RUFF TIBOR
A pünkösdi üzenet a XX. században

A keresztény világ ünnepre készül. Az elkövetkező napokban a Szentlélek első, közel kétezer évvel ezelőtti, nagyhatású jeruzsálemi eljövetelére emlékeznek a hivők.
Jelentős keresztény tömegek számára a pünkösdi élmény több mint emlék, sokkal inkább mindennapi valóság. A „pünkösdi-karizmatikus mozgalom” néven közismertté lett keresztény irányzat tevékenysége felé az elmúlt hónapokban a média olyan világorgánumai is, mint a Time és a Newsweek folyóiratok vagy a CNN hírtelevízió kitüntetett figyelemmel fordultak - kinyilvánítva egyúttal, hogy e mozgalom egyes megnyilvánulásai (konkrétan például az egymillió férfi részvételével Washingtonban tartott konferencia vagy a szintén egymilliós brazíliai istentisztelet) immár átlépték azt a határt, amelyen túl társadalmi hatásuk megérdemli a világ figyelmét. Az elmúlt évtizedekben - mintegy a semmiből - „ismeretlen eredetű”, de annál gyorsabban növekvő, „magas hőfokú” keresztény közösségek léptek a társadalom porondjára, jelenlétük immár a világ legtöbb nemzetében, így Magyarországon is érzékelhető. Kik ezek? - teszik fel sokan a kérdést. Honnan kerültek elő ilyen hirtelen?
A pünkösdi-karizmatikus mozgalom e század elején indult el, nem előzmények nélkül. Létrejöttét megelőzte a kereszténység múlt századi világméretű válsága, amelyben a túlhajtott racionalizmus, a bibliakritika, a materialista világnézet egyeduralkodóvá válása a hívők elbizonytalanodásához, a hitélet intenzitásának elvesztéséhez, a keresztény értékrendből való kiábránduláshoz és az egyház elvilágiasodásához vezetett. Sok keresztény kezdte intenzívebben keresni az Istennel való személyes, szoros kapcsolat örömteli, inspiráló és életet adó élményét, amely oly szembetűnően jellemzi a Biblia beszámolóit.
A század elején indult pünkösdi mozgalom fő üzenete a keresztény világ számára a Szentlélekről (Szent Szellemről) kinyilatkoztatott bibliai tanítás újrafelfedezése és a hitnek a mindennapok során való alkalmazása, egy keresztény életmód megvalósítása volt. Sokak érdeklődése a Szentléleknek az Újszövetségben gyakran említett természetfeletti „ajándékaira”, „karizmáira” terelődött, amelyek működése az ősegyház mindennapjainak „természetes” részét képezte, és erősítette a Jézus Krisztus feltámadásáról szóló tanúság hitelességét. Talán érdemes számba venni - a Szentírás leírása alapján - azt a kilenc ajándékot - azaz karizmát -, melyek a pünkösdi-karizmatikusok hite szerint a Szentléleknek a mi nemzedékünk számára is elérhető megnyilvánulásai. Lássuk melyek ezek.
A nyelveken szólás (gloszszolália), amely lehet egy a beszélő számára ismeretlen, de mások számára érthető földi nyelv, vagy lehet egy természetfeletti, a világban használt nyelvektől eltérő „angyali” beszéd képessége is, amellyel az ezt használók „Istennek nagyságos dolgait” hirdetik, tanúságot téve Jézus Krisztus halálból való feltámadásáról. A nyelvek magyarázata, vagyis az előbbinek valamely ismert nemzeti nyelvre való „lefordítására” vagy interpretálására kapott képesség, amellyel a hallgatóság számára egyébként érthetetlen üzenet érthetővé, sőt a hitet erősítővé válik.
A prófétálás, azaz értelmes, isteni eredetű igehirdetés, melynek során az emberen keresztül maga Isten szól - elsősorban ennek a megnyilvánulásnak köszönhetjük a Szentírás megszületését is. A bölcsesség és a természetfeletti ismeret beszéde, amely az előbbihez hasonlóan Isten üzenetét a múltról, a jelenről és a jövőről különleges, szellemi belátással tolmácsolja. A gyógyítások kegyelemből származó ajándékai, amelyek működésekor emberek a természetes gyógykezeléstől függetlenül gyógyulnak meg. A csodatévő erők (az Újszövetség eredeti görög szövegében egyszerűen csak: „erők”), amelyek a legkülönfélébb természetfeletti eredetű megnyilvánulásokat foglalják magukban, és működésükkor a természet törvényeivel nem megmagyarázható események történnek, amik Isten hatalmát hirdetik. A (különleges mértékű) hit ajándéka, amely - ha csak egy villanásnyira is - de azzal a meggyőződéssel ajándékozza meg a hívőt, hogy az erővel kimondott és képviselt igazságoknak teremtő ereje van, ahhoz hasonlóan, ahogy maga Isten is teremtette a világmindenséget. Végül a szellemek megkülönböztetése, amelynek működésekor valaki bepillantást nyerhet az emberek szívének állapotába, illetve a szellemi világba.
A pünkösdi-karizmatikus mozgalom képviselői elutasították azt a velük szemben felhozott érvet, amely szerint ezek a „képességek” ma már nem működhetnek az egyházban, mivel a Biblia ezt az ellenérvet sehol sem igazolja. Intenzíven keresni kezdték az eredeti kereszténység ezen elvesztett értékeit. „Posztmodern” mozgalmukat, úgy tűnik, siker koronázta: a Szentlélek említett kilenc ajándéka újra működni kezdett összejöveteleiken, és mára mintegy 460 millió keresztény hitéletét forradalmasította. Fontos ugyanakkor megjegyezni, hogy teológiai szempontból klasszikus, ortodox kereszténységet képviselnek.
A Szentlélek manifesztációinak hangsúlyozása mellett a mozgalom vezető áramlatai erőteljesen hirdették azt is, hogy szükség van az aposztáziába, a hittől való elszakadásba merült keresztény egyház megújítására. A kereszténység történelmi elszakadását a szentírási tartalomtól nem tekintették kikerülhetetlen és fátumszerű végállomásnak, hanem csak átmeneti kisiklásnak, amelyből elsősorban éppen a Szentlélekről hirdetett igazságok reformálása tudja kimozdítani az egyházat. Az egyház megújításában jelentős eredmények születtek századunkban. A mozgalom néhány év alatt világméretűvé szélesedett; első szakaszában független közösségeket hozott létre, mivel a „pünkösdistákat”, azaz a Szentlélek keresztségében bibliai módon részesült keresztényeket saját felekezeteik hierarchiája 95-100 százalékban kirekesztette. Ez a tendencia az 1950-es években visszafordult: ekkor jött létre az úgynevezett „karizmatikus mozgalom”, amely a hagyományos felekezeteken belül képviselte és terjesztette a „pünkösdi” üzenetet. Napjainkban - úgy tűnik - újra a független közösségek a sikeresebbek, mivel a hagyományos egyházak hierarchiájával, illetve azok teológiájával kötött kényszerű kompromisszumok a karizmatikus hívők belső meghasonlásához, a pünkösdi „tűz” elvesztéséhez vezettek, ezért újra egyre többen választják hitük megélésének környezetéül a független közösségeket.
A pünkösdi-karizmatikus megújulás napjainkra a kereszténység történelmének egyik legnagyobb - az első-második század missziós sikereivel vetekedő - expanzióját érte el. A századfordulón még a semmiből indult mozgalom 1987-re az összkereszténység 21 százalékát tette ki, és növekedése ma is dinamikus. „Fontos felismerni, hogy a pünkösdizmus nem felekezet vagy protestáns szekta. Valójában a kereszténység negyedik fő ágát képviseli - az ortodoxiával, a római katolicizmussal és a protestantizmussal együtt...” - írja James Dunn, A kereszténység története című mű egyik szerzője. A kereszténység e friss mozgalmát elemző szerző megjegyzi, hogy a közelmúltban a nemzeti egyházak sok vezetőjének óvatos tartózkodását az a nézet váltotta fel, hogy a század utolsó évtizedében a karizmatikus mozgalom jelenti a legnagyobb reménységet a keresztény egyház megújulására.