Vissza a tartalomjegyzékhez


Egy választás képei

Győzött a Fidesz. A Tisza-villa ünnepelt. A fiataldemokraták erre készültek. Az exitpolig alig-alig lehetett látni igazi Fideszest. Deutsch Tamás tartotta a frontot. Az első győzelmeket mutató exitpolok után indult meg a pezsgés. Persze visszafogottan. Az Országos Választási Iroda szavazatokat feldolgozó arányaival együtt nőtt a vendégsereg száma. A bejutó képviselőket „köszöntő” tapsvihar erőssége is egyre nagyobb lett, ahogy az idő telt. Azt már újongás követte, amikor kiderült: a Fidesz alakíthat kormányt. A zsúfolásig telt sajtótájékoztató után jött az ünneplés. A tömegben más pártok prominensei is feltűntek. Mint például Surján László, az Antall-kormány volt, és Pusztai Erzsébet, az MDNP népjólétise.
Az MSZP-nél Csintalan alelnök hozott némi vigaszt. Mikor körzetében ő győzött, igazi csintalanos mosollyal helyezte ki fényképét a győztesek tacepaójára. Volt hely bőven. Egyébként csönd volt. Visszafogottság. A vezető szocialista politikusok arcán olyan volt a mosoly, mintha a lábukat szorította volna a cipő. Mindenesetre emberien, méltósággal fogadták a zakót. Nem folyt patakvér, nem hangzott el egyszer sem: itt a nemzethalál. Aztán a birkanépre sem fogták az egészet. Horn egyszerűen gratulált a győztesnek. Orbánnak.
Torgyán József FKGP-elnök nem bízta a véletlenre, már a választások éjszakáján nyilvánvalóvá tette, hogy ő bizony, illetve pártja Orbán számára megkerülhetetlen. Persze szívesen mennek kormányba, de hát annak zsíros feltételei vannak. Az anyaföld védelme fontos, a kisgazda program nélkül elképzelhetetlen a jövő. A pártelnök talpig elegánsan, jókat kacagva nézte a választási műsort.
Az SZDSZ vasárnap esti sajtótájékoztatóján egy szemmel láthatólag fáradt elnök és a rendkívül szomorúnak tűnő Magyar Bálint érkezett. Hamar kiderült: már benyújtották lemondásukat. Kuncze lakonikusan mondta: az SZDSZ elvesztette a választásokat. A leköszönő elnöknek az este csak kétszer volt oka a jókedvre: először amikor megtudta, hogy egyéni választókörzetében nyert, másodszor pedig amikor kilépett a sajtótájékoztató helyszínéről. Ekkor ugyanis egy SZDSZ-jelvényt viselő férfi szorította meg Kuncze kezét, és barátian búcsúztatta.
Az MDF-nél viszonylag kevesen voltak. A jelenlévők a tévét figyelték, visszafogottan kommunistáztak. Úgy fogalmaztak: „Vigaszágon jutottunk be.” (L. A. - SZ. D. - K. A. - K. I.)

 


Készültek a győzelemre. Fidesz - Mosolygó Polgárok Pártja Fotó: Vörös Szilárd


Az MSZP-nél lesznek személyi konzekvenciák. Magyar Szomorkás Párt Fotó: MTI


Torgyán József elnök és Lányi Zsolt alelnök. Kormánytagok? Fotó: Vörös Szilárd


Az SZDSZ emelt fővel vesztett. Kuncze lemondott Fotó: MTI


Sepsei Tamás gratulál Lezsák Sándornak. Vigaszágon jutottak be Fotó: MTI


„A MIÉP az igazság nyelve lesz az Országgyűlésben” - írja a Magyar Fórum. Frakcióalakításukat egyelőre minden párt ellenzi Fotó: MTI


Göncz Árpád a választások éjszakáján az OVI sajtótájékoztatóján. Ráérősen foglalt helyet. Az eredmény kihirdetése után a győztes párt elnökét fogja kormányalakítással megbízni. Orbán már sürgeti Fotó: MTI