Vissza a tartalomjegyzékhez


INNEN-ONNAN
Rázós ügy

Az Iowa Állami Egyetem dolgozói esküdni mernének rá, hogy irodájuk rázkódik. Mint kiderült, állításuk igaz. A panasz forrása az új, 4,5 millió dolláros épület konstrukciója. A jelenséget egyszerűen tengeribetegségnek hívják - mondja Roger Garden, az egyetem egyik építésze. Ugyanez a probléma több helyen is előfordul az országban olyan épületek esetében, melyeknél - a kiadások csökkentése és a későbbi esetleges átalakítások érdekében - kisebb mennyiségű vasat használtak fel, és kevesebb főfalat alakítottak ki. Garden szerint az egyetem épülete biztonságos, és megfelel a szerkezeti előírásoknak. Az ott dolgozók azonban problémájuk átmeneti kezelésére támasztó pilléreket szereltek be. (USA Today)


Villamosozó méhek

Hágában egy méhraj többször is megkísérelte, hogy Scheveningen fürdőhelyre villamosozzon. A szorgos rovarok órákon át repkedtek a strandra vezető két villamosvonal egyik megállójában. Valahányszor egy villamoskocsi megállt, mindanynyiszor „felszálltak” rá a nyitott ajtókon keresztül - a benn ülő kirándulók nem kis ijedtségére. A belvárosba vezető villamosvonal szemközti megállója ellenben nem érdekelte a méheket, csakis a strandra kívánkoztak. A helyzet végül is odáig fajult, hogy a villamosok már nem álltak meg a méhek látogatta megállóban, mert a villamostársaság szóvivője szerint az „túlságosan veszélyes volt”. Riasztottak hát egy villamosvezetőt, akinek mellékesen a méhészet a hobbija. Az illető védőöltözetben sietett a helyszínre, de már csak hűlt helyét találta a méhrajnak. A rovarok nem váltottak menetjegyet, és valószínűleg tartottak egy ellenőrrel való találkozástól. Az eseten okulva a villamostársaság vezetősége elrendelte, hogy a jövőben tartsanak készenlétben egy méhkast… (MTI)


Leégett a legöregebb olajfa

Gyújtogatók elpusztították a világ legöregebbnek vélt olajfáját a közép-itáliai Grosseto város közelében - jelentette a DPA az olasz tévé híradása nyomán. A 2000 éves, 22 méter magas és 8 méter kerületű olajfából öt óra múltán már csak füstölgő csonk maradt. Egy földműves észlelte a sűrű füstöt, de mire a tűzoltóság a helyszínre érkezett, már csak hamvaiban találták meg „minden olajfák anyját”. A rendőrség nyomozást indított az ismeretlen tettesek ellen, akik gyorsan olajra léptek. Rejtély, hogy ki és miért égette el a világ olajfa „doyenjét”. (MTI)


Árverési érdekességek

A kikiáltási ár tízszereséért, 11 ezer 500 font sterlingért keltek el csütörtökön a Christie’s londoni árverésén a Titanicról a hajó süllyedése közben küldött táviratok. Ezzel együtt öszszesen 45 ezer 712 font sterling folyt be a tragikus sorsú óceánjáróval kapcsolatos emléktárgyak eladásából. Az 1912. április 14-én a Titanic fedélzetéről feladott segélykérő táviratokat egy londoni központú pénzügyi társaság igazgatói vásárolták meg, akik elmondták, hogy „kész örömmel kölcsönöznék azokat múzeumoknak”. A Sotheby’s New York-i aukciósház árverésén 5,7 millió dollárért kelt el egy, a XVIII. században Franciaországban ezüstből készített leveseskanál. A 18 kiló súlyú ritkaságot, amelyet 1734-ben Jules-Aurele Meissonier királyi ékszerész készített Kingston második hercege számára, egy londoni régiségkereskedő vásárolta meg. Az óriáskanalat 1977-ben a Thyssen-Bornemisza család vásárolta meg 1,1 millió dollárért, ami akkor világrekordnak számított. Azóta viszont 8-12 millió dollárra is becsülték a ritkaság értékét. Ezüstkanálért ezelőtt a legtöbbet Sotheby’s árverésén 1996-ban fizettek: 10,1 millió dollárt. (MTI)


A póruljárt lakáj

Felmondásra kényszerült II. Erzsébet angol királynő személyzetének egyik tagja, mert alkohollopáson érték. A tolvajt rejtett kamera segítségével sikerült leleplezni. Mint kiderült, a 32 éves férfi a királyi bárpultban elhelyezett italokból sutyiban rendszeresen gint töltögetett saját üvegeibe. Sőt maga a királyi palota istállómestere is arra lett figyelmes, hogy a szobájában lévő üvegekből folyamatosan fogy a szesz, de nem a párolgás miatt. A hűséges, de szomjas alattvaló 12 évet, és ismeretlen mennyiségű gint húzott le a királynő szolgálatában. Kezdetben lakájként italokat szolgált fel az uralkodónőnek, majd mint apród sétáltatta a királynő kutyáit. A Scotland Yard szerint nem emeltek vádat a királyi szesztolvaj ellen. (MTI)