Vissza a tartalomjegyzékhez


Kampányfinis Belfastban

A népszavazás előestéjén Tony Blair brit kormányfő drámai hangú felhívásban kérte az észak-írországi lakosságot a húsvét előtt nyélbe ütött békeegyezség jóváhagyására. Blair a Bill Clinton amerikai elnökkel közösen megtartott BBC-interjúban is hangsúlyozta: a pénteken esedékes népszavazás sikertelensége a vérontás újjáéledéséhez vezetne. A figyelmeztető szavak súlyát növeli, hogy ugyanaznap az északír rendőrség egy csaknem negyedtonnás bombát hatástalanított Belfastban.

HETEK-ÖSSZEÁLLÍTÁS

Pénteken mind Észak-Írországban, mind az Ír Köztársaságban referendumot tartanak a rendezési alapelveket rögzítő, áprilisban összekovácsolt 69 oldalas dokumentumról, amely egyebek mellett a tartomány irányításában a majdani önkormányzati testületek révén szerephez juttatná a katolikus északír kisebbséget, ám ugyanakkor rögzíti, hogy a többségi protestáns, koronahű lakosság akarata ellenére a tartományt nem lehet kiszakítani a Nagy-Britanniával fennálló unióból és egyesíteni Írországgal. A protestáns unionisták radikális szárnya ádáz ellenkampányt folytat az egyezmény ellen, mondván: a tartomány irányításában az túlzott befolyáshoz juttatja a katolikusokat, s rajtuk keresztül a katolikus Dublint.
Tony Blair a referendum előtti meggyőzési kampány utolsó mozzanataként elsősorban a továbbra is bizalmatlan helyi protestáns többséghez intézte szavait, mondván: nemzedéknyi idő alatt egyszer kínálkozik csak olyan lehetőség a megbékélésre, mint most. A Washington Post című amerikai napilap szerint sok protestáns szavazót Észak-Írországban megijesztett az, hogy a múlt hétvégén egy különegyezség keretében több elítélt IRA-terrorista ideiglenes eltávozást kapott a börtönből.
Blair legutóbb konzervatív elődjével és egykori választási riválisával, John Majorrel együtt járt - három héten belül harmadszor - Ulsterben, demonstrálandó, hogy az északír rendezés ügye pártpolitikai határvonalaktól függetlenül is London elsődleges céljai közé tartozik. Az „Igen” kampány mellett Belfastban egy ingyenes békekoncert erejéig többek között a világhírű U2 rockegyüttes is kiállt.
A rendezési terv elfogadásának esélyeit növeli az a tény, hogy múlt pénteken váratlanul fegyvernyugvást jelentett be a legszélsőségesebb észak-írországi protestáns terrorcsoport, a Lojalista Önkéntes Erő (LVF) is. A fegyvernyugvás különös jelentőséggel bír, mivel az LVF a legnagyobb olyan protestáns gerillaszervezet, amely nem részese az észak-írországi rendezési folyamatnak, és mindeddig mereven elvetette a rendezési tervet.