BOHÁCS ZOLTÁN
Generációváltás a német szélsőjobbon?

Manfred Kanther belügyminiszter a héten ismertette a Német Szövetségi Alkotmányvédő Hivatal legfrissebb jelentését. Ezek szerint a szélsőjobboldaliak által elkövetett bűncselekmények száma 1997-ben az elmúlt évihez képest radikálisan, 34 százalékkal növekedett. Ez 1996-hoz viszonyítva közel háromezerrel több bűnesetet jelent, amelyek közül a - jobbára külföldiek ellen elkövetett - erőszakos cselekmények száma 790 volt. Az Alkotmányvédő Hivatal közlése szerint tovább nőtt az ilyen csoportosulások taglétszáma is.

A német és az európai közvéleményt egyaránt sokkoló szász-anhalti választások hívták fel a figyelmet Németországban a szociológusok által már korábban is jelzett, ám mindeddig túlságosan komolyan nem vett, erősödő szélsőjobboldali előretörésre. Ennek egyik oka alighanem az, hogy - szemben Ausztriával, Franciaországgal és Dániával - a német szélsőjobb mindeddig nem tudott szervezett politikai erőként fellépni. Ha bizonyos képviselői, mint például a Republikánusok vagy a Magdeburgban parlamenti helyeket szerzett Német Népunió (DVU) be is jutottak egyes tartományi parlamentekbe, a hozzájuk fűzött választói reményeket nemigen tudták betölteni. Különösen az utóbbi párt esetében fordult elő, hogy a politikai élet színterét olykor hangos botrányok közepette voltak kénytelenek elhagyni. Ez utóbbi nem is meglepő, hiszen az elsősorban a külföldiek ellen irányuló gyűlölködésen és hangulatkeltésen, valamint a náci múlt iránt érzett nosztalgián túl használható pártprogrammal jobbára nem rendelkeznek. Ennek abszurditása alighanem a magdeburgi törvényhozásban is meg fog mutatkozni, hiszen a tartományban a külföldiek aránya még az öt százalékot is alig éri el. Éppen ezért a pártnak nem kis szélsőjobbos retorikai bravúrra lesz szüksége, ha a huszonöt százalékos munkanélküliséget kizárólag az ő nyakukba kívánja majd varrni.
Megfigyelők szerint a német szélsőjobb egy további hiányossága, hogy a meglehetősen széttöredezett mozgalom nem rendelkezik egy olyan vezérrel, aki a különböző csoportosulásokat megfelelően integrálni tudná. E nélkül pedig egy szélsőjobboldali párt hosszú távon aligha lehet sikeres. Egyébként ez utóbbi két feltétel - vagyis egy használható program és egy alkalmas vezető - beteljesedése esetén szeptemberre a szélsőjobb a keleti tartományokban - nem kis önbizalommal - 30 százalék körüli eredményt jósol magának.
Az utóbbi időkben azonban a nácizmus ideológiai szemétdombján újabb trónkövetelők is felbukkanni látszanak. A Német Nemzeti Demokrata Pártot (NDP) alig két évvel ezelőtt még a szó szoros értelmében a kihalás veszélye fenyegette, hiszen az idősödő öregurak kissé szektás társasága kezdett lassanként fogyogatni. Amikor végül a hatvanas évek politikai sikereinek felidézésén és a holocaust-tagadáson kívül komolyabb szellemi teljesítményre már nemigen képes párt vezetőjét is börtönbe csukták, a szervezetnek végleg bealkonyulni látszott. Ám a várakozásokkal ellentétben ezt az incidenst követő vezetőváltás meglepően új színt hozott a pártba.
Ma az NDP Németország legfiatalabb pártjának számít. Csak az elmúlt évben 1600 új taggal gyarapodott a szervezet, s ezek 70 százaléka még nem töltötte be a harmincadik életévét. A párt vezetőségének minden harmadik tagja szintén huszonéves. A siker titka kétségtelenül az ifjúsági csoport és vezetője aktivitásában keresendő. A tavalyi év márciusában már az internetet is igénybe véve sikerült megszervezniük a hatvanas évek óta a legnagyobb neonáci felvonulást. „Legyetek fegyelmezettek! A lakosság bizalmának megnyeréséhez tiszta és korrekt fellépés szükséges. Rendezvényeinken szigorú alkoholtilalom van” - olvasható a párt egyik köriratában. Az egyre inkább egy szélsőjobbos gyűjtőpárt szerepét betöltő NDP középre igyekvő stratégiája szerint „először jön a harc a fejekért, azután a harc az utcáért és végül a harc a választókért”. Az utcáért vívott harcban a legnagyobb szövetségesnek azonban továbbra is a bőrfejűek számítanak, természetesen amennyiben képesek „politikai katonákként gondolkodni és cselekedni”.
A legnagyobb sikert ugyanakkor a párt kétségtelenül keleten könyvelheti el, ahonnan a tagság immár egyharmada származik. A szervezetnek Szászországban például négy éve még 100 tagja volt, ma 1200. A vérfrissítés forrása itt is elsősorban az ifjúság, akiket a szerény szociális kilátások és a fiatalok körében elképesztő mértékű munkanélküliség tesznek fogékonnyá a szélsőjobb által propagált eszmékre. Ezek között is meghatározó a közelmúlt árnyait idéző tőkés- és kapitalista-ellenesség, az euro elutasítása, az egykori nácik és a régi káderek által egyaránt magasztalt közösségeszmény, valamint mindezek cementje: a gyűlölet. A posztkommunista NDK groteszk jelensége egyébként az is, hogy helyenként komoly együttműködés áll fenn a szélsőjobbos NDP és az egykori kommunisták utódpártjának számító PDS között. „Elvégre mi is utáljuk a nagytőkét” - mondta nemrégiben Jürgen Schön, a drezdai NDP egyik vezetője, a valamikori NDK-s „kiszes”-ből neonácivá avanzsált „német szocialista”.
A párt népszerűsége keleten azonban különösen a tizenévesek körében meglepő és elgondolkodtató. A drezdai kultuszminisztérium egyik felmérése szerint a 14-18 évesek közel tíz százaléka adná a szavazatát az NDP-re. A szociológusok és társadalomtudósok egyaránt felhívják a figyelmet: sajnos a fiatalok egyre nagyobb körében észlelhető, hogy a gyűlölet és a külföldi-ellenesség már nemcsak politikai meggyőződés, hanem életstílus is egyben. Elszomorító jelenség továbbá az is, hogy a berlini zsidók deportálásának emléket állító emlékmű előtt - a gyakori rongálások miatt - december óta huszonnégy órás őrséget kellett felállítani.
Az NDP egyébként még távol áll attól, hogy a német szélsőjobb szervezett politikai erejeként tudjon fellépni. Bár az Alkotmányvédő Hivatal elnökének véleménye szerint mindez csak pénz és egy alkalmas vezető kérdése. A mozgalom jövője szempontjából ugyanakkor megfontolandó Gerhard Schröder, az SPD kancellárjelöltjének véleménye, aki szerint az euro jövőre esedékes bevezetése alighanem olajat fog önteni a tűzre, és a német szélsőjobb számára további támogatókat és további potenciális szavazókat jelenthet.
A külső megfigyelő pedig legfeljebb szomorkodhat azon, hogy az ezredforduló felé közeledő Németországban egy újabb generáció képviselői keresik a levitézlett náci birodalom ideológiai romjain lelki-szellemi identitásuk alapjait, s hamarosan arra is készen lesznek, hogy a régiek kezéből végleg átvegyék a stafétabotot.