Több mint ötven éve tart a vita Oroszország és Japán
között a távol-keleti Kuril-szigetek hovatartozásáról. A
két ország között a területi kérdések miatt a mai napig
nem jött létre békeszerződés, jóllehet Moszkva szeretne -
némi gazdasági támogatásért cserébe - megszabadulni a
szigetek egy részétől.
A Kuril-szigetek Japánnak való visszaadásának ötlete
1991-ben született meg az orosz külügyminisztérium falai
között. Ezzel egy időben terjedt el az a „népi rigmus”
mely körülbelül így hangzik: „Bárhogy is bolondozik Borja
[értsd: Borisz Jelcin] - miénk marad Kurélia”.
A honatyák azonban komolyan gondolták a területek, egészen
pontosan két sziget, Habamai és Sikotan átadását, így
remélvén megszabadulni a volt Szovjetunió nagyhatalmi
beidegződéseitől. „Ha ezt nem tesszük meg, nem nevezhetjük
magunkat demokratikus jogállamnak” - magyarázták akkoriban
az értelmi szerzők (Burbulisz államtitkár és Poltoranyin
sajtóügyi miniszter), akiknek 1992 nyarára sikerült
meggyőzniük Jelcint is. Fő érvük japán beruházások
ígérete volt, melyek a peresztrojka kori orosz gazdaságot
támogatták volna. Miközben folytak Jelcin utazásának
előkészületei, a japánok tettek egy meggondolatlan lépést:
már annyira magukénak érezték a szigeteket, hogy elkezdtek a
világ minden tájára leveleket küldözgetni, amelyekben nem
ajánlották külföldi cégeknek, hogy beruházásokat kezdjenek
a „hamarosan japán illetőségű” területeken. Egy
hongkongi nagyvállalat a hír hallatán felbontotta a
szerződését Sikotan szigetén, aminek következtében az orosz
fél mintegy 250 millió dolláros üzlettől esett el. Ebből
olyan botrány kerekedett, hogy Oroszország kénytelen volt
hivatalos közleményben megerősíteni: egyelőre még az ő
fennhatósága alatt van a terület. A japán-orosz viszony
drámai gyorsasággal romlott. Jelcin három nappal a kitűzött
időpont előtt lemondta a látogatást.
Egy év „mosolyszünet” után 1993-ban találkozott újra a
két fél Tokióban. A további fejlemények Hasimoto japán
külügyminiszter nevéhez fűződnek: tavaly Krasznojarszkban
megállapodás született arról, hogy 2000-ig békeszerződést
írnak alá a két ország között. Ezzel Oroszország igen
nehéz helyzetbe került. A japánoknak ugyanis a szigetek
kellenek - más megoldás nem elfogadható számukra, így
Jelcinnek két lehetősége maradt: vagy átadja a kérdéses
területeket, vagy megszegi ígéretét. Miért ragaszkodnak
annyira a japánok a szigethez? Egy orosz nagyvállalkozó
szerint Dél-Kurélia jelentős kőolaj- és
földgázlelőhelynek ígérkezik. Sigeki Hakamada japán
politológus taktikázásnak minősítette a híreszteléseket,
és azzal érvelt, hogy országa a legékesebb bizonyíték arra,
hogyan lehet ásványkincsek nélkül is felvirágoztatni a
gazdaságot - míg Oroszország ellenkezőleg, arra példa,
miként lehet hatalmas természeti kincsek birtokában is
nyomorogni.
A szigetek visszakerülése elsősorban nemzeti öntudat
kérdése Tokió számára. Ezenkívül mindössze az orosz
felségvizeken való halászat, amit el szeretnének érni a
japánok. Ragaszkodásuk másik oka az, hogy ezeket a
területeket Japán nem elfoglalta (mint annak idején
Dél-Szahalint, Koreát, Tajvant vagy Mandzsúriát), hanem
békés egyezmény eredményeképpen jutott birtokába 1855-ben.
Kérdés, vajon Oroszország mit nyerhet a békeszerződéssel.
Egyelőre úgy tűnik, semmit. A kezdetekkor beígért
beruházások valójában nem gazdaságosak Japán számára:
hiszen ott van Kína, Vietnam, Laosz és Kambodzsa olcsóbb
munkaereje és nagyobb piaclehetőségei. Legjobb esetben is csak
hitelekre számíthatnak az oroszok. Azonban a pénzt vissza kell
fizetni, a szigeteket pedig már senki nem fogja visszaadni.