Randolph Braham a City Unversity of New York Graduate School
kiemelt professzora, a holocaust-kutatással foglalkozó
Rosenthal Intézet igazgatója. A náci birodalommal és a zsidó
népirtással foglalkozó kutatásai csakúgy, mint a
kelet-európai politikai rendszerekről végzett tanulmányai a
történettudomány vezető személyiségévé tették.
Harminckilenc kötet szerzője, illetve szerkesztője és
további 26 társszerzője. „A Népirtás Politikája. A magyar
Holocaust” című monumentális művét, amely már több
kiadást ért meg, a legjelentősebb holocausttal foglalkozó
művek között tartják számon. Életműve elismeréseként
1995-ben Göncz Árpád köztársasági elnök a Magyar
Köztársaság Érdemrend Tisztikeresztjével tüntette ki. A
napokban emlékeztek meg Budapesten a munkaszolgálatra
elhurcoltakról. Munkatársunk ebből az alkalomból
beszélgetett Braham professzorral New Yorkban.
Randolph Braham professzor: „Sehol nem történt ilyen gyorsan
és barbár módon a deportálás, mint Magyarországon” Fotó: Somorjai László
- Magyarországon a zsidó lakosok deportálása a
magyar kormány tudtával és aktív közreműködésével
történt. Mi volt a magyar zsidóság vesztesége a holocaust
alatt?
- A legtöbb kutatás szerint 570 ezer magyar zsidó esett
áldozatul a II. világháborúban. Az 1944. május 15. és
július 9. közötti deportálás során 440 ezer zsidót
hurcoltak Auschwitzba és más koncentrációs, illetve
haláltáborokba. Július 9-ére - Budapestet kivéve -
egész Magyarország gyakorlatilag zsidómentessé vált.
Tragikus véletlen, hogy Wallenberg pontosan július 9-én
érkezett Magyarországra. A német megszállás előtt 60 ezer
zsidó polgár halt meg munkaszolgálatosként, illetve az
újvidéki és a kamenyec-podolszki vérengzés következtében.
- A történelmi ismeretek fényében mit mondhatunk:
menynyit tudtak a világ nemzetei a haláltáborok
szörnyűségeiről?
- Bizonyítékok támasztják alá, hogy a világ már 1942-ben
tudott a náci végső megoldásról. Mikor a német megszállás
után sor került a magyarországi zsidók deportálására, a
világ vezetőinek - beleértve a magyar zsidó és nem zsidó
nemzeti vezetőket - konkrét ismereteik voltak Auschwitz
létezéséről. Csak a magyar zsidó tömegek nem tudtak
semmiről, dacára annak, hogy viszonylag közel voltak
Auschwitzhoz, és a végső megoldás már majdnem négy éve
folyt a nácik által uralt Európában.
Mindennek tetejébe, ekkorra a nácik már nagyon jól tudták,
hogy elvesztik a háborút. Éppen ezért az SS-ek és magyar
cinkosaik (Endre László, Baky László és a hozzájuk tartozó
elemek) elhatározták, hogy legalább a zsidók elleni háborút
megnyerik. A gyors szovjet előrenyomulás következtében az
idő egyre szorított, ezért a német és magyar nácik
elhatározták, hogy a lehető legrövidebb idő alatt
likvidálják a magyar zsidóságot. Sehol nem történt ilyen
gyorsan és barbár módon a deportálás, mint Magyarországon!
- Ha az Egyesült Államok és az antanthatalmak tudtak a
haláltáborokról, miért nem tettek valamit annak érdekében,
hogy megakadályozzák a vérengzést?
- A háborúban a katonai győzelem megszerzése volt az
elsődleges cél. A nyugati szövetségesek abban a
meggyőződésben voltak, hogy a zsidókon leginkább úgy
segíthetnek, ha minél gyorsabban megnyerik a háborút.
Nyilvánvalóan nem volt más kiút, bár talán okosabb lett
volna, ha a gázkamrákat és vasúti síneket is bombázzák,
mivel így, ha nem is megakadályozni, de legalábbis
késleltetni lehetett volna a gyors ütemben haladó
likvidálást. A szovjetek még inkább hibáztak ebben, hiszen
közelebb voltak a haláltáborokhoz és a deportáló vonatok
útvonalaihoz, mint a nyugatiak. Arról sincs tudomásunk, hogy a
lengyel, szovjet vagy jugoszláv ellenállók bármit is tettek
volna a zsidók érdekében per se (például egyetlen
szabotázsakció sem történt a halálvonatok elindulásának
megakadályozására). A túlélők felszabadítása tehát
katonai következmény volt, a háború menetének a
szükségszerű velejárója; nem kifejezetten a zsidók
megmentése volt a cél.
- Ön hogyan és hol élte meg a háború végét?
- 1943. október 4-én bevittek munkaszolgálatosnak a tízes
munkaszolgálatos zászlóalj 10/2 munkásszázadába.
Stanislavov és Kolomeja környékére (Ukrajna) voltunk
kivezényelve. Az 1944-es őszi szovjet offenzíva
következtében ekkorra már nagy ütemben vonultunk vissza.
Decemberben egy Nyíri nevű faluhoz értünk (Sátoraljaújhely
közelében), ahol lövészárkokat kellett ásnunk a
Zempléni-hegységben. Mikor a századot továbbvezényelték
nyugat felé, öten (közülük négyen désiek) minden
előkészület nélkül elhatároztuk, hogy nem megyünk tovább.
Megszöktünk, és hosszabb kálvária után menedéket
találtunk egy magyar paraszt csűrében. (Ezt a magyar embert
- Novák Istvánnak hívják - a Jad Vasemben a nyolcvanas
évek elején elismertettem mint Jámbor Keresztényt.) Itt ért
bennünket a felszabadítás egy román-szovjet katonai egység
részéről. Rövid szovjet hadifogság után visszakerültem a
szülővárosomba, Désre, ahol szörnyű pusztulással
szembesültem. Elhatároztam, hogy valamiképpen kimegyek
Amerikába, ahol már sok családtagom élt, akik még a húszas
években települtek ki. Sikerült átjutnom az amerikai
zónába, Németországba, ahol nemsokára amerikai uniformisba
öltöztettek, és mivel sok nyelven beszéltem, az UNRRA
(Egyesült Nemzetek Segély és Rehabilitációs Képviselete)
alkalmazásába kerültem. Innen, Németországból mentem ki
ösztöndíjjal 1947 végén a New York-i City College-ba, ami
akkoriban az egyik legjobb egyetemnek számított Amerikában.
Itt kezdtem el egyetemi tanulmányaimat 1948 februárjában.
- Izrael állam a napokban ünnepelte kikiáltásának 50.
évfordulóját. Véleménye szerint beteljesetítette-e
alapítóinak álmait?
- A holocaust bebizonyította, hogy a zsidó nép nem
támaszkodhat a világ nagy részére. Izraelnek ezért lényeges
szerepe van a zsidóság biztonságának megteremtésében
nemcsak Izrael államán belül, hanem az egész világon. Most
ünnepeljük a Zsidó Állam megalakulását. Izrael ma teljesen
más, mint amit a korai cionisták elképzeltek. Bizonyos
szempontból messze túlszárnyalja a pionírok álmait. Izrael
ma egy tipikus nyugati orientáltságú demokrácia, mely
nagyrészt a piacgazdaságon és a modern technikán alapul. Az
egy főre jutó nemzeti jövedelme nemcsak a környező
közel-keleti országokét haladja meg, hanem sok európai
országét is. Izraelt ma sok konfliktus teszi próbára,
nemzetközi és belső feszültségek nehezítik meg életét: a
palesztin kérdés, a háborús fenyegetettség. Mély
társadalmi ellentétek osztják meg az országot, mint ami az
askenázi és szefárd zsidók között, vagy ami az ortodoxok
és a reform, illetve konzervatív zsidók között feszül. Az
izraeli polgárok a világ minden népéből, minden
nyelvterületéről, a legkülönfélébb kultúrákból
települtek ide, és az idő haladtával lassacskán néppé
kovácsolódnak.
- Mostanában az ellenségeskedés új hulláma nyilvánul
meg Izrael kormányával szemben, elsősorban európai országok
részéről. Izraelnek ebben a helyzetben még inkább szüksége
van a diaszpóra, és ezen belül is elsősorban a legsikeresebb,
az amerikai diaszpóra támogatására.
- Véleményem szerint az amerikai diaszpóra a krízisekben
mindig Izrael mellé állt, tekintet nélkül a nyilvánvaló
vallási különbségekre. Én magam is maximálisan támogatom
Izraelt, és elkötelezettségemet talán mutatja az is, hogy
eddig huszonhétszer jártam ott. De Izrael életét nemcsak a
diaszpóra kíséri megkülönböztetett figyelemmel, hanem sok
keresztény felekezet is.
- Köszönöm a beszélgetést.