RUFF TIBOR
A lepel alatt

Húsz év után újra kiállították a sokak által Jézus halotti leplének vélt torinói vászondarabot, amelyet április 18-tól június 14-ig lehet megtekinteni és tiszteletben részesíteni a város katedrálisában. Az esemény, amelyre hárommillió embert várnak - hétszázezren már a helyüket is lefoglalták -, erőteljes vallási töltést nyert azáltal is, hogy Torino érseke bejelentette: azok a katolikus papok, akik megtekintik a leplet, az említett időszakban hatalmat nyernek arra, hogy az abortuszt elkövetett nőket feloldozzák bűnükből, amennyiben persze azok is a városban tartózkodnak ekkor.

Tömegek állnak sorban a torinói katedrális előtt. A képmás tisztelete

A középkori búcsúcédulák világát idéző bejelentés főként akkor érthető meg, ha tudjuk, hogy az önkéntes abortusz a katolikus egyház tanítása szerint automatikus, önmagától beálló kiközösítést von maga után. Április 18. és június 14. között azonban ez a bűn Torinóban könnyebben bocsáttatik meg, mint máshol és máskor. A várakozások szerint ez az így vétkezett asszonyok tömegeit vonzza majd a helyszínre. A szuvenírárusok, akik elárasztották a város utcáit, felkészülve várják őket és a többi zarándokot, a halotti leplen látható képmással ellátott pólókkal és órákkal. II. János Pál pápa valószínűleg május 5-én látogat majd el a székesegyházba, ahol külön számára e célra fenntartott térdeplő várja a képmás megfelelő tiszteletéhez, melyről ezt nyilatkozta: „Szerintem eredeti”.
Ennek ellentmond azonban az a radiokarbonos kormeghatározás, amelyet három egyetem, az oxfordi, a zürichi és az arizonai kutatói végeztek el a lepel három darabkáján 1988-ban. Mindegyik kutatócsoport legalább három mérést végzett el, melyek eredményeképpen a lepel keletkezését egymástól függetlenül a középkorra, 1260 és 1390 közé helyezték. Véleményük szerint tévedésük esélye egy a százbillióhoz.
Ennek ellenére az azóta eltelt tíz évben sem ért véget a lepel körüli heves viták sora. Katolikus tudósok és műkedvelők egyaránt igyekeztek megcáfolni e kutatók álláspontját. Nem biztos, hogy a megfelelő helyről vették a mintát, lehet, hogy azon vízfoltok voltak, megperzselődött, vagy egyes baktériumok által létrehozott filmréteg fedhette a szálakat (e legutóbbi feltevés képviselője azóta már - gyermekorvos létére - a Szent Grál felkutatásával foglalkozik, így mikrobiológus kollégái is elfordultak tőle). Az 1988-as kutatócsoportok rendre visszadobják ezeket az érveket: a mintát gondos tudományos előkészítés után a megfelelő helyről vették, a vízfoltok és a perzselődés nem változtat az anyag szénizotóp-tartalmán, különben is mechanikus és vegyi úton egyaránt jól megtisztították, olyan vastag filmet pedig egyetlen baktériumtörzs sem lehetett képes létrehozni, amely komoly tévedés forrása lehetne (egyébként sem látta senki ezt a réteget az azóta Grál-lovaggá előlépett kutatón és barátján kívül). Hasonló viták folynak a képmás keletkezése körül is - a tudományos kutatást azonban nehezíti, hogy a katolikus egyház nemigen engedi hozzáférni a kutatókat a szent ereklyéhez. Egyesek szerint a kép oxidációs folyamat eredménye, mások szerint valamilyen savas anyaggal (citromlé, kénsav) festették, majd hőhatásnak tették ki, így keletkezett. A középkor akkori időszakában az ereklyék nagyon fontosak voltak a hitgyakorlat számára (ekkoriban találják meg Keresztelő János fejét, Mária cipőjét és az eredeti kereszt több darabját is), ezért anyagilag is nagyon megérhette készítőjének a precíz munka; nem számítva persze azt a lehetőséget, hogy a feltámadás ereje „fényképezte rá” a vászonra a képmást. Ez esetben természetesen az a kérdés, miért hallgatott róla a Szentírás (amely megemlíti ugyan a leplet, ám e csodáról nem beszél) és a történelem 1389 évig (ekkor említi először - hamisítványként - egy francia püspök).
Tény, hogy a leplen található vér igazi - ám nem biztos, hogy emberi - vér. A talált DNS-molekuladarabkákról egy tudós így nyilatkozott: „fogalmam sincs, hogy kitől vagy mitől, és mikor” került rá az anyagra: éppúgy származhat valamely rajongó könnyeiből vagy kezéről is, mint a feltételezett halottól. Mindenesetre többen eljátszottak a gondolattal: mi történne, ha sikerülne e molekulákból klónozással előállítani az illetőt. Vajon az eredmény ezúttal is egy (a) Bárány lenne? Hasonlóképpen megrészegítő sokak számára a tudat, hogy Jézus bűnbocsánatot szerző vérével immáron nemcsak az ostya és a bor átváltoztatásával, hanem a leplen keresztül esetleg még valóságosabban érintkezhetnek. Nem csoda, hogy az ereklyét bomba- és tűzbiztos üvegkalitkában kell kiállítani.
Elemzők megjegyzik, hogy az igazi kérdés az, minek köszönhető a lepel e „feltámadása” a kilencvenes évek végén. Olaszországban a média erőteljesen hangsúlyozza a radiokarbonos kormeghatározás eredményeit tagadó, az eredetiség mellett voksoló véleményeket, miközben az állami vasúti társaság 15 százalékos kedvezményt ad a zarándokoknak, a rádió pedig naponta bejelenti: Torino büszke arra, hogy Krisztus leplét közszemlére teheti.
Igazából a kérdést aligha a tudomány fogja eldönteni. A hit szempontjából azonban még mélyebb problémák vetődnek fel. A Szentírás szerint az üdvösséget szerző hit semmiképpen nem jöhet létre látás, érzéki tapasztalat útján - mivel „a hit a nem látott dolgokról való meggyőződés” (Zsidókhoz írt levél 11,1) -, hanem kizárólag Isten üzenetének, Igéjének a meghallásából (Rómaiakhoz írt levél 10,17). Pál azt mondja, hogy ha az apostolok ismerték is Jézust testi mivoltában, többé már nem ismerhetik (Korinthosziakhoz írt 2. levél 5,16), hogy a hit érvényesülni tudjon. De maga Jézus és Péter is felhívta a figyelmet arra, hogy a hit hatékonyságához szükségszerű a Feltámadott távolléte a láthatatlanban (János evangéliuma 16,10, Cselekedetek 3,21). Az ember ugyanis csak hit által válhat igazzá, de élő hit nincsen ott, ahol egyúttal érzéki tapasztalás is van. Jézus megfeddte a feltámadásáról mindenáron közvetlen érzéki tapasztalatot szerezni akaró Tamást: „Láttál Tamás, és hittél. Boldogok, akik nem látnak, és mégis hisznek!” (János 20,29). Ettől a boldogságtól látszik megfosztani a híveket a Jézus Tamás előtti megjelenésénél amúgy is sokkal gyanúsabb vászondarab. Kérdés tehát, hogy e képmás szemlélete és különösen tisztelete valóban az igazán szent dolgok felé irányítja-e a figyelmet, mint mondják, és nem az ellenkező irányba? Úgy tűnik, olyan „mankó” ez az erőtlen hit számára, amellyel a még egészséges lábunkat is sikeresen eltörhetjük.