Vissza a tartalomjegyzékhez

SZIKORA MÁRTON
Magyar erősítés a NATO-nak

„Örömünkre szolgál, hogy Magyarország szövetségesévé válhatunk” - nyilatkozta a Heteknek a Budapestre látogató Jeremy Rosner, a NATO-bővítés amerikai ratifikációjáért felelős elnöki különmegbízott.


Kovács László külügyminiszter, Peter Tufo amerikai nagykövet és Jeremy Rosner, Clinton elnök különmegbízottja. Elismerést kaptunk Fotó: Vörös Szilárd

Rosner Bill Clinton Göncz Árpádhoz és Horn Gyulához intézett levelével érkezett, és tolmácsolta az elnök elégedettségét a szenátus múlt heti NATO-szavazásával kapcsolatban, amely elsöprő többséggel bizalmat szavazott a három csatlakozni kívánó országnak. A levélben Clinton elismerő szavakkal méltatta a két politikus eddigi munkáját, amely nagyban hozzájárult a magyar politika kedvező amerikai fogadtatásához.
„Magyarország teljes jogkörrel fog bírni az észak-atlanti szervezet különféle bizottságaiban, és erősíteni fogja a katonai szervezetet” - mondta Rosner, aki hozzátette: a NATO számít arra, hogy Magyarország határozottan képviselni fogja a szervezet „nyitott ajtó” politikáját, ugyanakkor törekedni fog az Oroszországgal való konstruktív kapcsolat fenntartására is. A NATO eredeti küldetését némiképp újraértelmezve, jövő év áprilisától az Észak-atlanti Szövetség immár Magyarországgal és a két másik jelentkezővel együtt fog fellépni a szervezetet ért kihívásokkal szemben. Az Oroszországgal való kapcsolatot nem fogja feltétlenül megrontani a bővítési folyamat, sőt, ez a három ország számára új lehetőségeket is biztosíthat a kelet felé való nyitásra - véli az elnöki különmegbízott. Lapunk kérdésére Rosner elmondta, hogy a NATO a jövőben is aktív szerepet kíván betölteni a balkáni válság megoldásában. A katonai szervezet mindent meg fog tenni annak érdekében, hogy a Koszovó-kérdés rendeződjön, és a térségre a jövőben a stabilitás legyen jellemző.