Hetek - II. évfolyam, 16. szám, 1998. április 18

Már a Lajtán túl is azt találgatják, hogy - mint a svájci Neue Zürcher Zeitung fogalmaz - mi fog lendületet vinni az idei „langyos, de a szélsőséges vagy gyűlölködő hangoktól teljesen mentes választási harcba”. Három héttel az országgyűlési választások első fordulója előtt a legnagyobb napilap címoldalon hirdeti: „Itthon kampánycsend volt a hétvégén”. Vannak, akik azt gyanítják, hogy nem véletlen ez a „kampány helyett kampánycsend” taktika: a szocialisták arra játszanak, hogy „a rózsaszín nyugalom” andalító tavaszi zsongását majd május elsején egy kicsit felpezsdítik lufikkal meg céllövöldével. Politikából ennyi elég is a polgároknak - változásra meg amúgy sincs szükség. Mivel mindenki a legnagyobb moccanását figyeli, egyelőre nem nagyon dugta ki a fejét a vízből más párt sem.
Az eseménytelenségek e heti sorozatából két hír emelkedik ki. A héten lejár a kopogtatócédulák leadásának határideje, ami lehetőséget teremt az első számvetésre. Némi számháborút váltott ki az SZDSZ bejelentése, hogy a párt 45 százalékkal több ajánlást gyűjtött, mint négy évvel ezelőtt. Ezután mások sem adhatták alább, még az MDF-nek és a MIÉP-nek is maradt állítólag 350-350 ezer a cédulákból. Pedig az utolsó héten néhol már a BUX-index szárnyalását is felülmúlta a zöld cédula árfolyama. A pártközpontokban most azt lesik, hogy - immár a közvélemény-kutatási adatok birtokában - melyik pártnak milyen volt a jelöltállító képessége, a választókkal való intenzív érintkezési szakasz végén hogyan igazolódnak a kampány előtti várakozások.

A legintenzívebb telefonos társkeresést egyébként a Fidesz folytatja. Orbán Viktor pártelnök köszöntőjéből és a helyi jelölt bemutatkozásából álló egyperces ajánlkozást eddig közel egymillió telefontulajdonos élvezhette végig. Már azok, akik nem csapták le a kagylót, ugyanis a rámenős, alföldi vélemények szerint „túlságosan amerikás” akció országszerte indulatokat kavart.
Horn Gyula és Torgyán József a kampány hagyományos módját választotta ezúttal is. Ők, ahova elmennek, általában telt házat vonzanak. Különbség, hogy az aktív szavazóbázissal rendelkező szocialisták mellett a sikeres kampánynyitó után a kisgazdákról sok helyen nem hallani többé. A miniszterelnök állja a sarat és igyekszik azokat a négy évvel ezelőtti szavazókat is mozgósítani, akik - ha nem is akarják az ellenzéket - csak rezignáltan legyintenek az MSZP hallatán. A szocialisták és a szabaddemokraták is kerülik a gyűlölködést és a negatív kampányt. Horn Gyula ezt Orosházán röviden így fogalmazta meg: „Ha minket anyáznak, mi nem anyázunk vissza.” Szorgalmasan járják a vidéket az SZDSZ frontemberei is, rendezvényeik helyenként, például Gyöngyösön vagy Baján a legnépszerűbb kampányesemények közé számítottak eddig. Van persze, ahol a tradíció megingathatatlan. Tocsik-ügy ide, ÁPV-botrány oda, a volt szocialista főpénztárnokot, Boldvai Lászlót szeretik Salgótarjánban. Igaz, pénzt is hozott a városnak bőven az elmúlt négy év során.

A másik hír, ami napokig foglalkoztatta a médiát, a Római Katolikus Püspöki Kar idő előtt nyilvánosságra került választási körlevele volt, amelyben a híveket arra szólítják fel, hogy olyan pártokat támogassanak szavazataikkal amelyek „helyes értékrendet képviselnek” és amelyeknek esélyük van a parlamentbe jutásra. Gyulay püspök először kissé sajnálta a dokumentum kiszivárogtatását, mondván „nem akartuk a választások gondjaival terhelni húsvétkor a polgárokat”, de aztán megnyugodott: kiderült, hogy a látszólag semleges hangvételű körlevelet mindenki megértette, különösen azok után, hogy az egyházak a kampány eddigi menetében már helyi szervezeteik és aktivistáik révén jócskán kivették a részüket a politikai küzdelmekből. Orosházán Torgyán József egy találkozó során kerek-perec fel is szólította a történelmi egyházak helyi vezetőit, hogy híveik a kisgazdákat támogassák. Az elnök úr rögtön történelmi példákkal bizonyította az óvatoskodó egyházi személyiségeknek ezt az evidenciát, mondván: „a Független Kisgazdapárt védőszentje Mindszenty József”.
Hasonló körlevelet adott ki a Magyarországi Református Egyház is, amely talán még egyértelműbben a jelenlegi ellenzéki pártokra és azok jelöltjeire való szavazásra buzdít. Ez érthető, hiszen református lelkészek indulnak a KDNP, az MDF és a MIÉP színeiben is. Míg a katolikus papok csupán egyes településeken, például Hatvanban használták ki a vasárnapi igehirdetést nyílt kampánygyűlés céljára, református lelkészek a szószék mellett még az utcára is kiálltak korteskedni. Fehérgyarmaton a pártlistán is előkelő helyen szereplő MDF-es református lelkész, Szalai Pál párttagtársa, Zilahy József mellett kampányolva járja a környező falvakat. A MIÉP színeiben induló református lelkészek közül ketten - a Cegléden induló ifj. Hegedűs Lóránt, a MIÉP alelnöke és a Budapesten rajthoz álló Hegedűs Zsuzsanna - igen előnyös helyzetben vannak, hiszen édesapjuk, a Duna melléki református püspök személyesen kampányol mellettük. Törökbálinton pedig a helyi MIÉP-alapszervezet vezetését vállalta el a helyi református lelkész.
A különböző pártok támogatói között szinte mindenhol megtalálhatjuk az egyházakat. Bár a jobboldali sajtó és különösen a MIÉP gyűléseinek felszólalói előszeretettel emlegetik az SZDSZ és a Hit Gyülekezete közötti kapcsolatot - sőt a szüntelenül gazdagodó néphagyomány úgy tartja, százezer „hites” kampányolt az SZDSZ mellett -, a jobboldal háza táján is van mit (be)seperni. A kampánygyűlések hangvételét tekintve a legagresszívabban kampányoló MIÉP a nyilas érzelmű polgártársak szavazatait tekintheti sajátjának. Egyes körzetekben számít a katolikusok támogatására is, hiszen például Tatabányán a MIÉP jelöltjét, Szabó Börgöndi Viktóriát a misén mutatták be a választóknak, ami talán azért is stílusos, mert a katolikus iskolai tanítónő kiváló orgonista.

Fiatalos öregség

A hívek Zalában is lerövidített misén vesznek részt, hogy azután sor kerülhessen valamelyik ellenzéki párt jelöltjének bemutatására. A vidéki katolikus papság és mindenekelőtt a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége nevű katolikus szervezet több helyen jellemzően a Fidesz és az MDF jelöltjei mellett kampányol. Így Szombathelyen, Egerben, Hatvanban katolikus fiatalok terjesztették a Fidesz jelöltjeinek szórólapjait. A Fidesz számára erős támaszt jelentenek a plébániák Székesfehérváron és Pécsett is. Az ismert naplementés Fidesz-plakát, amely amúgy új magánnyugdíjpénztárak hirdetéseit juttatja eszünkbe: „fiatalos öregség”, nagyon illik a Fidesz új arculatához. A már említett kontrollálhatatlan népi alkotókészség az egyikre a minap szemtelen grafittit biggyesztett, s ezt a viszonyt tömören így foglalta össze: „katolikus orbanizáció”. A kampány újdonsága lehet, hogy a gyérülő plakátozás ellensúlyozására a polgárok több helyen sokatmondó szlogenekkel fejezik ki véleményüket, bár az ötletszegény MIÉP-es aktivisták részéről továbbra is csak tépkedésre és gyalázkodásra futja az utcán.
A katolikus papság dominánsan Fidesz-MDF támogató vonala mellett találkozhatunk aktív KDNP-kampánnyal, például Szolnokon. Gyulay Endre szeged-csanádi megyéspüspök is ügyel az egyensúlyra. Előbb az egyik szegedi KDNP-jelölt gyűlésén vett részt, majd Bölcskei Gusztáv református püspökkel együtt Orbán Viktor oldalán tűnt fel. De előfordul olyan is, hogy a katolikusok az SZDSZ jelöltjét támogatják éppen a gyakorló katolikus Kuncze Gábor személyében. Azzal csak kivételesen lehet találkozni, hogy a katolikus pap az MSZP jelöltjét támogatja, bár ez is előfordult az egyik dunántúli településen, ahol a jelölt maga büszkélkedett azzal, hogy annak idején a Kádár-rendszerben együtt írták a jelentéseket a pappal, így most is számít annak támogatására.
Úgy tűnik, a változatlanul jól szervezett MSZP-én kívül valamennyi új - vagyis a rendszerváltáskor született - párt viszonylag gyenge helyi szervezetei miatt igencsak rászorult a különböző felekezetek politikailag is aktív híveinek támogatására a kampányban. Vélhetően a politikai elemzők figyelmét nem kerüli el, hogy a politikai aktivitásból már kiábrándult, a nyugat-európai, illetve észak-amerikai polgári önszerveződésekben még helyüket nem találó polgárok társadalmában változatlanul erőteljes politikai szerep hárul a viszonylag nagy létszámú, aktív, könnyen mozgósítható tagságú egyházaknak. Természetesen nem vitatható az egyházak joga arra, hogy aktívan lobbyzzanak érdekeik érvényesítéséért. A kérdés inkább az, miért érzik úgy, hogy ilyen irányú tevékenységüket titkolni kell?
Nem véletlen, hogy Horn Gyula miniszterelnökként az elmúlt években gesztusok sorozatával igyekezett a történelmi felekezetek vezetőit megnyerni. A vatikáni megállapodás a magát keresztény-nemzeti irányultságúnak mondó MDF-kormánynál bőkezűbb adományokkal lepte meg a Római Katolikus Egyházat, és ezzel a közvéleményt. Figyelemre méltó, hogy Antall József piarista neveltetése és hívő katolikus volta ellenére soha nem fogadta hivatalában Paskai bíborost, míg a szocialista miniszterelnök többször is, sőt fontosnak tartotta, hogy sűrű kampányprogramjába beiktasson egy találkozót a történelmi egyházak vezetőivel. A miniszterelnök klerikális elfogultsága talán még a Kádár-korszakban gyökerezik, amikor Magyarország kétségtelenül sikeresen pacifikálta a történelmi egyházakat, a mai miniszterelnök pedig együtt ült a parlamentben a történelmi egyházak vezetőivel, akik a Népfront listáján automatikus országgyűlési képviselethez jutottak.

Az andalító kampány eddigi legnagyobb személyes áldozatvállalása alighanem a poroszlói plébános nevéhez fűződik, aki egy iskolai rendezvényen arra vállalkozott, hogy akár valamennyi ifjú leányzót táncba viszi. Egy percig se gondoljuk azonban, hogy a plébánost holmi világias kívánságok vezették a táncparkettre. A nemes cél indítota e szokatlan lépésre a tisztelendő urat: csak azokat a hölgyeket kérte fel a szalagavatón, akik vállalták, hogy a keringő végén átadják neki a Fidesz jelöltjére kitöltött kopogtatócédulájukat. A poroszlói akció végeredményét nem tudjuk, azonban három hét múlva a pártok számára is világossá válik: hány választót sikerült táncba vinniük. Addig is folytatódik a tavaszi választási szalonzene.