Minden szülőnek nagy örömöt okoz követni azt a
fejlődést, amit csemetéje az első gügyögésektől a beszéd
tökéletes használatáig végigjár. A beszéd elsajátítása
tanulási folyamat eredménye, s tizennégy éves korra
nagyjából eléri a felnőttre jellemző nyelvi teljesítmény
színvonalát. Tekintsük végig, milyen szakaszokon megy át ez
idő alatt a kis emberpalánta beszéde!
Már a magzati élet során megkezdődik a kommunikáció. Sok
kismama tudja, tapasztalja, hogy a magzat érzékenyen reagál az
anya pszichés állapotára. Ha az anya nyugodt, jól érzi
magát, a baba is kinyújtózkodik, ernyedten, lazán „lebeg”
átmeneti otthonában, az anyaméhben. Ha mamája feszült,
ideges, a pici is összehúzza magát, öszszegömbölyödik.
Kutatások igazolták, hogy a magzat érzékeli az anya
beszédének ritmusát, hangsúlyát, hanglejtését,
információját.
A kis emberke első hangmegnyilvánulása a születés
pillanatában hallatott sírása, amely - intenzitása
ellenére - mind a szülők, mind a szülész füle számára
muzsika. Eleinte a sírás a kommunikációs kapocs a gyermek és
környezete között. Gyakorló anyák többféle sírást meg
tudnak különböztetni. Egészen máshogy sír a baba, ha fáj
valamije, ha éhes, vagy ha éppen unatkozik.
A csecsemő a második-harmadik hónapban elkezd játszani a
hangjával. Ez a gagyogás leginkább akkor figyelhető meg,
amikor a pici jól érzi magát, például étkezés után, séta
közben, fürdéskor. Hangprodukcióiban eleinte magánhangzók
vannak (oá, ai, ei), később megjelennek a mássalhangzók is
(p, b, m, n). A gagyogás idején a gyermek a legkülönbözőbb
szörcsögő, cuppogó, gurgulázó hangokat képezi, tehát
olyanokat is, amelyek nem fordulnak elő leendő anyanyelvében.
A hatodik-nyolcadik hónapban ezeket az „egzotikus” hangokat
lassan kiszorítják az anyanyelv hangjai, ugyanis a gyerek
elkezdi utánozni környezetét. Eleinte a beszéd ritmusát,
hanglejtését, dallamát utánozza, vagyis a beszéd legősibb
elemeit, amelyeket már magzatként is érzékelt. Így tehát
folyamatosan kopnak el azok a hangok, amelyeket a környezet nem
erősít meg.
Emberkénk egyéves kora körül a beszédfejlődés nagyon
kedves szakaszához érkezik: elkezdi mondogatni környezetének
egyes egyszerű szavait, szótagjait. Például pa-pa, ma-ma,
da-da, ba-ba. A szülők ilyenkor szokták - joggal - nagy
büszkén mondani: „A gyermekem elkezdett beszélni!”
Később, másfél éves kor körül, kis mondatokat is utánoz.
Mindenki ismeri azokat az örömteli jeleneteket, amikor a
kicsinek verset vagy mondókát mondunk, s annak végét, vagy
jellegzetes szavait a gyerek visszhangszerűen ismétli. Ebben az
időszakban még nem beszélhetünk igazi beszédmegértésről.
Ez azt jelenti, hogy a gyerek nem a szavak jelentését,
értelmét, hanem a mimika, a gesztus, a hangsúly egész
komplexumát, vagyis az adott szituációt érti meg.
Az első életév végére érkezik el a valódi beszédértés
időszaka. Ez azonban nem jelenti egyúttal azt, hogy már
beszélni is tud! Nagyjából ahhoz hasonlítható, amikor valaki
idegen nyelvet tanul, és már sok mindent megért, passzívan
sok szót tud az új nyelvből, de a szavakat még nem tudja
alkalmazni. Általában az a tapasztalat, hogy a beszélni
tanuló kisgyereknél a beszédmegértést és az első szavak
használatát nagyjából három hónap választja el
egymástól.
Egyéves kortól tehát megjelennek a gyermek beszédében a
szavak, szótöredékek: tá-tányér; too (köszönöm); a
hangutánzó szavak: vau-vau. A gyermek szavai tulajdonképpen
mondatok, mert egy-egy szó több mindent jelent, s az adott
szituációtól függ az aktuális jelentés. Ilyenkor szokott
fejtörést okozni, hogy a pici valójában mit akar kifejezni,
amikor azt mondja, hogy „baba”: talán azt, hogy „Kérem a
babámat!” vagy „Leejtettem a babámat.”, esetleg „Hol
van a baba?”
Mikor a gyermek elkezd rákérdezni a dolgok nevére, rohamosan
gyarapszik szókincse. Másfél éves korra a szókincs 80-100
szóra tehető, amely a harmadik életév elejére 350-400 szóra
növekszik. Mindebben igen nagy szerepe van a környezetnek. Nagy
élvezettel nézegetik a gyerkőcök a képeskönyveket, az
anyukával együtt utánozzák az állatok hangjait. Szeretik, ha
verseket, mondókákat, meséket mondanak nekik.
Egy-két jó tanács, hogyan kelthetjük fel kis hallgatónk
figyelmét:
- Ügyeljünk az előadásmódra!
- Tisztán ejtsük a szavakat, ne siessünk!
- A jó előadó a hangjával is játszik, olykor a hangerőt
(suttog, felkiált), máskor a hang minőségét változtatja meg
(rekedt hangot üt meg) és így tovább.
- Ahol lehet, kísérjük arcjátékkal a verset!
Egyszóval: csak játsszunk bátran, a gyerek örülni fog!
Másfél-két éves kora körül kezd a gyermek kétszavas
mondatokat használni. Ezek a mondatok amolyan „távirati
stílusúak”, minden ragozás, egyeztetés nélkül,
„nyelvtanmentesen” kerülnek egymás mellé a szavak.
A második életév végén a főnevek mellett igéket,
mellékneveket is felfedezhetünk a gyerek beszédében, sőt
megjelennek a három- és többszavas mondatok. A szórend még
gyakran hibás, az első helyen általában az érzelmileg fontos
szó áll, de azért fokozatosan megjelennek a helyes
mondatformák, elkülönül az egyes és többes szám.
Hároméves korban rohamosan bővül a szókincs, a mondatok
struktúrája tökéletesedik. A gyermek vég nélküli
kérdéseivel ostromolja szüleit, ezért ezt a korszakot
„miért” korszaknak is nevezik. Figyelem! A kérdések
áradata nemcsak a gyerek tudásvágyának kifejezője, hanem
eszköz arra is, hogy minden újabb kérdésével a felnőttel
való kapcsolatát biztosítsa! Óvodáskorban a szókincs egyre
gyarapodik és a nyelvtani formák tökéletesednek. A mondatok
egyre hosszabbak, összetettebbek lesznek. Ezt a
tökéletesedést a gondolkodás fejlődése is támogatja.
Gyermekünk tehát eljutott oda, hogy érzelmi állapotait,
gondolatait másokkal megértesse, önmagát kifejezze.
Áttekintettük - a teljesség igénye nélkül - a
beszédfejlődés legfőbb állomásait. Ezeken az állomásokon
minden gyermek átmegy, de igen sokféle egyéni változatban.
Némely gyermek másfél éves korában már kis mondatokban
beszél, mások viszont csak kétéves kor után kezdenek el
szavakat mondani és hároméves kor után indul el igazán a
beszédük. Általános megfigyelés, hogy a fiúk általában
később kezdenek el beszélni, mint a lányok.
Javítsuk-e a „hibákat”?
A beszédfejlődés során természetes, hogy
„hibákat” ejt a gyermek, ezek lehetnek ragozási, nyelvtani
hibák, de lehet a pontatlan, hibás artikuláció is. Ez
utóbbit nevezzük élettani vagy fiziológiás pöszeségnek,
ami nem beszédhiba, hanem a fejlődés természetes
velejárója, aminek oka a beszédmozgások gyakorlatlansága,
összerendezetlensége, a hallási megkülönböztető képesség
pontatlansága. Éppen ezért az „ezt nem így mondják, hanem
emígy” módszer sokat árthat. Érjük be azzal, hogy
elismételjük helyesen a hibásan ejtett szavakat, illetve
mondatokat. Ha például azt mondja a gyermek: „Ez a tiem, ez
az enyémem”, mi mondjuk el helyesen a mondatot: „Ez a tied,
ez az enyém.” Így beleivódnak a gyerek fülébe-agyába a
helyes fordulatok, kiejtések. A jó beszédpéldának
felbecsülhetetlen értéke van!