Vissza a tartalomjegyzékhez

GÁL LÁSZLÓ
Németek az új pénzről

Úgy tűnik, hogy az összes gazdasági szektor közül a kiskereskedőket fogja a leginkább hátrányosan érinteni az egységes európai valuta (euro) közeli bevezetése. Legalábbis ezt tükrözi a Financial Times gazdasági napilap nemrég megjelent elemzése az euro német kereskedők körében várható fogadtatásáról.

A német kiskereskedők megkezdték a felkészülést az egységes európai valuta közeli bevezetésére. Legtöbbjük a költségek csökkentésének érdekében szeretné, ha az euróra való átállás nem hosszabb periódusban, hanem gyorsan történne meg, egy hétvége, vagy néhány nap alatt. A fogyasztók ezzel szemben attól tartanak, hogy a kiskereskedők az új egységben feltüntetett árakat áremelések álcázására használnák fel, ezért a hosszabb átmenet mellett kardoskodnak.
A váltás költségei egyelőre nem tisztázottak. A németországi kiskereskedők szervezete szerint egy gyors átállás mellett a költségek nem haladnák meg a 10 milliárd márkát, de ha hosszabb lenne a folyamat, úgy a költségek ennél magasabbak is lehetnek. Nemcsak a kettős könyvelés szükségessége miatt aggódnak a kereskedők, véleményük szerint a forgalom is vissza fog esni az átállás folyamatának kezdetén, mert a fogyasztók valószínűleg nem egykönnyen igazodnak majd ki az új árak között.
A német fogyasztói piacon oly népszerű 99 pfennigre végződő árak vevőcsalogató hatása is megszűnik, miután az árak euróban lesznek feltüntetve. Persze könnyen elképzelhető, hogy az eurós árakat is „felkerekítenék” 9-es végűre, de ez burkolt áremelésekhez vezethet. A lefelé való kerekítés ötletének a kereskedők nem örülnek, mert ez haszonrésük csökkenését jelentené. Jelenleg vita folyik arról, hogy mi lehetne a megoldás.
Mindezek azonban a kiskereskedők szerint csak rövid távú gondok. Nagyobb kihívást jelent, hogy - bizonyos számítások szerint - közép-, illetve hosszabb távon az Európai Monetáris Unió működése, az euro bevezetése az árak csökkenését fogja eredményezni, ami a verseny erősödésével jár a kereskedők között. A Tengelmann csoport szóvivője szerint az euro nagy előnye az árak áttekinthetőségében, valamint a különböző valuták átváltásának megszűnésében rejlik. Azonban sok kereskedő szerint az ebből elért költségmegtakarításokról kénytelenek lesznek a verseny fokozódása miatt lemondani, és azt a kedvezőbb árakon keresztül a vevők megtartására fordítani.
Persze nem mindenki gondol aggodalommal az egységes pénz bevezetésére a kereskedők közül. Az igazi nyertesei az egységes valutának várhatóan a csomagküldő szolgálatok lesznek. A Quelle például forgalmának jelentős bővülésére számít. Az euro előnyeihez sorolják az áruk és termékek szabványosodását is, vagyis a különböző országokban kapható áruk egységes méretek-mértékek szerinti kínálatát. Ez az árak összehasonlítását fogja egyszerűbbé tenni a fogyasztók számára, ami az Interneten keresztül történő vásárlást is megkönnyíti. Így az euróban való értékesítés még egyszerűbbé teszi a csomagküldő áruházak munkáját.