Vissza a tartalomjegyzékhez

MUNKATÁRSUNKTÓL
Microsoft per az USA-ban

Május végére az amerikai igazságügy minisztérium, 20 szövetségi állam és District of Columbia versenyfölénnyel való visszaélés megállapítására keresetet nyújtott be a világ vezető személyi számítógépes szoftverfejlesztő cége, a Microsoft Corporation ellen. Az évszázad legfontosabb monopóliumperének ígérkező tárgyalás kezdetét a bíró meglepően korai, szeptember 8-i időpontra tűzte ki.

Világszerte a napokban kerülnek a vevők kezébe az első Windows 98 operációs rendszerrel szállított személyi számítógépek. Az önállóan június 15-től megvásárolható szoftvercsomag „érdekessége”, hogy a fejlesztő saját internetböngészőjét építette bele. Ez a fejlemény a jéghegy csúcsaként a PC-korszak eddigi legnagyobb monopolvitáját hozta felszínre az Egyesült Államokban.
Az összes személyi számítógép 90 százalékának operációs rendszerét szállító Microsoftot azzal vádolják, hogy árukapcsolásával az internetböngésző szoftverek piacán is teljhatalmat akar kiépíteni. A redmondi (Washington állam) cég a vásárlók érdekeinek szem előtt tartására hivatkozva azt hangoztatja, hogy ez egy további újítás, aminek egyszerűen jobb termék az eredménye. Szakértők szerint a rövid, három hónapos felkészülési idő ellenére a felperes amerikai államnak gyengébbek az esélyei, mint a védekező szoftveróriásnak.
A programcsomag piacra dobását a felperesek nem kívánták megakadályozni, céljuk azonban, hogy a bíróság kötelezze a Microsoftot, hogy új operációs rendszerét konkurens web-böngésző programmal dobja piacra. A per hírének hallatán a számítástechnikai kiskereskedők a Windows 98-megrendelések megugrásáról számoltak be, a gyártó pedig tíz nappal előrehozta terméke világpremierjét. Szakértők szerint a programból 16-18 millió példány kerülhet az utcára, mire a bírósági meghallgatások elkezdődnek.A világ egyik leggazdagabb emberének tartott Bill Gates, a Microsoft Corporation elnök-vezérigazgatója (és fő részvényese) a Fortune magazinnak adott nyilatkozatában reményét fejezte ki, hogy az amerikai igazságszolgáltatás támogatni fogja az innovációt, melyben cége élen jár. A támadások okaként cége sikerét említette, amelynek kedvéért hajlandó lenne feláldozni 50 milliárd dolláros vagyonának 95 százalékát is. Álma az, hogy hamarosan minden amerikai otthonban legyen személyi számítógép (persze Windows operációs rendszerrel). Ha azonban Amerikában mégsem mennének jól a dolgok, nem kell izgulnia: Kínában Csiang Cö-Min jóváhagyta, hogy országa 1,2 milliárd lakosának hivatalos operációs rendszere a Windows legyen. (G. S.)