Vissza a tartalomjegyzékhez

HETEK-ÖSSZEÁLLÍTÁS
Haragos túlélők

Bár több mint egy fél évszázad telt el a második világháború lezárulása óta, a távol-keleti japán munkatáborok túlélői nem felejtenek. A napokban Londonba érkezett Akihito japán császárt brit veteránok százai fogadták, füttykoncerttel és zászlóégetéssel.


Hűvösen fogadták a japán uralkodót. A veteránok is hátat fordítottak Fotó: MTI

Tony Blair kitüntetett fogadtatásban részesítette a magas rangú vendéget, ám ennek ellenére feszültség kísérte az uralkodó látogatását. Arthur Titherington - a Japán Munkatáborokat Túléltek Szövetségének szóvivője nyílt levéllel fordult Akihito császárhoz, melyben azt kérte, hogy az ellenük elkövetett sérelmeket orvosolandó kérjen a japán nép nevében bocsánatot, és a japán kormány fizessen fejenként 22 ezer dollár kártérítést a mintegy 12 ezer túlélőnek.
A hadifoglyok az 1952-es békekötést követően kaptak ugyan némi kompenzációt, a brit kormány azonban 1955 után már nem foglalkozott a kártérítések ügyével. Az utóbbi években több háborús veterán indított - sikertelen - pert a japán kormány ellen. A tüntetők a Pall Mall mentén sorakoztak fel, és sokan közülük „1941-1945. A Japán elleni háború hadifoglya” feliratú vállszalagot viseltek.
Akihito császár mély sajnálkozását fejezte ki a múltban történtek miatt, viszont a hivatalos bocsánatkéréstől elzárkózott. A londoni japán nagykövet szerint a japán alkotmány nem enged meg az uralkodónak semmilyen politikai állásfoglalást, és az esetleges sajnálkozás abban a színben tüntetné fel a császárt, hogy beszállt a politikai életbe. Egyes vélemények szerint a japán jobboldal nyomása miatt maradt el a bocsánatkérés. Japánban a jobboldali politikusok gyakran tiszteletüket fejezik ki a világháborús síremlékek előtt, szerintük az atrocitások mértékét a sajtó fújta fel, és így nincs miért bocsánatot kérni. A Távol-Keleten a nyilvános bocsánatkérés amúgy is tekintélyvesztéssel jár, és ezt mindenképpen el akarják kerülni.
Utoljára 26 éve járt japán uralkodó Londonban. A fogadtatás akkor is fagyos volt, sőt a Hirohito császár - a jelenlegi uralkodó apja - által ültetett emlékfát ismeretlen tettesek baltával kivágták, és a gyökereit sósavval locsolták le.