Vissza a tartalomjegyzékhez

SZLASZÁNSZKY FERENC
Két férfi, egy eset

„Ami nem romlott el, azt nem kell megjavítani”, az emberek pedig nem „kísérleti egerek” - érvelt Horn Gyula az Orbán Viktorral folytatott szópárbajban a Fidesz programja ellen. A másik fél ellenben azt erősítgette: van más választás is Magyarországon.


Miután a két pártelnök többször elkerülte egymást, létrejött végre a Horn-Orbán vita. A vita kimeneteléről a vélemények megoszlanak. Fotó: Vörös Szilárd

Orbán Viktor szerint az első forduló nyertese a Fidesz, hiszen a választók hatvan százaléka a koalíció ellen szavazott. Horn Gyula a statisztikákból merőben más következtetéseket vont le. Úgy látja: harminckettő több, mint huszonnyolc. Az előbbi a szocialisták, az utóbbi a fiataldemokraták első fordulós eredménye, százalékban kifejezve. Horn ennek fényében felkérte fiatal riválisát, hogy tanuljon meg számolni. „A matematika pártsemleges”- emlékeztetett erre a ritkán hallható axiómára a szocialista elnök.
Horn Gyula szerint a jelenlegi koalíciónak továbbra sincs alternatívája, Orbán Viktor szerint továbbra is van: egy „tisztán polgári kormány”. Arról, hogy ki is a polgár, Orbán ekképp vélekedett: „Az, aki megköveteli a magának kijáró méltánylást és tiszteletet, valamint másoknak is megadja azt.” (Az olimpiai bajnok sakkozó Polgár-lányok esetleges tagfelvételéről nem esett szó.)
Az elmúlt négy év több pozitívumot hozott hazánknak, mint az azt megelőző negyven - jelentette ki Horn Gyula. Emlékeztetett Magyarország jó nemzetközi megítélésére, a csökkenő államadósságra, a több százezer új munkahelyre. Orbán Viktor ezzel szemben azt állította: semmit nem szabad úgy folytatni, ahogy eddig történt. Fontos a kedvező külföldi vélemény, de még fontosabb a magas életszínvonal. Igaz, hogy csökkent a külső adósság, de nőtt a belső. Meglepetést keltett viszont az a kijelentése, miszerint a Fidesz jelenlegi programja sok pontban megegyezik a szocialisták négy évvel ezelőtti ígéreteivel.
Horn Gyula örömmel konstatálta, milyen sokat tanult tőlük a Fidesz, ugyanakkor felszólította a fiataldemokratákat, hogy ne tekintsék kísérleti egérnek a lakosságot. „Ami nem romlott el, azt nem kell megjavítani, ha mégis javíttatni akarsz, ne bízd kontárra!” - idézte az amerikai közmondást a kormányfő. A fentinél élesebb szóváltásra nem került sor, mindkét fél tartózkodott a személyeskedéstől. Az izgalmas kérdésekre sajnos nem maradt idő, véget ért a műsor. A tévénézők már a BEK-döntőre próbáltak ráhangolódni, amikor a két politikus férfias kézfogással rövid időre elbúcsúzott egymástól. Érdekes: Horn nem feszegette, hogy a Fidesz kivel kötne koalíciót győzelme esetén, az FKGP és a MIÉP neve alig hangzott el, Orbán viszont nem forszírozta azt a kérdést: mi történik, ha az MSZP és a SZDSZ nem szerez kormányzó többséget. Ehelyett béke volt.