Vissza a tartalomjegyzékhez

SASS SZILVESZTER
Brazil aranyálmok


Romario és Dunga a 94-es döntő után a trófeával. Ragaszkodnak hozzá

Szinte az egész világon elkezdődött a visszaszámlálás: már kevesebb mint két hét van hátra a franciaországi labdarúgó vb kezdetéig. Érdemes átnézni a legfrissebb híreket.
Köztudott, hogy a torna elsőszámú esélyese a címvédő Brazília, amely talán erősebb is, mint négy éve. Nincs még egy olyan csatárduó a földkeregségen, mint a Ro-Ro, azaz Ronaldo-Romario. Habár a brazilok remek csapattal rendelkeznek, Mario Zagallo, a szövetségi kapitány nem úszik a boldogságban. Szerinte a felkészülési idő rövidsége és az ellenfelek elszántsága a két legnagyobb akadály a Brazília labdarúgói előtt a világbajnokságon. Emiatt - véleménye szerint - ez a vb lesz a legnehezebb a négy közül, amelyen részt vett játékosként vagy szakvezetőként. Van benne valami.
- Kevés időnk van a felkészülésre, és egyik ellenfél sem akarja, hogy Brazília megnyerje az ötödik világbajnoki címét. Ellenünk keményebben fognak játszani.
Zagallo szerint előnyükre válik, hogy az Európában játszó brazilok sok ellenfelüket ismerik, ugyanakkor hátrány a hosszú európai szezon. Az idén a válogatottaknak csak három hete lesz közös edzésre, szemben például az 1970-es két hónappal.
- Az elmúlt négy évben havonta legfeljebb egy mérkőzést játszhattunk együtt, amelyeket mindössze egynapos edzés előzött meg - panaszkodott a szakvezető.
Zagallo az európai ellenfelek közül Németországot, Angliát és Franciaországot, Dél-Amerikából Argentínát tekinti a legerősebbnek. Habár nem említi Olaszországot, a Squadra Azzura is komoly esélyekkel pályázik a négy évvel ezelőtt tizenegyesekkel elvesztett világbajnoki címre. Biztató az olaszok mutatója is: 90-ben a saját vb-jükön bronzot, 94-ben az USA-ban ezüstöt szereztek. Harmadszorra sikerül? Mindenesetre nagyon erős a Cesare Maldini által irányított válogatott. A 22-es keretbe Vialli, Zola, Casiraghi már be se fért, Manciniről vagy Signoriról nem is beszélve.
Szerencsésebbnek mondhatja magát Guiseppe Bergomi (becenevén: Nagybácsika), aki hét szűk esztendő után újra magára öltheti a címeres mezt. Mellesleg Bergomi már világbajnoknak mondhatja magát. 1982-ban az NSZK elleni győztes döntőt (tizenkilenc éves fejjel) végigjátszotta, olyan nevekkel mint Paolo Rossi, Gentile, vagy a kapus Dino Zoff.
Nagy visszatérő lehet Roberto Baggio is, aki a 94-es döntőn a hátán vitte be az olaszokat a döntőbe, amit az ő kihagyott tizenegyesének köszönhetően el is vesztettek. Azóta megtanult büntetőt rúgni, a legutóbbi olasz bajnokságon a Bologna színeiben tízből tíz tizenegyest értékesített. A francia vb-n 18-as számmal szerepel majd, akárcsak nyolc évvel ezelőtt a bronzérmes csapatban.
Baggióval kapcsolatos hír még, hogy ősztől valószínűleg a Bajnokok Ligájában induló Internazionale csapatát erősíti: Ronaldo csapattársa lesz. A bolognai egyesület elnöke, Giuseppe Gazzoni szerint „99,9 százalék, hogy Baggio az Interhez távozik”.
A vb-n valószínűleg a kispadról indul, hiszen az olaszok egy másik gólzsáktól, Alex Del Pierotól várják a gólokat. A Juve csatára a 10-es mezt fogja viselni.
Sok meglepetést hoztak a felkészületi mérkőzések is. Például a vb másik nagy favoritja, Németország nem tudta legyőzni Finnországot, gólnéküli eredménnyel távozott Helsinkiből.
Anglia góltalanságtól szenved. A britek a Wembley-ben 0-0-át játszottak Szaúd-Arábiábiával (mellesleg a norvégok 6-0-ra mosták le az arabokat), majd kínkeservesen szerepeltek Marokkó ellen. Az újabb szégyentől Michael Owen, a liverpooli bombatehetség mentette meg az angolokat, az ő góljával lett 1-0 az angolok javára. Úgy tűnik, nincsenek valami világbajnoki formában a szigetországiak, pedig az idő nagyon is sürgeti őket.


További érdekesebb eredmények a héten:
Koreai Köztársaság - Csehország 2-2
Argentína - Chile 1-0
USA - Kuvait 2-0
Hollandia - Kamerun 0-0
Ausztria - Tunézia 2-1
Franciaország - Belgium 1-0
Argentína - Dél-Afrika 2-0