Vissza a tartalomjegyzékhez

NAGY ERIKA
Pártelnök a tőzsdén

Kisebbfajta pánik kerítette hatalmába a Budapesti Értéktőzsdét a választás első fordulóját követő napokban. Hétfőn a nyugati tőzsdéken uralkodó optimista hangulat ellenére hazánkban több mint 200 ponttal esett a részvényindex (BUX). Folytatódott ez a tendencia kedden és szerdán is, e három nap alatt - a BUX értéke alapján - több, mint nyolc százalékot veszítettek értékükből a budapesti börzén jegyzett részvények. A szerdai zuhanásnál valószínűleg szerepet játszott - a választási bizonytalanság mellett - az ázsiai válság újabb hullámának Kelet-Európába való begyűrűzése is (az indonéziai zavargások, a hongkongi valuta újabb megingása, az indiai nukleáris robbantások miatt bevezetett japán és amerikai szankciók), amely szinte minden térségbeli tőzsdén az árak csökkenését okozta.
A következő napok mutatják majd meg, hogy mennyire hiteles Orbán Viktornak, a Fidesz elnökének csütörtöki tőzsdei látogatásán tett kijelentése, miszerint lesz ugyan gazdaságpolitikai váltás, de ennek nem lesz vesztese a magyar pénzügyi világ. A brókereknek és a kisbefektetőknek ígéretet tett arra, hogy az üzleti élet számára a mostaninál egy kiszámíthatóbb, áttekinthetőbb és jogi értelemben biztosabb lábakon álló világgal lehet számolni az elkövetkezendő négy évben.
Az árfolyamesés viszonylag kis forgalom mellett ment végbe, ami arra enged következtetni, hogy főleg a kisbefektetők ijedtek meg, és próbáltak megszabadulni értékpapírjaiktól. Ám a keresleti oldalt képviselő külföldi befektetési alapok egyelőre kivárnak, számukra - befektetéseik biztonsága szempontjából - alapvetően fontos az általuk preferált ország kormányának „hitelképessége” és stabilitása.
Pacsi Zoltán, a Budapesti Értéktőzsde ügyvezető igazgatója szerint a jelen árfolyameséseknek fundamentális, gazdasági oka nincs, a tőzsdei cégek teljesítményei jók. Véleménye szerint sokkal inkább pszichikai okokra vezethető vissza a jelenség, mivel a tőzsde a társadalom és a gazdaság igen érzékeny indikátora is.
Úgy tűnik, az MSZP további kormányzása megnyugtatná a piacot, ellenben a meglehetősen csekély kormányzási tapasztalatokkal rendelkező, illetve a külföldi tőke szerepét nem annyira preferáló Fidesz - MPP kormányzása esetén a bizonytalanság állandósulása is elképzelhető lenne. Ez - mivel jelenleg a papírok nagy hányadát külföldiek birtokolják - nem tenne jót az értékpapírpiacnak.
Már most megfigyelhető bizonyos szelektív megítélés a különböző társaságok részvényeit illetően. A politikától erősebben függő papírok - például a Mol - árfolyama ezen idő alatt a tavaly őszi értékére (5900 forint) süllyedt. A Démász a most nyilvánosságra hozott - még a vártnál is jobb - eredményei ellenére már kibocsátási ára alatt (17 250 forint) kapható.
Nagy mértékben esett még az Égisz árfolyama, melynek eredményeivel sem voltak megelégedve a befektetők. A pénteki 10 400 forintról szerdára 8500 forintra zuhant az ára.
A BUX határidős piaca is rendre követte a promt index esését. Akik eladási pozíció nyitásával kezdték az időszakot, summás jövedelemre tehettek szert a hét első három napján.
Egyébként a szakértők véleménye szerint a részvénypiacon nem várható átütő változás a választás második fordulója előtt.