BURIK GÉZA, CSEREKLYEI MÁRTA
Atomfegyverkezés Ázsiában

Az április elején hatalomra került új hindu-nacionalista indiai kormány nem rejtette véka alá azt a szándékát, miszerint a világ második legnépesebb országa számára a legfontosabb feladatnak a katonai ütőképesség javítását tekinti, beleértve a nukleáris fegyverek fejlesztését is. A fegyverkezési versenyben a fő ellenfél a szomszédos Pakisztán, amely szintén atomfegyvereinek elrettentő erejében bízik, így tartani lehet attól, hogy az Indiában kiéleződött hindu-muszlim vallási konfliktus kiléphet a nemzetközi színtérre is.

Az Atal Behari Vadzspaji miniszterelnök vezette új indiai kormánykoalíció a választások előtt így összegezte katonapolitikai célkitűzéseit: „Nemzetbiztonsági Tanácsot állítunk fel, amely elkészíti India történetének első stratégiai programját. Ennek érdekében felülvizsgáljuk nukleáris politikánkat és számolni fogunk az atomfegyverek használatának lehetőségével is.” A kormány egyik legelső intézkedése az volt, hogy a védelmi kiadásokat 11 százalékkal, több mint 10 milliárd dollárra emelte.
Mind Kínával, mind Pakisztánnal feszült az újdelhi kormány viszonya. Az indiai védelmi miniszter május elején azzal vádolta Kínát, hogy fegyverekkel látja el Pakisztánt, és atomfegyvereket telepít a két ország közös határára. A kormányprogram szerint az új vezetés nem köt kompromisszumot a nemzetbiztonság terén: „Senkit nem akarunk sötétségben tartani afelől, hogy hiszünk abban: erős Indiára van szükség, amely képes fenntartani a békét a térségben. Mivel Pakisztán és Kína rendelkezik atomfegyverekkel, ezért Indiának is szüksége van erre.”
Az indiai sérelmek fő forrása a kasmíri tartomány „pakisztáni megszállása”. A terület birtoklásáért az 1947-ben függetlenséget elnyert India és Pakisztán eddig három háborút vívott. Az újdelhi kormány most ismét azt ígéri: ha kell, akár fegyveres úton is kivívja Kasmír visszacsatolását.

Az „Iszlám Bomba”

Az indiai fenyegetések nyomán Pakisztán sem maradt tétlen. A Carnegie Nemzetközi Békealapítvány jelentése már 1987-ben megállapította, hogy Pakisztán képes az atombomba minden alkotóegységének megalkotására. Aszal Beg nyugalmazott tábornok, a pakisztáni atomprogram igazgatója 1993 júliusában közölte, hogy országa képes atomcsapást mérni Indiára, amenynyiben egy hagyományos fegyverekkel vívott háborúban vesztésre állna.
Abdul Quader Khan, a pakisztáni atomprogram atyja az indiai atomkísérletre reagálva sajtótájékoztatón közölte az újságírókkal, hogy Pakisztán képes, és adott esetben készen áll nukleáris fegyverzet használatára, amennyiben katonai támadás éri. Hasonlóan az indiai nacionalista kormány erős ideológiai küldetéstudatához, a pakisztáni atomprogramban is szerepet játszanak vallási szempontok. Zia ul-Haq néhai pakisztáni elnök már 1978-ban kijelentette: „Kína, India, a Szovjetunió és Izrael rendelkezik atomfegyverrel. Egyetlen muszlim országnak sincs azonban ilyen a birtokában. Ha Pakisztánnak lesz ilyen fegyvere, ez megerősíti majd az egész iszlám világot.”
Az Öböl-háborút követően az „Iszlám Bomba” koncepciójához Pakisztán részéről erőteljes Amerika-ellenesség is társult. Az iszlámábádi kormány kijelentette: nem engedi, hogy az „új világrend” részeként az Egyesült Államok fegyvereitől megfosztott „banánköztársasággá” változtassa Pakisztánt annak érdekében, hogy az egész muszlim világot uralma alá hajtsa. A nukleáris program tehát folytatódott, és a robbanófejek célba juttatásához Pakisztán észak-koreai, kínai és iráni technológiát vásárolt. Az amerikai képviselőház terrorizmussal és a nem hagyományos fegyverrendszerekkel foglalkozó különbizottságának igazgatója, Yossef Bodansky szerint Pakisztán feltett szándéka, hogy a harmadik világ, és ezáltal az Amerika-ellenes tengely vezető hatalmává váljon. A Kínával fenntartott különleges viszony mellett Pakisztánt szoros szálak fűzik Iránhoz, Irakhoz, Líbiához és más muszlim országokhoz is. Yossef Bodansky iszlámábádi kormánytisztviselőket idéz, akik kijelentették: „A pakisztáni nép muszlim vallású, és erős a hitében. Nem adjuk fel hagyományos barátságunkat ezekkel az országokkal csupán azért, hogy Amerikát boldoggá tegyük, vagy hogy a segélyeiket megszerezzük.”

Vallási tisztogatás Indiában

India és Pakisztán egyaránt minden idők legnagyobb és legvéresebb népvándorlása kíséretében születtek meg. Amikor a Brit Birodalom bábáskodása mellett létrejött a független India, illetve az északnyugati részéből lecsípett földterületen pedig Pakisztán, a hindukat arra kényszerítették, hogy Indiába vándoroljanak, a muszlimokat pedig arra, hogy elhagyják Indiát. A pánik, rettegés, zavarodottság következtében akkor félmillió embert mészároltak le.
Legyen az Ázsia, a Közel-Kelet vagy Észak-Írország, a vallási ellentétek a hozzájuk szorosan kapcsolódó politikai érdekekkel együtt rendszeresen véres következményekkel járnak. A CNN amerikai hírtelevízió nemrég beszámolt arról, hogy az indiai Kongresszusi Párt tagjai egy dél-indiai faluban megtámadták a Telegu Deszam Párt támogatóit. A kétórás őrült tombolás során házakat gyújtottak fel és hat embert vertek agyon fejszével és sarlóval.
A helyzet politikailag szinte megoldhatatlannak tűnik, hiszen a vallás és az államszervezet összefonódásával egymással kibékíthetetlen érdekek kerültek szembe. A hindu nacionalista párt, a Bharatija Dzsanata Párt (BJP) vezetésével megalakult új koalíciós kormány elnöke, Khusabhau Thakre már régóta tagja egy olyan középjobb hindu szervezetnek, amely állítólag ellenséges érzülettel viseltetik az ország 120 millió muszlimjával szemben. A BJP tagadja ugyan a vádakat, ám ennek ellentmondani látszik, hogy pontosan ennek a pártnak a felhívására rombolta le 1992-ben egy szélsőséges hindu csoport a muszlimok Ajodhja mecsetjét. A fellángoló gyűlölet akkor 3000 ember halálához vezetett. Tavaly decemberben a szeparatista Bodoland Hadsereg több vonat felrobbantásával „emlékezett meg az évfordulóról. A BJP jelenleg egy hindu templom építését tervezi a mecset helyén, ezzel is kifejezve a párt elkötelezettségét a „vallási tisztogatás” mellett.