Vissza a tartalomjegyzékhez

CSEREKLYEI MÁRTA, SZABÓ IBOLYA ANNA
Gyermekrabszolgák

A Nemzetközi Munkaügyi Szervezet, az ILO által nemrég nyilvánosságra hozott jelentés szerint az 5-14 éves gyerekek egynegyede dolgozik világszerte teljes munkaidőben vagy félállásban. Mintegy 250 millió gyermek dolgozik a fejlődő országokban, legtöbbjük Ázsiában és Afrikában. Nagyobb részük veszélyes körülmények között, igen alacsony bérért végez rabszolgamunkának is nevezhető tevékenységet.


„Ideális munkaerőt jelentenek”

A 13 éves indiai Chandrika azért hagyta ott az iskolát, hogy egy helyi hitelező háztartását vezetve ledolgozza szülei kölcsönét. Egész nap főz, mos, takarít, és vigyáz a gyerekekre. Amikor este végre hazamehet, az egész kezdődhet elölről a saját otthonában, hiszen a családjáról is neki kell gondot viselnie.
A gyermekmunkának ez a formája Pakisztánban sem ismeretlen. A szülők kisebb hitelek fejében gyermekeiket kötelezik munkára a gyár vagy bánya számára. A családok már hároméves kortól arra készítik fel a gyerekeket, hogy amint betöltik az ötéves kort, elzálogosítják őket. Ennélfogva legtöbbjük nem is panaszkodik: amikor eljön az ideje, hogy elhagyja a családot, tudja, mi vár rá. Bár Pakisztánban nemrég a gyermekmunkát erősen korlátozó új törvényeket fogadtak el, ennek ellenére továbbra is mintegy 11-12 millió gyermek (közülük a fele tíz év alatti) dolgozik. A munkaadók semmibe veszik a korlátozásokat. Mindennapos az erőszakos gyermekmunkaerő-toborzás, amely főleg a 7-10 éves fiúkra terjed ki. „Ideális munkaerőt jelentenek”- mondja a pandzsabi Sadique, aki szőnyegszövésre alkalmaz gyerekeket. „A fiúk ebben a korban kézügyességük és munkabírásuk csúcsán vannak, és csodálatosan szófogadóak. Ha arra kérném őket, akár 24 órán át is dolgoznának.” Némi ösztökélés után azonban azt is bevallja, hogy a fiúk alkalmazása rendkívül gazdaságos. Egy másodosztályú felnőtt szőnyegszövőmunkás béréért három, nemritkán négy gyerek alkalmazható, akik rövid idő alatt első osztályú szőnyegeket szőnek.
Egy apa körülbelül ötezer rúpiát (146 dollárt, azaz mintegy 31 ezer forintot) kaphat fia ötévi munkájáért, ha eladja egy szőnyegszövő műhelybe. Az egyezség igen nyereséges - főleg a munkaadónak, aki ezzel egy felnőtt munkás kéthavi bérét fizeti csak ki. A pénzt ráadásul kis részletekben kaphatja meg a család, ha ugyan valami marad belőle, miután a gyerek eltartásával járó minden költséget - étel, szerszámok, nyersanyag, „oktatásra” szánt idő - levonnak belőle.

Hároméves „traktor”

A termőföldek nagyobb részét még járni is alig tudó három-ötéves gyerekek művelik, és nem ritka a csatornapartokon és öntözőárkok mentén a tehetősebb szomszédok szennyesét mosó kisgyerekek látványa sem. Az általános nézet szerint „a gyerek olcsóbb, mint egy traktor, és értelmesebb, mint egy ökör”.
A nagyvárosokban még rosszabb a helyzet, mint vidéken. Egyes hírek szerint némely gyár rabszolgaként bánik az ott alkalmazott gyerekekkel. Egy Lahore környéki sportszergyárban öt-tízéves gyerekek futball-labdákat gyártanak kézzel, napi negyven rúpiáért (1,20 dollár; alig több mint 250 forint). Heti nyolcvan órát kell dolgozniuk majdnem teljes sötétségben és csendben. A főnök magyarázata szerint a sötétség egyrészt energiatakarékosság, másrészt megakadályozza, hogy a gyermekjogi aktivisták fotókat készíthessenek, és bizonyítékokat gyűjthessenek a gyárban folyó illegális munka ellen. A csend a minőségi munka biztosítéka: ha a gyerekek beszélnek, nem figyelnek a feladatra, és könnyen hibáznak. A munka során elkövetett hibákért éppúgy büntetés jár, mint a napi harmincperces ebédidő utáni késésért, a munka közbeni elalvásért, a piszkos munkapadért, az anyagpocsékolásért, vagy a szüleiknek való panaszkodásért. A szabályokat nem érdemes megszegni, mert a büntetés igen súlyos: a bűnöst térdénél fogva fejjel lefelé felfüggesztik, és éheztetik, megbotozzák vagy szíjjal verik meg. Az erre szolgáló büntetőhelyiségek jelenléte a gyárakban általánosan jellemző.
A pakisztáni kormány nem képes érvényt szerezni a gyermekmunka elleni törvényeknek. Az olcsó munkaerő iránti társadalmi igény még mindig igen erős. A probléma fő oka azonban a politikai akarat hiánya. A kis költségekkel járó gyermekmunka alkalmazása mellett szól az is, hogy az amerikai és európai fogyasztók szívesen vásárolják az általuk előállított olcsó és jó minőségű termékeket. A pakisztáni szőnyegexport az elmúlt két évtizedben megduplázódott, hála annak az 500 ezer és egymillió közötti számú 4-14 éves gyermeknek, akik teljes munkaidőben dolgoznak a szőnyegiparban. A UNICEF adatai szerint a szőnyegszövésben foglalkoztatott munkaerő 90 százaléka gyerek. Sokan dolgoznak téglakészítőként is. A világ egyik legmagasabb születési rátájával bíró Pakisztán iparát valóságosan a gyermekmunka tartja fenn, hiszen az oktatási rendszer nem is képes befogadni a gyerekek többségét.
A jelenség persze nem egyedülálló, hiszen a harmadik világ bármely része hasonló képet mutat. A világ öszszes gyermekét tekintve a 14 év alatti teljes munkaidőben dolgozók száma meghaladja a 200 milliót.

A guberálás életveszélyes

Sok indiai gyerek számára a guberálás biztosít bevételi forrást. Ez a kemény és piszkos munka azt jelenti, hogy kukákban, szemetesekben kotorásznak rongydarabkák, textíliák után, amit aztán eladva némi pénzre tehetnek szert. A túl fiatalokat azonban gyakran becsapják az átvevők. Indiában ezért képzési és oktatási központ alakult a guberálógyerekek számára. A szervezet otthonokat működtet, amelyek egyszerre 35 fiúnak tudnak szállást biztosítani, emellett pedig olyan átvevőhelyeket működtet, ahol a gyerekek reális áron tudják eladni az összeguberált rongyokat. A központ írni, olvasni is megtanítja őket, valamint segít jobb munkát találni.
A guberálás azonban nem veszélytelen. A rongyok, használt karton- és konzervdobozok, szeméthalmok között turkálva különösen könnyű bőrbetegségekre, például rühességre szert tenni. A törött üvegdarabok, fémforgácsok a gyerekek lábát, kezét megvágva tetanuszfertőzést okozhatnak. A szemétben talált élelmiszer elfogyasztása pedig súlyos mérgezésekhez vezethet. Egyiptom fővárosában, Kairóban egész guberálóközösségek, úgynevezett zabbaleenek élnek a külvárosokban.
Főleg nyugati cégeknél bevett gyakorlat, hogy üzemeiket költségmegtakarítási megfontolásból fejlődő országokba helyezik át, ahol jóval olcsóbban jutnak munkaerőhöz. A 13 éves Tomas is egy ilyen ázsiai üzemben készít menyasszonyi és alkalmi ruhákat. A földbolygó másik felén a boldogító igent kimondó ara gyakran nem is sejti, gyönyörű ruháját hány gyermek gyötrelmes rabszolgamunkájának köszönheti. Tomas elméletileg nem dolgozhatna többet heti 35 óránál, ám ha meg akarja tartani munkahelyét, legalább 60 órát kell dolgoznia egy héten. A túlóráért természetesen nem jár többletbér, sőt az összeg a legtöbb esetben még a minimálbért sem éri el. Tomas szerint „ugyanannyit követelnek tőlünk, mint a felnőttektől, ám sokkal rosszabbul bánnak velünk.”

Jordan cipői

A nyugati világban még el sem ült a vihar, amit az okozott, hogy a népszerű televíziós talk-show-vezető, Kathy Lee Gifford ruhái egy harmadikvilágbeli ország gyermekeket kizsákmányoló üzeméből kerültek ki, máris újabb vitát váltott ki a hír, miszerint a közkedvelt kosárlabdázó, Michael Jordan nemrégiben nevét adta a Nike cég szintén olcsó gyermekmunkaerőt alkalmazó indonéziai üzemében előállított tornacipőjéhez.
A gyermekmunka a fejlett országokban sem ritka. Az Egyesült Államokban például sok fiatal dolgozik farmokon. Becslések szerint a farmmunkások egyharmada kiskorú. A 14 éves Bellinda minden nyári vakációját farmokon tölti: már három éve tököt és zöldpaprikát szed a tűző napon. Szüksége van a pénzre, hogy családja élelmiszert vehessen és ki tudja fizetni a számláit. Sokszor még tiszta víz sincs a farm közelében, így folyadék nélkül kell végigdolgoznia az egész napot. A munka a gyom- és rovarirtó szerek miatt különösen veszélyes. Amikor Bellinda elkezdett dolgozni, már az első napon kiütést kapott, de égő, viszkető lábakkal is folytatnia kellett a munkát, ami egyébként nem túl kifizetődő: egy kosár tökért 42 centet (körülbelül 88 forintot) kap. Egy teli kosár 11-12 kilogrammot nyom. „Utálom a tököt, nem is bírom megenni, mert a munkámat juttatja eszembe”- mondja Bellinda.