Vissza a tartalomjegyzékhez

KORBELY ATTILA
EXPO '98 Lisszabon

Az évezred utolsó világkiállításának rendezője Portugália. A Hetek a Portugál Nagykövetség Kereskedelmi és Idegenforgalmi Hivatalának (ICEP) irodavezetőjét, Lantos Verát kereste fel, aki elmondta: egy évtizedre visszamenő előkészületek, gondos tervezés előzte meg a kiállítást. A világkiállítási város Lisszabon Olivalis nevű városrészében épült fel, melynek területén néhány éve még egy lepusztult kikötő és vámraktár volt. A megnyitón fellépett a száztagú magyar cigányzenekar is.
Az Expo '98 mottója: Az Óceánok - a jövő öröksége. Ezzel arra kívánják felhívni a figyelmet, hogy az óceánok és földünk vízkészlete olyan kincs, melyet az emberiségnek kötelessége megőrizni a jövő nemzedékek számára.
A kiállításon közel százötven ország és szervezet mellett Magyarország is bemutatkozik. A magyar kiállítás az Expo déli részén, a kiállítócsarnok F3-as pavilonjában fogadja az érdeklődőket. Az Expo témájához jól illeszkedik, hogy magyar feltalálók közel ezer, vízzel kapcsolatos találmányt szabadalmaztattak, s jelentős gyógyvízkészleteink egész Európából idevonzzák a gyógyulni vágyókat. A látogatók információt kaphatnak a leghíresebb magyar utazókról, felfedezőkről, valamint azokról a magyar elnevezésekről, amelyek a Föld és a Hold térképén találhatóak. Részt vehetünk egy rövid Duna menti utazáson is, amely képi megjelenítésen, diaképeken, hologramokon és interaktív programokon keresztül mutatja be hazánk történelmi és építészeti értékeit, természeti szépségeit, kulturális hagyományait.
A látogatók megtekinthetik, sőt maguk is működtethetik a pavilon fő látványosságát, az Aqua-Mobil vízemelő faszerkezetet, amelyet magyar középkori tervek alapján építettek fel. Ez a szerkezet pecsételi le az „Expo-útleveleket” is. A kiállítás május 22-től szeptember 30-ig tart nyitva, és a rendezők 10 millió érdeklődőre számítanak. A jegy előreláthatólag napi 5600 forint lesz, de bérlet is váltható.