1943. április 19-én fegyveres felkelés robbant ki a
varsói gettóban. A lázadást a nácik néhány hét alatt
leverték, s a gettó teljes lakosságát lemészárolták. A
zsidó gettó intézményét azonban nem a nácik találták ki,
eredete korábbi évszázadokra nyúlik vissza...
A nácik 356 gettót létesítettek. A nagyobb városok
gettóit tégla-, illetve kőfallal, vagy fakerítéssel és
szögesdróttal vették körül. A kapukban őrök álltak, s a
zsidók csak halálbüntetés terhe mellett hagyhatták el a
kijelölt területet. Valamennyi közül a varsói gettó volt a
legnagyobb, kezdetben közel 400 ezer lakójával. A négy
kilométer hosszú és másfél kilométer széles gettót magas
fallal választották el Varsó többi részétől. Eredetileg
csupán 160 ezer ember lakott ezen a területen. A
túlzsúfoltság arra kényszerítette az embereket, hogy
megosszák a szobákat egymással. A gettó piszkos volt, a
lakosságot járványok tizedelték, a szűkös élelmezés miatt
pedig sokan éhenhaltak. A jegyek kevesebb mint 200 kalóriát
engedélyeztek naponta. A náci hatóságok úgy kalkuláltak,
hogy a hivatalosan szállított élelmiszeradagok a rendes
szükségleteknek csak a 10 százalékát fedezzék. Az
élelmiszercsempészeknek köszönhetően azonban az
éhenpusztuló zsidók száma nem a nácik által remélt
ütemben növekedett, ezért júliustól megindult a gettó
lakóinak deportálása. Naponta hatezer embert szállítottak a
treblinkai haláltáborba. A varsói gettó lakói közül
összesen 350 ezren lelték halálukat a treblinkai
halálgyárban. Amikor a maradék 40 ezer emberhez eljutott a
hír, hogy a treblinkai lágerben mi is történik valójában,
Mordechai Anielewicz vezetésével fegyveres ellenállás
szerveződött. Néhány géppuskával felfegyverezve
megpróbálták megakadályozni a deportálások folytatását.
Utcáról utcára és házról házra védekeztek, de a túlerő
végül felmorzsolta ellenállásukat. Himmler a gettó teljes
megsemmisítését rendelte el. A nácik negyvenezer embert,
köztük öregeket és gyerekeket gyilkoltak le.
Bár a nácik rémtetteit senkinek sem sikerült felülmúlnia,
gettók azonban már a nácizmus uralomra jutását megelőzően
is léteztek. A zsidók gettókba tömörítése eredendően nem
Hitler találmánya volt. A gettók eredetére nézve a szó
jelentése adhat némi eligazítást. Valószínűleg a héber
„get” szóból származik, ami elválasztást vagy
válólevelet jelent. Velence keresztény lakossága fallal
elválasztott városnegyedbe száműzte a helybéli zsidó
lakosságot. Ennek megfelelően a gettó kifejezést először
Velencében kezdték el használni a zsidók saját magukra,
illetve körbefalazott városnegyedük megjelölésére.
E történet szomorú summája az, hogy az első gettókat
keresztények alapították. A folyamat a kereszténység
államvallássá válásával kezdődött. E hit nevében azután
évszázadokon át arra kényszerítették a zsidókat, hogy csak
a számukra kijelölt területen éljenek. A XVI. századra már
fallal vagy kerítéssel is körülvették azokat a
városrészeket, amelyekbe beszorították őket. A keresztény
antiszemitizmus végül közvetve a náci holocausthoz vezetett.
Bár a nácizmus keresztényellenes volt, kialakulását mégis a
keresztény antiszemitizmus tette lehetővé. Hitler ugyanis a
középkorból származó katolikus zsidóellenes törvényeket
vette mintául. A nácik gettói abban különböztek
elődeiktől, hogy azok nem pusztán elszigetelt városrészek,
hanem a zsidók megsemmisítésének, az úgynevezett végső
megoldásnak az előzetes lépcsőfokai voltak. A népirtás
teljes megvalósításához Hitlernek szüksége volt arra, hogy
a szétszórtan élő kelet-európai zsidóságot nagyobb
központokban gyűjtse össze. A náci hatóságok hivatalosan
azt a történetet terjesztették, hogy a zsidók
összegyűjtésére és elszigetelésére azért van szükség,
mert ők lennének a különféle betegségek, leginkább pedig a
tífusz természetes hordozói. Valójában azonban a gettók a
haláltáborokba való deportálások gyűjtőpontjai, a halálba
vezető átjárózónák voltak. Sajnos, azt kell mondanunk, hogy
a nácizmus antiszemitizmusa, a holocaust, közvetve pedig a
varsói gettólázadás réme is a keresztény antiszemitizmus
talaján született meg. A varsói gettó romjain később
múzeum emelkedett, amely ma is emlékezteti az arra járókat,
hogy a képtelennek tűnő terror mégsem képzelődés volt
csupán, hanem hús-vér valóság.