Vissza a tartalomjegyzékhez

KRÁLL CSABA
Nem ideológiát árulunk


Szabó Iván
Fotó: MTI

- A választások előtt minden kis párt számára a leghangsúlyosabb kérdés, hogy át tudja-e majd ugrani a parlamentbe kerüléshez szükséges ötszázalékos küszöböt, vagy nem. Ön hogyan látja pártja helyzetét most, a választások előtt négy héttel?
- Az ötszázalékos küszöb mindig egy mitikus számként jelenik meg, de szeretném hangsúlyozni, hogy ez a fajta pártszimpátia-index a listákra leadott szavazatok esetében realizálódik. A parlamentben ilyen címen maximum kétszáz mandátumhoz lehet jutni. A közvélemény-kutatá-
sok arról nem szólnak, hogy a százhetvenhat egyéni körzetben melyik képviselőjelölt népszerűbb a másiknál. A mi erőnk elsősorban a személyiségekben van. Az az érzésem, hogy abból a százhúsz jelöltből, aki már sikeresen megbirkózott a kopogtatócédula-gyűjtéssel, harminc-ötven talpon marad a második fordulóra. Ebből - a legkisebb elutasítottság vonalán haladva - joggal számíthatunk húsz-huszonöt mandátumra. A személyek pedig berángathatják a pártot is maguk után, így az ötszázalékos küszöb elérése sem néz ki olyan rettenetesnek.
Megítélésem szerint minél messzebb vagyunk a rendszerváltástól, annál inkább értelmi, mintsem érzelmi alapon döntenek majd a választópolgárok. Az MDNP pedig, mint parlamenti frakcióval rendelkező párt, 2002-ig sikeresen fölépítheti magát. Addigra ki fognak hullani a nagy emóciókra építő politikai erők.
- Ezek szerint a politikai palettán most még kis pártként jelen levő MDNP a jövő pártja lenne?
- Sokan azt vetik a szemünkre, hogy egy picit idő előtt jöttünk, és előrébb vagyunk, mint a társadalom általános állapota. Az a mentális tartalom ugyanis, amit a néppárt megjelenít, még nem egészen adekvát a társadalom nagy többségével. De a párt megkapaszkodása után az lehet, mert a magyar társadalom mindenképpen ebbe az irányba fog elmozdulni. Ilyen értelemben a hosszú távú optimizmusunk megalapozott és indokolt.
- Talán ha nem válnak ki az MDF-ből, akkor ma közösen több esélyük lenne a választásokon való jó szereplésre. Nem bánták meg, hogy annak idején kiszakadtak a „nyugodt erőből”?
- Megbánásról soha nem volt szó. Sőt, időközben néhány konkrét politikai akció és állásfoglalás kapcsán bebizonyosodott: ha eddig nem tettük volna meg, akkor most kellene kijönnünk. De azt hozzátenném, hogy ez egy 1989 óta tartó belső folyamat eredménye volt, melynek során egyre világosabban elkülönültek egymástól az Antall Józsefhez, illetve a jelenlegi vezetéshez kötődő személyiségek. Ezt karakteresen bizonyítja egy nemrég előkerült dokumentum is. 1993 januárjában az MDF VI. országos gyűlésén két húszfős elnökségi listáról volt szó: az egyiket Antall József készítette, a másikat Csurka István és köre. Ma egyetlen személy kivételével az Antall-féle lista a Néppártban, a Csurka-lista az MDF-ben van. Tehát az elkülönülés már 1993-ban markánsan megmutatkozott, de még három év kellett ahhoz, hogy ez nyílt szakadáshoz vezessen.
- Milyen a két párt közötti kapcsolat ma?
- A parlamenti munkában a frakciók még időnként egyeztetnek, de pártközi kapcsolatok nincsenek. Semmi készséget nem mutattak az erre irányuló kezdeményezések fogadására. Egyetlen választ kaptunk csupán: a kapcsolatok maradjanak parlamenti szinten és felejtsük el őket.
- Mennyire tekinthető az MDNP az antalli örökség folytatójának?
- Én azt hiszem, hogy Antall Józseftől egyet lehetett és kellett átvenni: a hosszú távú stratégiai gondolkodást. Antall nem a napi részletkérdésekben volt óriási, hanem abban - és ettől senki nem téríthette el -, hogy halálpontosan tudta, hol van a helye Magyarországnak Európa térképén a huszonegyedik század közepén. Ő mindent ebből az aspektusból vizsgált.
Egy gyűlésen azt találtam mondani, hogy ha ma a pártokat kibernetikai egységnek tekintem, akkor általában nagyon jó szoftvereseik vannak, de a legtöbb pártban nincs hardver. Antall hardver volt - egyértelműen. Mi azt a gondolkodásmódot próbáltuk tőle átvenni, amely elvi alapon a napi konkrét kérdésekre is feleletet ad, de amelynek stratégiai jelentősége mindig is fontosabb.
- Van amit átértékeltek az akkori politikából?
- Egyet mindenképpen. Azt, hogy az MDF elsősorban kommunikációs vereséget szenvedett. Nem azt a nyelvet próbálta beszélni, amit a társadalom megértett volna. Azt hiszem, ez hiba volt. Az MDF-nek kétféle nyelvezete volt, ami furcsa módon összecsúszott. Az egyik a populista, amely komoly retorikával próbálta a múltat végképp eltörölni, a másik, ami nagyon is távlatosan gondolkodott, és ezért nem volt érthető az embereknek. Ráadásul voltak zsigeri kérdések, és az MDF egy része úgy tekintette a demokráciát, mintha az megváltozott eszközökkel ugyan, de a diktatúra folytatása lenne. Képtelenek voltak megélni azt, hogy a demokráciában a tévébemondó azt mond, amit akar, és ha ez nem tetszik a kormánynak, akkor sincs eszköztára befolyásolni azt. Ebből igen sok konfliktus támadt, mert nem meggyőzni, hanem legyőzni akarták a médiát. Ez pedig nem ment. Mert egy médiát legyőzni két módon lehet: diktatúrával vagy eszméletlen mennyiségű pénzzel. Az MDF-nek pedig se diktatorikus eszköztára, se pénze nem volt.
- Sokan úgy tartják, hogy az MDNP lehetne az európai kereszténydemokrácia hiteles magyarországi megtestesítője. Viszont így deklarálja magát a jobboldali pártok többsége is. Van még hely az MDNP-nek is?
- Amit az emberek kereszténydemokrácia címszó alatt kaptak, annak inkább a negatívumai jelentkeztek. Ezért mi egy konkrét programot szeretnénk megjeleníteni, ami kereszténydemokrata alapokon nyugszik. Magyarul nem ideológiát árulunk, hanem terméket. Ha ugyanis a kirakatrendezési tankönyvet teszik a kirakatba, akkor nem tódulnak az üzletbe a vevők, de ha a tankönyv szerint jó helyen van a sajt meg a szappan, akkor bemennek megvásárolni azokat. Nálunk a kereszténydemokrácia a konkrét cselekvésben olyan irányjelző, ami megmutatja, hogy meddig terjednek a toleranciahatárok, és mi az, amit ennek alapján cselekedni lehet és kell. Ez az a bizonyos hardver, amely világosan működővé teszi a rendszert, de nem a hardverről szól a történet.
- Mit jelent a néppártiság az önök szóhasználatában?
- Könnyű helyzetben vagyunk, mert Európa legnagyobb kereszténydemokrata pártjai mindig minősítetten centrumpártként definiálják magukat. A centrumot pedig nem egy pontnak, hanem széles sávnak tekintjük. Úgy hiszem, hogy ez a fajta centrumpolitika nagyon is határozott értékrendet jelent a számunkra, amit leginkább a nyitottság jellemez. Ebben a tekintetben az tud nyitott lenni, aki nagyon is tisztában van azzal az értékkészlettel, amivel rendelkezik.
- Úgy tűnik, sokan tartanak ma a centrum felé... Nem zavarja önöket ez a tülekedés?
- Világos, hogy ennek van egy deklarációs célja, hiszen minden pragmatikus politikus tudja, hogy szélről nem lehet nyerni. Ergo deklarálja, hogy középen van. Én azt hiszem, hogy ezt két dolog jeleníti meg igazán. Egyrészt maga a nyitottságot és toleranciát megjelenítő program, másrészt a retorika. Ez azért is érdekes kérdés, mert ugye mindig fölvetődik a Fidesszel való együttműködési készségünk. Azt mondom, hogy a fiataldemokraták írott programját gyakorlati kérdésekben nyolcvanszázalékos korreláció köti össze a miénkkel. A retorikában sokkal nagyobb az eltérés. A Fidesz politikai okokból olyan stílust jelenített meg, amellyel meg akarja hódítani a tőle lényegesen jobbra álló szavazópolgárokat is. Mi erre nem törekedtünk. Mi arról szeretnénk beszélni, amit a választások után is meg tudunk és meg is akarunk csinálni. Nem akarjuk, hogy a retorikai teljesítménnyel behozható tömegek csalódjanak abban, amit mondunk, és nem akarunk kormányra kerülni azon az áron, hogy becsapjuk a választókat. Meg kell mondani az igazat. Én azt hiszem, ez sokkal jobb, hasznosabb és hosszabb távon működőképesebb is.
- Mit gondol, mennyiben fog átalakulni a jövőben a magyar politikai paletta? Elképzelhetőnek tartja egy kétpólusú politikai rendszer kialakulását, ahol a kis pártok vagy beolvadnak, vagy felmorzsolódnak?
- Anélkül, hogy pártot neveznék meg, egészen biztos vagyok benne, hogy van olyan politikai erő Magyarországon - lehet, hogy nem is egy -, amelyik ki fog kopni a magyar palettáról, mert a társadalmi bázisa összezsugorodik. Most egy olyan válaszút előtt áll az ország, amikor ezt a kérdést igazán megválaszolhatja. Én egyértelműen a kétpárti struktúrára és a kisebb pártok szerepére építeném a magyar jövendőt, és ebben a tekintetben nagyon rossz sugallatnak érzem, hogy vannak, akik azt mondják: csak négy párt maradjon a parlamentben. Annak ellenére, hogy őszintén szólva politikailag ellenérdekelt vagyok egy MIÉP vagy Munkáspárt parlamentbe kerülésében, jobban örülnék, ha most hétpárti országgyűlés alakulna, mert így nyitva maradnának olyan kérdések, amelyeknek kiérlelt megoldása jobb lenne nyolc év múlva, mint ma.
- Az Antall-kormány időszakát egyfajta ideológiai politizálás is jellemezte, ami akkor kis híján a hivatalosan bejegyzett kisegyházak törvényes diszkriminációjához vezetett. Ma egyes jobboldali pártok szintén kívánatosnak tartanák a megszorítást. Önök hogyan látják ezt a kérdést?
- Diszkriminációs lépésre nem szabad, hogy sor kerüljön, hiszen a kereszténység is egy kis szektaként indult és világvallás lett belőle. Meg kell hagyni sértetlenül az egyén vallási meggyőződését. Semmilyen vallási vagy egyházi közösség diszkriminációjáról nem lehet és nem szabad gondolkodni, mindegyiknek meg kell adni az esélyt és a támogatást, hogy tanait szabadon hirdesse. Ne az állam döntse el, hogy melyik a jó egyház és melyik nem, mindaddig, amíg ki nem derül róla, hogy nem valódi egyházként működik.