Vissza a tartalomjegyzékhez


A teljesítmény lesz a döntő

Németh Sándor, a Hit Gyülekezete vezető lelkésze

- Ön szerint mit mutatnak a parlamenti választás első fordulójának eredményei?
- Azt, hogy a szocialista-liberális politikai erők és a jobboldali pártok nagyjából azonos erőt képviselnek, és úgy tűnik, hogy a második fordulóban egyik sem tud a másikkal szemben jelentős fölényre szert tenni. A kialakult helyzetben az ország érdekét egy nagykoalíció szolgálná, amelyre kevés esélyt látunk. A Hit Gyülekezete tudomásul veszi a szavazópolgárok döntését. Az elkövetkezendő időszakban sem kívánunk ellenzéki egyházként tevékenykedni. Az új kormányt teljesítménye, az emberi jogokkal, különösen a vallásszabadsággal kapcsolatos magatartása és politikája alapján ítéljük meg. Mivel a jobboldal szerintünk erőteljesen ideologizált politikai erő, ezért tartunk attól, hogy kormányzásuk következtében hazánkban újra kiújulnak az ideológiai harcok, vallási viszályok, gyűlölködések és a kisebbségekkel szembeni intolerancia, ami az ország nemzetközi megítélését, az euroatlanti integrációs folyamatot, a tőkének hazánkba való beáramlását hátrányosan befolyásolhatja. Kívánatosnak tartanánk az ideológiai konfliktusokat kerülő, a társadalmi békét fenntartó, az ország előtt álló gazdasági problémák megoldására koncentráló kormányzati politika tovább folytatását.