Kapernaum, ahol egykor Jézus
lakott
Ézsaiás könyvében olvasható az a kijelentés, amely a
várva várt Messiás megjelenését „Zebulon és Naftali
földjére, a pogányok határára”, vagyis Galileába helyezi:
„S a nép, amely sötétségben járt, lát nagy
világosságot, s akik lakoznak a halál árnyékának
földjében, fény ragyog fel fölöttük.” E szavak azért is
meglepőek, mert a Messiás működési körét egy olyan
országrészre lokalizálják, ahonnan Izrael számára - mint
azt a Jézus korabeli közvélemény is mutatta - „még soha
semmi jó nem származott”. Máté evangéliuma pedig a fenti
Ézsaiás-részt Jézus Kapernaumba költözésével kapcsolatban
idézi: „És odahagyva Názáretet, elment és lakozott a
tengerparti Kapernaumban, a Zebulon és Naftali határain, hogy
beteljesedjék, amit Ézsaiás próféta mondott...”
A görögül Kapernaumnak, héberül Kfar-Náchúmnak, vagyis
Náhumfalvának mondott városka helyét először 1838-ban a
híres amerikai régész, Edward Robinson azonosította, bár
tagadta, hogy annak köze lenne a Jézus korabeli városhoz. A
bizonytalanság oka az volt, hogy a település neve az
évszázadok során megváltozott. A rabbinikus hagyományból
tudjuk, hogy itt volt Náhum próféta sírja, a falu neve
azonban később már nem őrizte ezt. Először 1866-ban
vizsgálták át alaposan a rommezőt a kutatók, ahol egy
zsinagóga maradványaira leltek, amit első lelkesedésükben
azonnal a „kapernaumi százados zsinagógájával”
azonosítottak. A terület feletti gyámkodást 1894-ben a
ferences szerzetesrend szerezte meg, s ettől kezdve német
régészek vették át a kutatás irányítását, amelyet
1914-ben fejeztek be, Kapernaum lakónegyedeinek feltárása
azonban még a hatvanas évek végén is zajlott.
Az ásatások feltárták, hogy Kapernaumot valamikor az i. e.
II. században alapíthatták. Mivel az erődítés és városfal
nélküli jelentéktelen település nem vett részt a rómaiak
elleni felkelésekben, a légiók nem rombolták le. Sőt, úgy
tűnik, a város a IV. században virágzásnak indult: északon
és keleten is új lakónegyedei épültek, s az itteniek
tehetős voltát mutatja, hogy zsinagógájukat (amely nem azonos
a Jézus korabeli zsinagógával) nem a helyi fekete bazaltból,
hanem messziről ideszállított fehér homokkőből
építették. Kapernaum az iszlám uralom alatt indult
hanyatlásnak, olyannyira, hogy egy XIII. századi zarándok csak
ennyit jegyzett fel róla útleírásában: „Kapernaum szomorú
látványt nyújt, mindössze hét szegényes halászkunyhó van
benne.”
De milyen lehetett Kapernaum Jézus korában? Mai szemmel nézve
minden bizonnyal szegényes, jelentéktelen település, amelynek
lakói többnyire halászatból és mezőgazdaságból éltek. A
kor viszonyaihoz képest azonban Galilea meglehetősen fejlett
területnek számított. A tartomány etnikailag és
kulturálisan is tarka képet mutatott - nem hiába nevezték a
„pogányok Galileájának” -, de még zsidó lakóinak
nyelvjárása, öltözete és bizonyos vallási szokásai is
különböztek az Izrael többi részén élő zsidókétól. A
Jézus korabeli Kapernaumra emellett erősen rányomta bélyegét
az „ideiglenesen Júdeában állomásozó” 7. római légió:
a kapernaumi zsinagógát is az a centurio építtette, akinek
szolgáját Jézus meggyógyította. A település szerepét
kiemelte még az is, hogy itt haladt át az Egyiptomot és
Szíriát összekötő ún. „Királyok útja”, amely
állandó kereskedelmet és idegenforgalmat jelenthetett a
városnak, nem is beszélve a vámbevételekről. Nem véletlen,
hogy Jézus innen hívta el Lévi Mátét, az Alfeus fiát, aki
kapernaumi vámszedő volt.
Máté evangéliuma „Jézus városá”-nak nevezi Kapernaumot,
Márk pedig külön is hangsúlyozza, hogy Jézus itt volt
otthon.
Jézus Krisztus halála és feltámadása után - Galileában
is többször megjelent - Kapernaumot nagy számban lakták
zsidókeresztények. A II-III. században egyik fontos
gyülekezőhelyük lehetett Péter és Jézus hajdani háza. Egy
383-ban kelt útleírásban így említik meg a helyet: „Az
apostolfejedelem házából templomot építettek, amelynek falai
mindmáig állnak.” A régészek 1921-ben valóban meg is
találták egy 22,5 méter átmérőjű, nyolcszögletű
templomépület alapjait, amelyet az V. században, tehát már a
bizánci korban építettek. A szentélyépület alól pedig egy
bizonyíthatóan I. századi lakóház romjai bukkantak elő,
amelynek 7-szer 6,5 méteres belső helyiségét már ebben az
időben gyülekezőhelynek használták! Bizonyíték erre a
vakolaton előkerült több száz graffiti, amelyek legtöbbje
Péter és Jézus nevét említi, sőt valaki egy
halászcsónakot is belekarcolt a falba. Ezt a valaha a tóparton
álló, bazaltkövekből épített házat - amely szemmel
láthatóan nagyobb és szebb volt a környező
lakóépületeknél - már az első századi keresztények is
istentiszteleti helynek használták, míg valamikor az V.
század első felében, mikor a „konstantini fordulat”
következményeképpen Galileában is a nem zsidó hátterű
keresztények kerültek túlsúlyba, a kis imaterem eltűnt a
ráépített bizánci bazilika alatt.
Egyetlen olyan város sincsen Izraelben, ahol Jézus többet
prédikált vagy több csodát tett volna, mint Kapernaumban és
környékén. Innen hívta el leghűségesebb tanítványait;
ennek a városnak a zsinagógájában tanított rendszeresen
szombatonként; itt űzte ki az első démonokat; ebben a
zsinagógában jelentette ki magáról, hogy ő az Élet Kenyere.
Itt borult eléje a zsinagógafő, Jairus, akinek a lányát
feltámasztotta a halálból. Egyetlen érintésével
meggyógyította Péter beteg anyósát, és egyetlen szavával
visszaadta a római százados szolgájának egészségét.
Nemcsak a szomszédos názáretiek hallottak Jézus hatalmas
csodáiról, hanem még a távoli, pogányok lakta vidékekről
is tízezrével jöttek ide a gyógyulni vágyók, akik közül a
legelszántabbak egy ízben még házának tetejét is
megbontották, hogy béna barátjukat hordágyon leereszthessék
a Mester elé. Nem csoda hát, hogy a helybeliek
„elálmélkodtak az ő tanításán, mert úgy tanította
őket, mint akinek hatalma van, és nem úgy, mint az
írástudók”. Ám Jézus nem volt elragadtatva a kapernaumiak
képmutató, fari-zeusi magatartásától, sőt rendkívül
kemény szavakkal bélyegezte meg hitetlenségüket: „Ekkor
elkezdé szemükre hányni ama városoknak, amelyekben legtöbb
csodái lettek, hogy nem tértek meg: Te is Kapernaum, aki az
égig felmagasztaltattál, a pokolig fogsz megaláztatni, mert ha
Szodomában történtek volna azok a csodák, amelyek tebenned
lettek, mind e mai napig megmaradt volna.”
Kapernaum kövei ma is arra emlékeztetnek, hogy egykor ebben a
városban lakott a Názáreti Jézus Krisztus, a Messiás. Ezek a
kövek látták a hatalmas csodákat, amelyek egyértelműen
bizonyították, hogy Jézus Krisztus valóban Isten Fiaként
lakott az emberek között. E kőházak egykori lakói, Jézus
kortárs „földijei” azonban szó szerint „nem hittek a
szemüknek”: „És beteljesedett rajtuk Ézsaiás
jövendölése, amely ezt mondja: hallván halljatok és ne
értsetek; és látván lássatok és ne ismerjetek; mert
megkövéredett e népnek szíve és füleikkel nehezen
hallottak, és szemeiket behunyták, hogy valami módon ne
lássanak szemeikkel és ne halljanak füleikkel, és ne
értsenek szívükkel és meg ne térjenek, és meg ne
gyógyítsam őket.” Az egykor „égig felmagasztalt”
város, a Messiás hajdani lakóhelye, ma romokban hever -
kövei intő jelül szolgálnak a mai „náhumfalviak”
számára.