Vissza a tartalomjegyzékhez


Szólamok és a jobboldali egység

Trianon a XX. század egyik nagy bűnténye, amit Magyarország ellen követtek el - jelentette ki Lányi Zsolt országgyűlési képviselő, a Független Kisgazdapárt alelnöke csütörtökön, a budapesti Szitakötő téri kopjafánál rendezett trianoni megemlékezésen. Hangsúlyozta: bízni kell abban, hogy egyszer megszűnik a trianoni átok, és lesz igazi magyar feltámadás. Lányi Zsolt felhívta hallgatósága figyelmét, hogy Magyarországot sem Trianon után, sem 1945-ben nem sikerült elpusztítani. 1994-ben viszont tankok és szuronyok nélkül kapták meg négy évre a hatalmat „a kommunisták és a liberális-kozmopolita szabadkőművesek”. A szónok reményét fejezte ki, hogy a Fidesz valóban nemzeti érzelmű szabadelvű párttá vált. Fónay Jenő, a Pofosz elnöke kifejtette: a Fidesz már nem az a párt, amelynek képviselői 1990-ben elhagyták az üléstermet, amikor az Országgyűlés Trianonra emlékezett. Nem az ő bűnük volt, hogy az iskolában nem tanulhattak ezekről a kérdésekről, azóta viszont megtudták, mi az igazság. A kopjafánál az FKGP, az MDF és a Pofosz mellett a Fidesz, a KDNP, az MDNP és a MIÉP helyi szervezetének képviselője is koszorút helyezett el. „A sas nem kapdos legyek után” - idézte lakonikusan Szájer József a Fidesz - Magyar Polgári Párt frakcióvezetője Orbán Viktor pártelnök szavait a zuglói Trianon-megemlékezésen elhangzottakkal kapcsolatban.