Köztudott, hogy a pápa a 2000. év közeledtével szentföldi látogatást
tervez. Indokai nyilvánvalóak és üdvözlendők: egy olyan világutazó egyházfő
számára, mint II. János Pál pápa, a kereszténység szülőföldjén tett látogatás
egy figyelemre méltó életpálya koronája lehet. A millennium légköre és a Jézus
születésének 2000. évfordulóját övező ünnepségek megfelelő hátteret nyújtanak
egy ilyen utazáshoz. Végül, de nem utolsósorban, II. János Pál pápa belső
késztetése a zsidó-arab megbékélésben való közreműködésre különös
sürgetést jelent számára a szentföldi zarándoklathoz.
Mindennek ellenére a pápalátogatás lehetséges hatását, különösen Jeruzsálemre
tett hatását tekintve óvatosnak kell lennünk. A látogatás több kárt okozhat, mint
hasznot - a pápa és az egyház presztízsére, a keresztény-zsidó kapcsolatokra,
és akár az izraeli-palesztin békefolyamatra nézve is.
A római egyháznak komolyan meg kellene fontolnia és újra kellene gondolnia terveit,
arra intve a pápát, hogy zarándoklatáról minden személyes jóakarata és
békéltető szándéka ellenére mondjon le.
Kétségtelen, hogy a személyes oldalt tekintve II. János Pál pápa legtöbb - vagy
éppen az összes - elődjénél alkalmasabb egy ilyen küldetés végrehajtására.
Mind élettörténete, mind pápai tevékenysége a zsidó nép és annak szenvedése
iránti empátiáját bizonyítja, ami egyedülálló a katolikus egyház történetében.
A római zsinagógában tett látogatása valószínűleg a második vatikáni zsinat
minden dokumentumánál ékesebben bizonyította, hogy az egyház új fejezetet nyitott a
pápa szavaival következetesen „idősebb testvéreknek” nevezett néppel -
amelyből Mária és Jézus is született - való kapcsolatában.
Ugyanakkor mindez semmivé lehet abban a pillanatban, amikor a pápa leteszi lábát a
Szentföldre (szándékosan használom ezt a kifejezést). A Vatikán sokévnyi
hiábavaló késlekedés után végre felvette a diplomáciai kapcsolatokat Izraellel, a
Jeruzsálem-kérdéssel kapcsolatos álláspontja azonban nem változott.
Nyilvánvaló, hogy a Vatikán nem ismeri el Kelet-Jeruzsálem Izraellel történt
egyesítését: de vajon elismeri-e fenntartás nélkül Izrael szuverenitását
Nyugat-Jeruzsálem fölött, vagy még mindig ragaszkodik eredeti álláspontjához a
nemzetközi státusról, amelynek értelmében az egyház (vagy több egyház?) is
szerepet vállalna a város vezetésében?
A diplomaták együtt tudnak élni bizonytalan helyzetekkel, de amikor konkrét
problémákkal kell szembesülni az „itt és most” helyzetének szorításában, akkor
kockázatvállalásra van szükség: a pápa reménykedhet abban, hogy a menynyei
Jeruzsálembe, a „Civitas Dei”-be zarándokol el, de minden lépésnél egy sokat
vitatott és keserű problémával kell majd szembenéznie: a földi Jeruzsálemmel.
Amikor a pápa megérkezik Jeruzsálembe, és az „egyesült Jeruzsálem, Izrael állam
örök fővárosának” elnöke köszönti, vajon higgadtan beletörődik-e ebbe? Vagy a
vatikáni diplomácia tiltakozik majd az izraeli elnök ilyen kijelentése ellen? Mindkét
eset jelentős diplomáciai incidensnek számítana.
Vajon elfogadja-e a pápa a jeruzsálemi polgármester kíséretét az óvárosban? És
megelégszik-e majd a Szent Sír templomnál a latin pátriárka üdvözletével, aki
(ahogyan az természetes) palesztin arab, vagy ragaszkodni fog ahhoz, hogy Fejszál
Husszeini, esetleg a palesztin hatóság egy másik képviselője is köszöntse a
helyszínen?
Minden lépése különlegesen kényes kérdéseket vet fel: semmilyen rögtönzött
kompromisszum nem tervezhető előre biztonsággal, hiszen ebben az esetben nem egy brit
külügyminiszterről, hanem a római katolikus egyház fejéről van szó.
Jóakaratától és a zsidók felé való közeledés szándékától hajtva a pápa
minden bizonnyal izraeli rabbikkal is akar majd találkozni. Vajon a főrabbik hajlandók
lesznek-e erre - és ha igen, milyen feltételekkel? Ha a pápa kifejezi a holocaust
áldozatai iránti részvétét, kétségtelenül kitér a palesztinok helyzetére is.
Mindkét oldal csak azt fogja ebből meghallani, amit nem szeretne hallani.
Minden valószínűség szerint a pápa 1999-2000 körüli látogatása az izraeli
választások időszakára fog esni, ami azt jelenti, hogy az izraeli politikusok
kénytelenek lesznek a program során a „közönségnek is játszani”, és
előfordulhat, hogy bizonyos kijelentések az adott helyzetben sértőnek számítanak
majd.
Ha a pápa megkísérli védelmébe venni XII. Pius pápa második világháborúban
betöltött szerepét, ezzel csak elidegenítheti az izraelieket, míg a palesztinok a
másik oldalon azzal vádolhatják majd, hogy behódolt a zsidóknak.
Rövidre fogva, a jelen körülmények között a pápa nem tud jót hozni egy ilyen
látogatással, akármit tesz is. Minden - még a legjobb akarat mellett is - rosszul
fog elsülni.
Végül, de nem utolsósorban, ha csak elképzeljük is a pápalátogatással járó
biztonsági intézkedéseket, nem is beszélve a turisták és zarándokok özönéről,
minden normális embernek végigfut a hátán a hideg. Egészen biztos, hogy maga a pápa
sem szeretné, ha jeruzsálemi látogatása ostromállapotot eredményezne, és
gyakorlatilag megszállás alá helyezné a várost.
Az idő még nem érett meg erre, vagy ahogy a görögök mondanák, ez nem a megfelelő
„kairosz” (alkalom). Ha a békefolyamat sínen lenne, a pápalátogatás hab lehetne a
tortán. A jelenlegi helyzetben azonban a vizit minden érintett számára baklövés
lenne, és zavart keltene - ha nem lennének még rosszabb következményei.
A vatikáni diplomácia bölcs, körültekintő és óvatos. Időnként felismeri, hogyan
kell csigalassúsággal előrehaladni a cél felé. Erre a bölcsességére és
tapasztalatára kellene hagyatkoznia, és minden alázatával könyörögni az egyház
fejének: még ne most, még ne.
(A szerző a jeruzsálemi Héber Egyetem politikatudományi professzora. A fenti
írás a Jerusalem Post című angol nyelvű napilap 1998. június 1-jei számában
megjelent cikk fordítása. Fordította: Szabó Ibolya Anna)