GRÜLL TIBOR, Jeruzsálem
Kié itt a föld

Az elmúlt héten egy a jeruzsálemi óvárosban kirobbant politikai feszültség borzolta fel a kedélyeket Izraelben. Hogy lehet, hogy ez az alig néhány négyzetkilométernyi terület újra és újra a nemzetközi média figyelmének középpontjába kerül? Miért és kinek fontos, hogy a régészek feltárják, illetve ne tárják fel itt a történelmi múlt értékeit? Egyáltalán ki e terület jogos tulajdonosa? Alábbi cikkünkben erre keressük a választ.

Az Óváros madártávlatból. Békésnek tűnik

Palesztin akció

Izraeli politikai elemzők felhívják a figyelmet arra, hogy az elmúlt héten a jeruzsálemi óváros arab negyedében kitört viszály egy dologban feltétlenül új: a Palesztin Törvényhozó Testület 15 tagja ugyanis személyesen (zakóban, nyakkendőben, ahogy komoly államférfiakhoz illik) csapott össze az izraeli karhatalommal. A palesztin vezetők éppen reggeli ülésüket tartották Ramallahban, amikor meghallották, hogy az izraeli körökben is szélsőségesnek tartott Ateret Kohanim jesiva (Talmud-iskola) tagjai a Heródes kapu közelében deszkákból és hullámlemezből ideiglenes kalyibákat emelnek, nyilván a földfoglalás szándékával. Több se kellett a derék törvényhozóknak, sebtiben a helyszínre siettek, ahol még néhány tucatnyi palesztin csatlakozott hozzájuk, és megkezdték a jesiva sátrainak lebontását. Ekkor léptek közbe a rendőrök, akiknek gumibotjaik segítségével sikerült a palesztin tiltakozókat az egyik viskóba betuszkolniuk. A dulakodás során Fejszál Husszeini, Arafat személyes tanácsadója, a jeruzsálemi ügyekért felelős miniszter is megsérült.

Izraeli válasz

Az incidens után a helyszínre siető Ehud Olmert, Jeruzsálem polgármestere huszonnégy órát adott a jesiva tagjainak, hogy bontsák el az építményeket, amelyekre nem kaptak építési engedélyt: „Ha nem bontják le, és nem viszik el azokat, akkor le fogjuk rombolni” - nyilatkozta a polgármester a rádiónak. Benny Elon a knesszet jogi bizottságának tagja, aki késő éjjel látogatta meg az építkezést, azonnal replikázott: ha a zsidóktól építési engedélyt kér a polgármester, tegye ugyanezt az arabokkal is, akik tömegével építkeznek illegálisan. Az ügy kapcsán természetesen magasabb fórumok is nyilatkoztak. David Bar-Ilan, Netanjahu miniszterelnök tanácsadója az oslói békeszerződés megszegésével vádolta a palesztin hatóság embereit, mivel azok tevékenységét a szerződés kizárólag Ciszjordániára és a Gázai-övezetre korlátozza. Az arab fél „természetesen” ugyanezzel vádolta az izraelieket, mondván, hogy a területfoglalás sérti az oslói szerződésben foglaltakat.

A jesiva érvei

Az Ateret Kohanim jesiva tagjai történelmi érvekkel felfegyverkezve folytatták Don Quijote-i küzdelmüket a színtiszta arab lakosságú keresztény óváros kellős közepén. Szerintük ugyanis Jeruzsálemnek ez a része mindig is zsidók által lakott volt, csak a britek adták azt arab kézbe 1936-ban. Ők - mármint a jesiva tagjai - pedig egy előretolt hadállásként csak azt próbálják visszaszerezni, ami mindig is őket illette. Ez a történelmi érvelés azonban nem győzi meg az arabokat, akik időnként fegyverrel támadnak a betolakodókra. Tavaly egy magyar származású fiatalembert öltek meg itt, május 6-án pedig egy Chaim Kerman nevű jesivatagot késeltek halálra. Ez utóbbi eset indította a tanház vezetőit arra, hogy újabb épületet emeljenek elhunyt tagjaik tiszteletére, amelyben tizenkét lakás, és egy 400 diákot befogadó kollégium kap majd helyet terveik szerint. Ezért a tulajdonukban lévő kis telken előbb sátrakat emeltek, de mert ezt nem találták eléggé biztonságosnak, betonalapokat öntöttek, hogy arra bádogházakat építsenek. Az így elkészült viskókat lakásra is alkalmassá tették: széket, ágyat, hűtőgépet tettek azokba, és egy fiatal házaspár, valamint néhány elszánt jesivatanuló be is költözött.

Békét most!

Az amúgy sem egyszerű helyzetet tovább bonyolította, hogy a helyszínen hamarosan megjelentek az izraeli „Békét most!” mozgalom tagjai, akik együtt tüntettek a palesztinokkal a jesiva ellen, és szinte megszállták a területet, mondván, hogy ők csak a polgármester rendeletének betartását jöttek ellenőrizni. A baloldali zsidó szervezet szóvivője úgy nyilatkozott: „Addig nem hagyjuk abba a tüntetést, amíg ezeket a viskókat le nem bontják. Az Ateret Kohanim az, ami megosztja Jeruzsálemet, nem Simon Peresz [mármint a volt kormányfő]. Ők azok, akik nem akarnak békében élni az arabokkal Jeruzsálemben, ők azok, akik nem tekintik őket egyenlőknek.”

Jönnek a régészek

A jesiva építkezése kapcsán az izraeli régészeti hatóság is azonnal hallatta hangját, felszólítva a zsidókat, hogy bontsák le a sátorházakat. Az Ateret Kohanim igazgatója, és a hatóság azonban hamarosan tisztázta, hogy félreértés történt. Ha csak néhány centiméteres betonréteget húztak a sátrak alá, az őket nem zavarja, és viszont, a jesiva hozzájárul, hogy a területen ásatásokat végezzenek a régészek. Az ásatások pünkösd hétfőn kezdődtek, és egy hónaposra tervezik őket. „Ez egyike az óváros azon szögleteinek, ahol nem végeztek ásatásokat” - nyilatkozta Osnat Gaoz, a hatóság szóvivője. A kutató szerint főként bizánci leletek előkerülése várható, de elképzelhető, hogy a Második Szentély korából származó (i. e. 6. század és i. sz. 70 közötti) tárgyak is előkerülhetnek. A jesiva szóvivője is derűlátó a régészeti feltárásokkal kapcsolatban: szerinte ugyanis az első keresztes háborúig (i. sz. XI. század vége) komoly zsidó közösség lakott az óvárosnak ebben a részében. „Ezt a földet zsidó vér áztatta - nyilatkozta Matti Dan, a jesiva vezetője -, ezért valóban izgalmas lesz olyan leleteket találni, amelyek összekötik majd Izrael népét az óváros más zsidó területeivel. Ez majd segít eloszlatni azt a tévhitet, hogy Jeruzsálem részekre volt osztva, és hozzájárul majd Jeruzsálem egységének megteremtéséhez.”

Történelmi lecke

Hogy a régészek találnak-e izgalmas leleteket a jeruzsálemi óvárosnak ebben a szögletében, azt természetesen ma még senki sem tudhatja. A történelemkönyvek tanulsága szerint azonban az óváros lakossága, amely fennállása óta mindig is sokszínű képet mutatott, igen sokat szenvedett az elmúlt évszázadokban egymást váltó vallások, birodalmak és uralkodók elnyomásától. A rómaiak a második században az összes zsidót kitiltották a városból. Az őket felváltó bizánciak sok keresztényt telepítettek be a falak mögé (az V. században Örményországból érkező zarándokok közössége mindmáig virágzik az óvárosban); a VII. században a perzsák szinte teljesen kiirtották a keresztényeket, a zsidóknak viszont megengedték a letelepedést. Röviddel ezután a muszlim hódítók vették át az uralmat, akik egészen a XI. századi keresztes háborúkig viszonylag toleránsak voltak a Jeruzsálemben lakó vallási kisebbségekkel. A katolikus frankok uralma alatt szinte valamennyi zsidót és muszlimot kiirtották a városban. A XIII. században pedig a muszlim uralom következett: ekkor Jeruzsálem szinte elnéptelenedett, 300 évig falak nélkül állt a város. Az 1516-tól kezdődő oszmán uralom fellendülést hozott a város életében: Szulejmán szultán újra felépítette a ma is látható falrendszert, amelyen belül viszonylag békésen megfértek a legkülönbözőbb felekezetekhez tartozó (latin, görög ortodox, örmény, kopt, abesszin, szerb, szír, grúz, stb.) keresztények, a lakosság többségét kitevő muszlim arabok és a zsidók. A XX. századi tömeges zsidó bevándorlás és letelepedés Jeruzsálem arculatát is megváltoztatta: a zsidó lakosság többségbe került, de nem az óvárosban, hanem a falakon kívül. Az 1948-as függetlenségi háború után teljesen ki is szorították őket az óvárosból, amelyet - véres harcok árán - csak 1967-ben sikerült visszafoglalniuk. Ám az arab lakosság a helyén maradt, és a jelek szerint nem hajlandó megválni évszázados lakóhelyétől. A zsidók viszont nem mondanak le arról a természetes jogukról, hogy saját fővárosukban ott és akkor építkezzenek, amikor nekik tetszik. Egyelőre maradnak tehát a nem történelmi érvek: gumibotos rendőrök, vérző áldozatok, felbőszült tömeg - mindkét oldalon.