Vissza a tartalomjegyzékhez


Graf visszalép

Steffi Graf, az egykori világelső német teniszezőnő sérülésére hivatkozva lemondta a május 25-én rajtoló francia nemzetközi bajnokságon, a Roland-Garroson való részvételt. Ezáltal veszélybe került korábbi pályafutása is.
A 28 éves sportoló a német Focus hetilapnak nyilatkozva hozzátette, sérülései miatt nem tud teljes erőbedobással felkészülni egyetlen versenyére, többek között a Grand Slamekre sem.
- Sem Rómában, sem Berlinben, sem pedig Párizsban nem leszek ott. A jobb bokám begyulladt, a térdszalagom sem bírja a teljes terhelést - mondta Graf, aki tavaly térdműtéten esett át, emiatt kilenc hónapos pihenőre kényszerült. A német játékos időközben a 33. helyre csúszott vissza a WTA-világranglistán.
- Azt hiszem, már látom a pályafutásom végét. Úgy érzem, elfogyott az erőm, nem tudom folytatni. Még adok magamnak némi esélyt, de ha nem történik változás, akkor befejezem - jelentette ki.
Steffi Graf pályafutása során 103 nemzetközi tornát nyert, köztük 21, úgynevezett Grand Slam-viadalt. Hétszer nyert Wimbledonban, ötször-ötször a francia és az amerikai, négyszer pedig az ausztrál bajnokságon. Graf 377 hétig, mindenkinél hosszabb ideig vezette a világranglistát. (MTI)