót.
A guberálás életveszélyes
Sok indiai gyerek számára a guberálás biztosít bevételi forrást. Ez a kemény
és piszkos munka azt jelenti, hogy kukákban, szemetesekben kotorásznak rongydarabkák,
textíliák után, amit aztán eladva némi pénzre tehetnek szert. A túl fiatalokat
azonban gyakran becsapják az átvevők. Indiában ezért képzési és oktatási központ
alakult a guberálógyerekek számára. A szervezet otthonokat működtet, amelyek
egyszerre 35 fiúnak tudnak szállást biztosítani, emellett pedig olyan átvevőhelyeket
működtet, ahol a gyerekek reális áron tudják eladni az összeguberált rongyokat. A
központ írni, olvasni is megtanítja őket, valamint segít jobb munkát találni.
A guberálás azonban nem veszélytelen. A rongyok, használt karton- és konzervdobozok,
szeméthalmok között turkálva különösen könnyű bőrbetegségekre, például
rühességre szert tenni. A törött üvegdarabok, fémforgácsok a gyerekek lábát,
kezét megvágva tetanuszfertőzést okozhatnak. A szemétben talált élelmiszer
elfogyasztása pedig súlyos mérgezésekhez vezethet. Egyiptom fővárosában, Kairóban
egész guberálóközösségek, úgynevezett zabbaleenek élnek a külvárosokban.
Főleg nyugati cégeknél bevett gyakorlat, hogy üzemeiket költségmegtakarítási
megfontolásból fejlődő országokba helyezik át, ahol jóval olcsóbban jutnak
munkaerőhöz. A 13 éves Tomas is egy ilyen ázsiai üzemben készít menyasszonyi és
alkalmi ruhákat. A földbolygó másik felén a boldogító igent kimondó ara gyakran
nem is sejti, gyönyörű ruháját hány gyermek gyötrelmes rabszolgamunkájának
köszönheti. Tomas elméletileg nem dolgozhatna többet heti 35 óránál, ám ha meg
akarja tartani munkahelyét, legalább 60 órát kell dolgoznia egy héten. A
túlóráért természetesen nem jár többletbér, sőt az összeg a legtöbb esetben
még a minimálbért sem éri el. Tomas szerint „ugyanannyit követelnek tőlünk, mint
a felnőttektől, ám sokkal rosszabbul bánnak velünk.”
Jordan cipői
A nyugati világban még el sem ült a vihar, amit az okozott, hogy a népszerű
televíziós talk-show-vezető, Kathy Lee Gifford ruhái egy harmadikvilágbeli ország
gyermekeket kizsákmányoló üzeméből kerültek ki, máris újabb vitát váltott ki a
hír, miszerint a közkedvelt kosárlabdázó, Michael Jordan nemrégiben nevét adta a
Nike cég szintén olcsó gyermekmunkaerőt alkalmazó indonéziai üzemében
előállított tornacipőjéhez.
A gyermekmunka a fejlett országokban sem ritka. Az Egyesült Államokban például sok
fiatal dolgozik farmokon. Becslések szerint a farmmunkások egyharmada kiskorú. A 14
éves Bellinda minden nyári vakációját farmokon tölti: már három éve tököt és
zöldpaprikát szed a tűző napon. Szüksége van a pénzre, hogy családja élelmiszert
vehessen és ki tudja fizetni a számláit. Sokszor még tiszta víz sincs a farm
közelében, így folyadék nélkül kell végigdolgoznia az egész napot. A munka a gyom-
és rovarirtó szerek miatt különösen veszélyes. Amikor Bellinda elkezdett dolgozni,
már az első napon kiütést kapott, de égő, viszkető lábakkal is folytatnia kellett
a munkát, ami egyébként nem túl kifizetődő: egy kosár tökért 42 centet
(körülbelül 88 forintot) kap. Egy teli kosár 11-12 kilogrammot nyom. „Utálom a
tököt, nem is bírom megenni, mert a munkámat juttatja eszembe”- mondja Bellinda.