Olaj és zsoldosok

A néhány éve több tízezer áldozatot követelő polgárháború után Csecsenföld az olajkereskedelemmel és a zsoldosok exportjával igyekszik új kitörési lehetőségeket keresni. Az orosz Kommerszant című lap írása a legújabb terveket foglalja össze.

Zsoldosok exportra Fotó: Natalija Medvegyeva

Aszlán Maszhadov csecsen elnök nemrégiben Londonban ünnepélyes keretek között új vállalatokat avatott fel. A Kaukázusi Közös Piac (KKP), valamint annak leányvállalata, a Transzkaukázusi Energia Társaság azon külföldön alapított létesítmények közé sorakoztak fel, amelyek Csecsenföld gazdasági életének helyreállítását hivatottak szolgálni. Egyik legfontosabb tevékenységük az olajszállítás lenne, egy új (még csak tervrajzokon szereplő) útvonalon. A kaszpi-tengeri olajat Oroszországon és Ukrajnán keresztül juttatnák el Európába, sőt a vezetéket a jövőben a Perzsa-öbölig is meg lehetne hosszabbítani. Ehhez nincs is szükség hatalmas beruházásokra, elég csak a meglevő olajvezetékeket összekötni. A tervet nem kevésbé tekintélyes személyiségek is támogatják, mint Margaret Thatcher, Zbigniew Brzezinski volt amerikai nemzetbiztonsági tanácsadó, valamint két exkülügyminiszter, Henry Kissinger és James Baker. Sőt mögöttük még hatalmasabb támogatók körvonalai is kivehetők: a volt politikusok ma olyan gigantikus olajtársaságok tanácsadói, mint az amerikai Amoco, vagy a British Petrol.
Nagy-Britanniának és az Egyesült Államoknak is szoros gazdasági, sőt nemzetbiztonsági érdekei fűződnek a Kaszpi-öbölhöz, ezeket pedig Oroszország és Irán rakétagyártási együttműködése veszélyeztetni látszik. Moszkvát megfelelően kompenzálni kell ahhoz, hogy lemondjon az irániakkal folytatott rakétakereskedelemről. Erre látszik ideálisnak az új olajútvonal tervezete, amelyen Oroszország jóval többet nyerne, mint amennyit vesztene az irániakkal kötött megállapodás felbontásával.
Ezek után már csak az nem világos, vajon miért van szükség a csecsenek, köztük olyan személyek közreműködésére is, akiknek több mint valószínű, hogy könyékig véres a keze. Először is, az ő földjükön is áthalad majd a vezeték. Másodszor Washington és Teherán közt egyelőre nem várható közvetlen tárgyalás, miután az USA hivatalosan ma is „terrorizmust támogató” országnak tartja Iránt. Sokkal célravezetőbb lehet a csecsen muzulmánok szerepeltetése, annál is inkább, mert a Kaukázusi Közös Piactól az Egyesült Államokig húzódó kereskedelmi láncolat elég hoszszú ahhoz, hogy az esetleges sikertelenség esetén a valódi befektetők háttérben maradhassanak. A csecsen kapcsolat jövőjét az amerikai-iráni viszony határozhatja meg. Amennyiben mégis kialakulna egy közvetlen együttműködés az amerikai, orosz és iráni olajoligarchák között, akkor az olyan egzotikus vállalatokra, mint a KKP - a neve kissé vészjóslóan hangzik -, többé nem lesz majd olyan nagy szükség.

A „vad divízió”

Figyelemre méltó a Londonban most megnyitott csecsen vállalat egy másik profilja is: zsoldos katonákat exportálnak. Az „áru” exportképes: a csecsen hadsereg több mint hat éve alakult, és Dzsohar Dudajev, az egykori elnök nagy gondot fordított a kiképzésre. A katonák olyan éles helyzetekben is kipróbálhatták képességeiket, mint például 1992-ben az abház-grúz konfliktus, vagy a három évig tartó csecsen-orosz háború. A különböző nemzetiségű zsoldosokra nagy kereslet van az egész világon. Napjainkban már egyetlen háború sem zajlik le részvételük nélkül. Erre a leglátványosabb példa a „Sivatagi Vihar” hadművelet volt, amelyben több ezer amerikai és nyugat-európai önkéntes vett részt, gyakorlatilag Szaúd-Arábia pénzén. Kolumbia, Peru és Bolívia a kokainbárók elleni küzdelemben rendszerint európai „instruktorok” szolgálatait veszi igénybe, a drogkartellek viszont a maguk részéről ausztrálokat foglalkoztatnak. Sri-Lankán és Indonéziában európai és amerikai kommandósok védelmezik a kormányt a szeparatisták támadásaitól.
Igény tehát volt, van és lesz. Több cég specializálódott harcosok toborzására és kiképzésére; hadihajók, helikopterek és repülőgépek vannak a tulajdonukban. Kérdés, hogy a csecsenek fel tudják-e venni velük a versenyt. Úgy tűnik, igen. Nekik is van bőven emberük is, harci eszközeik is. Ami pedig ezen felül egyedülállóvá teszi szakembereiket a világban, az a többéves tapasztalat, amit egy jól felszerelt, kipróbált, félmilliós hadsereg vezetése során szereztek. Groznijnak nem jönne rosszul az új „biznisz”, hiszen így a férfilakosság jelentős része munkához jutna. (Számuk egyébként eddig nem tapasztalt mértékben gyarapszik: a naponta születő mintegy 30 gyermek nagy többsége kisfiú). A zsoldosok fizetése széles skálán mozog: Boszniában képesítésüktől függően 100-300 dollárt kapnak, Afrikában és Latin-Amerikában azonban ezer és tízezer dollár között ingadozik a havi keresetük.
A kaukázusi hegyvidék lakói nem először próbálják kamatoztatni harci képességeiket: 1914-ben megalapították a híres-hírhedt „Vad Divíziót”. Tagjait cserkesz, ingus, dagesztáni, csecsen és más nemzetiségű lovas katonák közül válogatták, tisztjei orosz arisztokrata családokból származó gárdisták voltak. Összetartozásukat azzal is kifejezték, hogy a sorkatonákat is lovasoknak szólították, és a magasabb rangú vezetőikkel is tegező viszonyban álltak. A vad hadosztály több hadműveletben vett részt, rettegésben tartva a németeket és az osztrákokat. Lovas különítményeik még lövészárkokban rejtőző ellenfelekkel is sikeresen vették fel a harcot, ami lehetetlen feladatnak számított. 1917-ben a kibontakozó bolsevik mozgalom ellen próbálták bevetni őket, azonban a kiküldött muzulmán származású agitátoroknak sikerült elhárítaniuk a közeledő veszélyt.
(Forrás: Kommerszant, 1998/9. és 10. szám)
Fordította: Laudancsek Katalin