Vissza a tartalomjegyzékhez


Velzen ismét szelet vetett

MUNKATÁRSAINKTÓL


Wim van Velzen üdvözöl mindenkit. Messziről jött ember
Fotó: Vörös Szilárd

A Fidesz és a Kereszténydemokrata Szövetség közös konferenciáján Wim van Velzen, az Európai Kereszténydemokrata Unió (EUCD) elnöke kijelentette: Brüsszelben várják az új magyar kormányt, hogy az Orbán Viktor vezetésével az Európai Unióba vezesse az országot. Velzen a kereszténydemokráciát legszínvonalasabban képviselő szövetségnek nevezte a Fidesz -MPP-MDF-MKDSZ tömörülést. A Független Kisgazdapárt azonnal nyilatkozatot adott ki, melyben az ország belügyeibe való beavatkozás legrondább, legízléstelenebb módjának minősítette Velzen nyilatkozatát. Lányi Zsolt, az FKgP alelnöke a Heteknek elmondta: „A liberális internacionáléban nemcsak Pető Iván ül, hanem az Orbán Viktor is, aki most színvonalas kereszténydemokratának minősült. Politikai alvilági eszköznek tartom, hogy a választások előtt egy holland az EUCD nevében beajánlja a liberális internacionálé magyarországi alelnökét a magyar szavazóknak.”
Kósáné Kovács Magda, az MSZP alelnöke viszont természetesnek tartja, hogy a nemzetközi politikai vagy közélet szereplői a nyilvánosság előtt véleményt mondjanak a magyar politikai életről, illetve a magyar közéletről. Mint lapunknak elmondta: „Ez a vélemény lehet segítő, támogató, elmarasztaló. Aki a politika nyilvánossága elé áll, az azt is vállalja, hogy ez a nyilvánosság megméri és ítéletet mond róla. Egyébiránt az is fontos: a nyilvánosság előtt tett hivatalos kijelentések, így Velzené is, megkérdőjelezhetőek.
Giczy György, a KDNP alelnöke a Heteknek kifejtette: az EUCD megszűnőben lévő szervezet, ezért nem kell mértéktartónak elfogadni ezeket az állításokat. Mint mondta: tudomása szerint Velzen magyarországi ténykedése magánakció. Szerinte Velzen jobban tenné, ha Hollandiában foglalkozna a kereszténydemokrácia jövőjével, hiszen ott leszerepeltek: elvesztették a választásokat.