Vissza a tartalomjegyzékhez

NAGY ERIKA
Utolsókból lesznek az elsők

A sorozatos „csúcsdöntögetések” után a 9000 pontot igencsak megközelítő Budapesti Értéktőzsde iránymutató indexe (BUX) először, a várakozásokkal ellentétben, jelentősen veszített értékéből, majd az időszak második felében fokozatosan ismét eddigi legmagasabb értéke fölé emelkedett. Ez nagymértékben az egyik vezető részvénynek, a Richternek köszönhető. Először kedden hívta fel magára a figyelmet a tőzsde eddigi történetének legnagyobb értékű - 15 milliárd forintos - napi forgalmával, ami érdekes módon nem generált nagy árfolyam-emelkedést (385 forint, 1,65 százalék). Szerdán viszont - ami az index jelentős emelkedését is okozta - kisebb forgalom mellett ugyan, de csaknem 6 százalékkal magasabban zárta a napot a keddi árnál.
Az elmúlt egy hónap sztárrészvénye a Tiszai Vegyi Kombinát (TVK) volt. A március közepi 3500 forintos szintről mára 5000 forintot is meghaladó árfolyamával saját egy éven belüli csúcsát is megdöntötte, ez közel 40 százalékos hozamot jelent egy hónap alatt. A papír iránti fokozott érdeklődés egyrészt a vegyipari árak kedvező alakulásának, másrészt a várhatóan igen kedvező első negyedévi eredményeknek köszönhető. Az
értékpapír-forgalmazó cégek elemzői jelenleg a papír tartását, esetleg eladását javasolják ügyfeleiknek.
Úgy tűnik, túl nagy volt a várakozás az április 1-jén bevezetett áramszolgáltató, a DÉMÁSZ részvénye iránt. A 17 ezer 500 forintos bevezetési ár pillanatok alatt felszökött 24 ezer forintra, de értéke azóta is folyamatosan csökken, jelenleg valamivel 20 ezer forint alatt kapható.
Ígéretesnek tűnhet a Pick- Ringa „házasság”, mely kedvezően befolyásolhatja a Pick idei eredményeit. Tavalyi - forgalmához képest jelentéktelen - 11 millió forintos nyereségével szemben a most megvásárolt Ringa idei első negyedévi nyeresége eléri a 250-300 millió forintot. Látható fantázia e részvény rövid távon történő vásárlásában.
Érdemes még röviden a határidős BUX-piac várakozásait is áttekinteni. Idén júniusra az index 9100 pont körüli alakulását várják, amelynek kamattartalma a jelen BUX-értékhez képest igen kicsi. Azonban 1999. decemberre már 12 ezer pont körüli szinten köttetnek üzletek. A mai gazdasági helyzetben, mikor az infláció és ezzel párhuzamosan az állampapírok (kockázatmentes befektetés) hozama is 18 százalék alá süllyed, figyelemre méltó az a lehetőség, amit egy jelen idejű BUX-kosárnak megfelelő részvényportfólió vásárlása és ezzel párhuzamosan határidős BUX-eladás biztosít. Ez az úgynevezett fedezeti üzlet jelenleg 20-22 százalékos hozamot rejt magában, és egyidejűleg a kockázat lényegében kiküszöbölhető.
A BÉT (Budapesti Értéktőzsde) múlt pénteki éves közgyűlésén elfogadták a tőzsde tavalyi beszámolóját, mely szerint 298 millió forintos nyereséggel zárta az évet. Az általa bonyolított 25 milliárd dollárt meghaladó forgalommal a gazdaság jelentős szereplőjének számít. A jövőbeni tervek között szerepel a kereskedési idő meghosszabbítása akár 7-8 órára, valamint a túlterhelt, ezért a forgalom további növekedését akadályozó elektronikus kereskedési rendszer lecserélése.