Vissza a tartalomjegyzékhez

HETEK-ÖSSZEÁLLÍTÁS
Gazdasági csőd

Az amerikai pénzügyminiszter véleménye szerint fennáll a veszélye annak, hogy az oroszországi gazdaságot megfertőző vírus átterjedhet Közép-Európára is, ha nem sikerül időben megtalálni az ellenszerét. Robert Rubin megerősítette, hogy az Egyesült Államoknak nemzetbiztonsági érdeke fűződik az oroszországi pénzügyi összeomlás elkerüléséhez.

Az amerikai miniszter súlyosnak nevezte az orosz gazdaság helyzetét, véleménye szerint nagyon komoly következményekkel járna, ha a pénzügyi krízis Közép-Európát is elérné, mert akkor Ázsia után Európa is a válság szélére sodródna. Bill Clinton elnök a hét végén külön nyilatkozatban adta tudtul, hogy a pénzpiacok megnyugtatására Washington kész hozzájárulni Moszkva soron kívüli támogatásához nemzetközi keretek között. A pénzügyi gyorsinjekció lehetőségéről a hét legfejlettebb ipari ország illetékesei a jövő héten Párizsban tanácskoznak.
Eközben a Moody’s nemzetközi hitelminősítő intézet pénteken alacsonyabb kategóriába sorolta Oroszország hitelképességét, arra hivatkozva, hogy a tőkepiaci bizonytalanság következtében megnőtt az ország fizetésképtelenségének veszélye. A Moody’s az ország külföldi valutában jegyzett kötvényeinek osztályzatát BA3-ról B1-re módosította. Ezzel párhuzamosan a legnagyobb londoni piacfigyelő ház, a The Economist Intelligence Unit (EIU) legújabb jelentésében szintén rosszabb országkockázati kategóriába sorolta vissza Oroszországot: százas listáján a 66. helyről a 68. helyre sorolta be. Ez azt jelenti, hogy a volt nagyhatalom az alsó harmadba, azaz a legnagyobb befektetői kockázatot jelentő országok közé csúszott vissza.
A londoni elemzők úgy látják, ha a rubel túl is éli a ránehezedő nyomást, az orosz gazdaság akkor is igen sebezhető marad, tekintve a jelentős arányú függőséget az olajexporttól és a költségvetési egyensúlytalanságot finanszírozó külföldi forrásoktól. Az EIU szerint a legutóbbi gazdasági fejlemények is tükrözik, „milyen rosszul átgondolt és rosszul időzített lépés volt” Jelcin elnök részéről az előző kormány márciusi menesztése. Viktor Csernomirgyin, az előző miniszterelnök aligha volt radikális reformernek nevezhető, mégis személye jelentette a stabilizáló tényezőt a nemzetközi üzleti világ számára - áll az EIU jelentésében. Az elemzés szerint fennáll annak veszélye, hogy Szergej Kirijenko, a „tapasztalatlan és politikailag súlytalan” utód kormányát egyszerűen elmossák a megoldásra váró hatalmas problémák.


Az orosz szövetségi adórendőrség egy osztaga lefoglalta a Rosztovugol szénbányászati vállalat egy részét. Összesen 27 millió rubel (4,5 millió dollár) értékben épületeket, gépjárműveket és bankszámlákat foglaltak le, hogy kifizethessék belőle a cég dolgozóinak bérhátralékát. A hatóság részint készpénzben, részint természetben teljesítette a dolgozók jogos bérköveteléseit a lefoglalt javakból.