Vissza a tartalomjegyzékhez

RUFF TIBOR
Kétarcú iszlám

Az iszlámot ma a leggyorsabban növekvő világvallásként tartják számon, amely századunkban meghatszorozta híveinek számát, és 1,2 milliárd követőjével mára a kereszténység után a második legnagyobb vallássá nőtte ki magát. Különösen szembetűnő térhódítása a muszlim kultúrától legélesebben elütő, sőt azzal többnyire szembenálló nyugati világ centrumát jelentő országokban.


Imádkozó muszlimok

Az Egyesült Államokban a muzulmánok száma tízmillió körül van (ezeknek körülbelül a felét tehetik ki a feketék), s ebből hét-nyolc millióan amerikai állampolgárok. Angliában is több millióra tehető a számuk, akiknek jelentős része szintén nem az iszlám országokból bevándorolt, hanem angol származású áttért. Itt még a parlament alsóházában is van három muzulmán képviselő. Franciaországban főként az észak-afrikai országokból érkezettek jelentik az iszlám közösséget, amely immáron óriási városrészeket tölt meg; de itt is bőven vannak francia áttérők. Németországban hatszázezer iszlámhívő él, ezeknek körülbelül fele német állampolgár, akik között megint csak nagyon sokan származásuk szerint is németek. Ausztriában ötvenezer osztrák származású muzulmán lakik, tévéműsoruk kéthetenként jelentkezik. Bolek Zoltán, a Magyar Iszlám Közösség elnöke szerint Magyarországon huszonöt-harminc ezerre tehető az iszlám híveinek száma, ebből körülbelül hatezren magyar állampolgárok, s ennek a fele, mintegy háromezer fő származása szerint is magyar.
Az iszlám nyugati terjedése párhuzamosan zajlott a már korábban iszlám kultúrával rendelkező országokban elindult belső megújulással, ám a két különböző területen a „megújulást” (tadzsdíd) és az „ébredést” (ichjá) majdnem ellentétesen értelmezik. Míg a nyugati civilizációban a térítés az iszlám magasrendű, intellektuális, más vallások, meggyőződések felé toleráns, modern értékeit hangsúlyozzák, addig a muzulmán országokban a fundamentalista mozgalmak dominálnak. Az előbbi megújulási mozgalom azokban a múlt századi törekvésekben gyökerezik, amelyek az iszlám világ technikai és kulturális lemaradottságát észrevéve, az euro-amerikaival azonos szintű iszlám oktatást, a nyugati világ technikai-civilizációs vívmányainak átvételét tűzte ki céljául, hogy ezáltal egyrészt versenyképessé, másrészt vonzóvá váljon mind saját muzulmán népe, mind a „hitetlenek” számára. E magas kulturális színvonalon kidolgozott, állítólagosan békeszerető, modern iszlám az elemzők szerint azért vált ennyire népszerűvé az európaiak között, mert erkölcsileg szétesett világunkban egy, úgymond, „egyszerűbb és erkölcsösebb” életmódot ajánl, amely kategorikusabban tiltja a bűnt, mint a szekularizált kereszténység, és férfias szigorúsága, sajátos radikális „stílusa” kevesebb helyet hagy a „keresztény” világra annyira jellemző erkölcstelenség és képmutatás számára.
Ezzel egyidejűleg azonban a századunkban a gyarmati uralom alól egymás után felszabaduló iszlám országokban a megújulás elsősorban az iszlám állam törvényének a helyreállítására törekvő fundamentalizmust jelenti. E vallás alapvető célkitűzése ugyanis, hogy az államot a vallási törvények alapján rendezze be. Az európai muzulmánok azon törekvése is elgondolkodtató, amely szerint már most megfogalmazták: céljuk, hogy az európai országokban is bevezessék majdan a „sariá”-t, az iszlám állam törvényeit - de ez az álláspont, amely az iszlám oldaláról szükségszerű, teljességgel összeegyeztethetetlen a nyugati szekuláris állam hagyományával, hiszen a saria megtiltja például minden más vallás egyenjogú létezését az iszlám államban. S bár a nyugati világban élő „modern” iszlámhívők szóvivői általában elítélően nyilatkoznak a fundamentalista terrorizmusról, s ezt nyilván jóhiszeműen teszik, az európai iszlám közösségek mégis óriási összegekkel támogatják a terrorista szárnyakkal is rendelkező fundamentalista mozgalmakat.