Vissza a tartalomjegyzékhez


Albán Fenyő gyilkosa

Egy 30-35 éves koszovói albán férfit, Acifi Njazit gyanúsítja a Központi Bűnüldözési Igazgatóság (KBI) Fenyő János médiavállalkozó meggyilkolásával - jelentette be Németh László, a szervezet gazdaságvédelmi osztályának vezetője. Az elkövetőről és két bűntársáról pontos személyleírás készült, és rendelkezésre állnak a fantomképek is. A feltételezett tettesekhez a nyomozók úgy jutottak el, hogy az adatgyűjtések és tanúkihallgatások során kiderült: az említettek a gyilkosságot megelőzően többször jártak a Vico-székház előtt, egy névtelenséget kérő tanú elmondása alapján pedig fantomképek készültek, amelyek Acifi Njazira illenek.
A tanú elmondása szerint azért emlékezik kristálytisztán a Vico-székház körül többször megfordult Mitshubishi utasaira, mert konkurens autótolvajokat látott bennük. A szemtanú ugyanis őrizte a „territóriumát”, mivel maga is autótolvajnak számít. A Mitsubishiben pedig olyan hajszálakat találtak, melyeket a gyilkos által eldobott sapkában is azonosítottak. A felbujtó viszont ismeretlen. (MTI)